杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán   

Jó reggelt! Köszönöm, hogy eljöttetek, ez szép jele a tanúságtételnek – köszöntötte  Leó pápa az egybegy?lteket, utalva a reggeli nagy es?re, mely az egész kihallgatás alatt szünetelt, de annak végeztével ismét újrakezd?dött. 

Jézus kiáltása mindent magában foglal: fájdalmat, elhagyatottságot, hitet és felajánlást

Ma Jézus kereszthalálát, földi életének csúcspontját szemléljük. Az evangéliumok ennek kapcsán egy nagyon értékes részletr?l tanúskodnak, amelyet érdemes a hit szemével szemlélni. Jézus a kereszten nem csendben hal meg és nem is lassan, mint egy kihunyó fény, hanem egy kiáltással hagyja el életét: ?Jézus hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét” (Mk 15,37). Ez a kiáltás mindent magában foglal: fájdalmat, elhagyatottságot, hitet és felajánlást. Nem csupán egy megtört test hangja, hanem egy önmagát átadó élet utolsó jele. Jézus kiáltását egy kérdés el?zi meg, az egyik legszívszorítóbb, amit ki lehet mondani: ?Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ez a 22. zsoltár els? verse, de Jézus ajkán egyedülálló hangsúlyt kap. A Fiú, aki mindig bens?séges közösségben élt az Atyával, most megtapasztalja a csendet, a hiányt, a mélységet. Ez nem hit válsága, hanem egy olyan szeretetnek az utolsó szakasza, amely teljesen odaadja magát. Jézus kiáltása nem kétségbeesés, hanem ?szinteség, a végs?kig vitt igazság, bizalom, amely akkor is kitart, amikor minden elnémul.

Leó pápa áldást ad

Jézus kiáltásában nyilvánul meg a legnagyobb szeretet

Abban a pillanatban elsötétül az ég, és a templom függönye kettéhasad (vö Mk 15,33.38). Mintha maga a teremtés is osztozott volna ebben a fájdalomban, és egyúttal valami újat is feltárt volna: Isten többé nem lakozik függöny mögött; arca most már teljesen látható a megfeszítettben. Ott, ebben a gyötr?d? emberben nyilvánul meg a legnagyobb szeretet. Ott ismerhetjük fel azt az Istent, aki nem marad távol, hanem fájdalmunk legmélyéig hatol. A százados, ez a pogány ember megérti ezt. Nem azért, mert hallott egy beszédet, hanem mert így látta Jézust meghalni: ?Valóban, ez az ember Isten Fia volt!” (Mk 15,39). Ez az els? hitvallás Jézus halála után – jegyezte meg Leó pápa. Ez a hitvallás egy olyan kiáltásnak a gyümölcse, amit nem fújt el a szél, hanem megérintett egy szívet. Néha, amit szavakkal nem tudunk kifejezni, azt a hangunkkal fejezzük ki. Amikor a szív megtelik, akkor felkiált. És ez nem mindig a gyengeség jele, hanem lehet az emberség mély cselekedete is.

A kereszt csendjében is meg volt gy?z?dve arról, hogy az Atyja ott van

Mi megszoktunk azt, hogy a kiáltást felindultságnak, vagy valami elfojtandó dolognak tartsuk. Az evangélium azonban hatalmas értéket tulajdonít a kiáltásunknak és arra emlékeztet, hogy a kiáltás lehet fohászkodás, tiltakozás, vágyakozás, átadás. Valójában az ima legszéls? formája lehet, amikor már nincs több szavunk. Jézus ebbe a kiáltásba beletette mindazt, amije még maradt: minden szeretetét, minden reményét. Igen, mert ez is jelen van a kiáltásban: a remény, amely nem adja fel. Mi akkor kiáltunk, amikor hisszük, hogy valaki még meghallgat minket. Nem kétségbeesésb?l kiáltunk, hanem vágyakozásból. Jézus nem az Atya ellen kiáltott, hanem ?hozzá. Még abban a csendben is meg volt gy?z?dve arról, hogy az Atyja ott van. És így megmutatta nekünk, hogy a reményünk tud kiáltani még akkor is, ha úgy t?nik, hogy minden elveszett.

A kiáltás soha nem marad hiábavaló, ha szeretetb?l fakad

Kiáltásunk ekkor spirituális gesztussá válik. Nemcsak születésünk els? aktusa – amikor sírva jövünk a világra –, hanem az életben maradásunk módja is. Sírunk, amikor szenvedünk, de akkor is, amikor szeretünk, amikor megszólalunk és amikor fohászkodunk. A sírás azt jelenti, hogy itt vagyunk, hogy nem akarunk csendbe kimúlni, hogy még van mit felkínálnunk. Életünk útján vannak olyan pillanatok, amikor ha mindent magunkban tartunk, akkor abban lassanként felemészt?dünk. Jézus arra tanít minket, hogy ne féljünk a kiáltástól, ha az ?szinte, alázatos és tényleg az Atyához fordul. A kiáltás soha nem marad hiábavaló, ha szeretetb?l fakad. Nem marad meghallgatás nélkül se, ha az Istenre bízzuk. A kiáltás egy módja annak, hogy ne legyünk cinikusok és hogy továbbra is higgyünk abban, hogy lehetséges egy másik világ.

Es?ben érkezett és es?ben távozott

Kiáltásunk Krisztus hangjával egyesülve a remény forrásává válik számunkra

Kedves testvéreim és n?véreim, mi is tanuljuk meg ezt az Úr Jézustól! – kérte a pápa. Tanuljunk meg reménnyel kiáltani, amikor elérkezik a megpróbáltatás végs? órája. Kiáltsunk, de ne azért, hogy bántsunk, hanem, hogy bizakodjunk. Nem kiabálunk senkivel, hanem csak megnyitjuk a szívünket. Ha kiáltásunk igaz, akkor az egy új fény, egy újjászületés kezdete lehet. Ami pedig Jézust illeti: amikor úgy t?nt, hogy minden véget ér, valójában akkor kezd?dött az üdvösség. Ha Isten gyermekeinek bizalmával és szabadságával fejezzük ki, akkor emberségünk szenved? hangja, Krisztus hangjával egyesülve, a remény forrásává válhat számunkra és a környezetünkben él?knek is – zárta katekézisét Leó pápa.