杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A szeretetnek, ahhoz hogy igaz legyen, el?bb meg kell tanulnia kérni is, nem csak adni

A szenvedéstörténet középpontjában, Jézus életének legfényesebb és egyúttal legsötétebb pillanatában, János evangéliuma két szót nyújt nekünk, amelyek egy hatalmas misztériumot foglalnak magukban: ?厂锄辞尘箩补锄辞尘” (19,28), és közvetlenül utána: ?叠别迟别濒箩别蝉别诲别迟迟” (19,30) – kezdte katekézisét a pápa. Ezek az utolsó szavai, mégis egy életre szóló tapasztalatot hordoznak, melyek feltárják Isten Fia egész létezésének értelmét. A kereszten Jézus nem gy?ztes h?sként jelenik meg, hanem mint a szeretet koldusa. Nem rendelkezik, nem ítélkezik, de is nem védi magát. Alázattal kéri azt, amit semmiképpen nem tud megadni magának. A Megfeszített szomjúsága nem csupán egy meggyötört test fiziológiai szükséglete. Ez egyúttal és mindenekel?tt egy mély vágy kifejez?dése is: a szeretet, a kapcsolat, a közösség utáni vágy. Ez egy olyan Isten csendes kiáltása, aki, miután osztozni akart emberi létünk egészében, hagyja, hogy átjárja ?t ez a szomjúság. Olyan Isten, aki nem szégyell egy kortyot koldulni, mert ezzel a gesztussal azt mondja nekünk, hogy a szeretetnek, ahhoz hogy igaz legyen, el?bb meg kell tanulnia kérni is, nem csak adni.

Jézusban a szeretet rászorulóvá vált, de éppen ez tette teljessé a m?vét

?厂锄辞尘箩补锄辞尘” – mondja Jézus, és ezzel kinyilvánítja az ? emberségét és a miénket is. Senki sem elég önmagának. Senki sem üdvözülhet saját magától. Az élet nem akkor ?teljesedik be”, amikor er?sek vagyunk, hanem akkor, amikor megtanulunk befogadni. És pontosan ebben a pillanatban, miután idegen kézt?l kapott egy ecettel átitatott szivacsot, Jézus kijelenti: ?叠别迟别濒箩别蝉别诲别迟迟”. A szeretet rászorulóvá vált, de éppen ez tette teljessé a m?vét. Ez a keresztény paradoxon: Isten nem cselekvéssel üdvözít, hanem azzal, hogy hagyja, hogy megtörténjen. Nem azzal, hogy er?szakkal legy?zi a gonoszt, hanem azzal, hogy teljesen elfogadja a szeretet gyengeségét. A kereszten Jézus arra tanít minket, hogy az emberi beteljesülés nem a hatalommal szerezhet? meg, hanem a mások iránti bizalommal teli nyitottság révén, még akkor is, ha azok szembenállók  és ellenségesek. Az üdvösség nem a függetlenségben rejlik, hanem abban, hogy alázatosan felismerjük saját szükségletünket, és azt szabadon ki is tudjuk fejezni – hangsúlyozta a pápa.

Jézus szerint a kérés nem méltatlan, hanem felszabadító

Emberi mivoltunk beteljesülése Isten tervében nem egy er?szakos cselekedet, hanem a bizalom gesztusa. Jézus nem drámai fordulattal üdvözít minket, hanem azzal, hogy olyasmit kér, amit egyedül nem tud megadni magának. És itt ajtó nyílik nekünk az igazi reményhez: ha még Isten Fia is úgy döntött, hogy ne legyen elég önmagának, akkor a szomjúságunk – a szeretet, az értelem, az igazságosság után – nem a kudarc, hanem az igazság jele. Ám ezt a látszólag olyan egyszer? igazságot nehéz elfogadni. Egy olyan korban élünk, amely az önelégséget, a hatékonyságot és a teljesítményt értékeli. Az evangélium mégis megmutatja nekünk, hogy emberi mivoltunk mércéje nem az, amit el tudunk érni, hanem az a képességünk, hogy hagyjuk magunkat szeretni, s?t, ha szükséges, hagyjuk, hogy segítsenek rajtunk. Jézus azzal ment meg minket, hogy megmutatja, a kérés nem méltatlan, hanem felszabadító. Ez a kiút a b?n rejtekhelyéb?l, hogy újra belépjünk a közösség terébe. A b?n kezdett?l fogva szégyent szült. De az igazi megbocsátás akkor jön el, amikor szembenézhetünk a rászorultságunkkal és már nem félünk az elutasítástól.

A bizalommal teli kérés alázatos gesztusában rejlik az üdvösség

Jézus szomja a kereszten ilyen módon a miénk is. A sebzett emberiség kiáltása, amely még mindig az él? vizet keresi. Ám ez a szomjúság nem távolít el minket Istent?l, hanem egyesít Vele. Ha van bátorságunk felismerni, felfedezhetjük, hogy még a törékenységünk is egy híd a mennybe. Pontosan a kérésben – nem a birtoklásban – nyílik meg a szabadsághoz vezet? út, mert abbahagyjuk azt a színlelést, hogy elegend?ek vagyunk magunknak. A testvériségben, az egyszer? életben, a szégyen nélküli kérés és a számítás nélküli felajánlás m?vészetében rejlik egy, a világ számára ismeretlen öröm. Egy öröm, amely visszaad minket létünk eredeti igazságához: arra lettünk teremtve, hogy szeretetet adjunk és fogadjunk. Kedves testvéreim, Krisztus szomjúságában felismerhetjük saját szomjúságunkat. És megtanulhatjuk, hogy nincs emberibb, és nincs istenibb annál, mint tudni kimondani: Szükségem van valamire. Ne féljünk kérni, különösen akkor, ha úgy érezzük, hogy nem érdemeljük meg. Ne szégyelljünk kinyújtani a kezünket. Pontosan ott, ebben az alázatos gesztusban rejlik az üdvösség – zárta szerdai katekézisét Leó pápa.

Felhívás a szudáni földcsuszamlás áldozataiért

A Szudánból érkez? tragikus hírek nyomán Leó pápa felhívásában a pusztító földcsuszamlás számtalan halálos áldozatára emlékeztetett, melyek fájdalmat és kétségbeesést keltettek. Kolerajárvány is felütötte a fejét, mely százezreket fenyeget, ezért mélyen együtt érez a szudáni néppel, különösen családjaikkal, gyermekeikkel és a kitelepítettekkel, és imádkozik értünk, valamint minden áldozatért. Szívb?l jöv? felhívást intézett a felel?sökhöz és a nemzetközi közösséghez, hogy biztosítsák a humanitárius folyosók megnyitását, és kérte, hogy komoly, ?szinte párbeszéd kezd?djön a felek között a konfliktus megszüntetése és a béke helyreállítása érdekében Szudán népe számára.