Leó pápa katekézise Jézus önátadásáról: a keresztény remény nem menekülés, hanem döntés
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Odaadja magát, önként, nem gyengeségből, hanem szeretetből
Ma egy olyan jelenetre figyelünk, amely Jézus szenvedésének kezdetét jelzi, vagyis letartóztatásának mozzanatát az Olajfák kertjében. János evangélista, a tőle megszokott mélységgel nem egy megriadt Jézust mutat be nekünk, aki menekül vagy elbújik. Éppen ellenkezőleg, egy szabad embert jelenít meg nekünk, aki előáll és megszólal, nyíltan szembenézve azzal az órával, amelyben feltárul a legnagyobb szeretet fénye. „Jézus tudta mindazt, ami rá várt, eléjük ment hát és megszólította őket: „Kit kerestek?” (Jn 18,4). Jézus tudja – hangsúlyozta Leó pápa. Mindazonáltal úgy dönt, hogy nem hátrál meg. Odaadja magát. Nem gyengeségből, hanem szeretetből. Olyan teljes, olyan érett szeretetből, amely nem fél az elutasítástól. Jézust nem “elfogják”: hanem “megengedi, hogy elfogják”. Nem áldozata egy letartóztatásnak, hanem szerzője egy adománynak.
Jézus ajkán az „Én vagyok” a Biblia Istenének a kinyilatkoztatása
Ebben a gesztusban testesül meg az emberiségünk üdvösségének reménye, mert így tudjuk, hogy még a legsötétebb órában is szabadok maradhatunk ahhoz, hogy teljes szívünkből szeressünk. Amikor Jézus azt válaszolja, hogy „Én vagyok”, a katonák a földre esnek. Ez egy titokzatos mozzanat, mivel ez a kifejezés a bibliai kinyilatkoztatásban Isten nevére utal: „Én vagyok”. Jézus feltárja, hogy Isten jelenléte éppen ott nyilvánul meg, ahol az emberiség igazságtalanságot, félelmet és magányt tapasztal. Éppen ott áll készen az igazi fény, hogy felragyogjon, anélkül, hogy félne attól, hogy a sötétség elhatalmasodása elnyomná. Az éjszaka legmélyén, amikor látszólag minden összeomlik, Jézus megmutatja, hogy a keresztény remény nem menekülés, hanem döntés – nyomatékosította Leó pápa. Ez a hozzáállás egy mély imádság eredménye, amelyben nem azt kérjük Istentől, hogy kíméljen meg minket a szenvedéstől, hanem hogy adjon erőt a szeretetben való kitartáshoz, tudva, hogy a szeretetből szabadon felajánlott életet senki sem veheti el tőlünk.
A szeretetből elvesztett élet nem kudarc, hanem titokzatos termékenység
„Ha engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni” (Jn 18,8). Letartóztatásának pillanatában Jézus nem azzal törődik, hogy megmentse magát, hanem csak azt akarja, hogy barátai szabadon távozhassanak. Ez bizonyítja, hogy áldozata valódi szeretet cselekedete. Jézus csak azért hagyja, hogy az őrök elfogják és bebörtönözzék, hogy tanítványai szabadon távozhassanak. Jézus minden napját ennek a drámai és fenséges „órának” az előkészítésére szentelte. Ezért, amikor eljön az ő órája, van ereje ahhoz, hogy ne keresse a menekülés útját. Szíve jól tudja, hogy a szeretetből elvesztett élet nem kudarc, hanem titokzatos termékenység. Mint a búzaszem, amely a földbe hullva nem marad egyedül, hanem elhal és termést hoz – összegezte a Szentatya.
A legigazságtalanabb szenvedések közepette is ott rejlik egy új élet magja
Jézus is zavarba esik egy olyan út előtt, amely látszólag csak a halálhoz és a véghez vezet. De éppúgy meg van győződve arról, hogy csak a szeretetből elvesztett életet lehet végül visszakapni. Ebben rejlik az igazi remény: nem a fájdalom elkerülésében, hanem abban a hitben, hogy még a legigazságtalanabb szenvedések közepette is ott rejlik egy új élet magja. És mi? – kérdezte a pápa. Hányszor védjük meg életünket, terveinket, biztonságunkat, anélkül, hogy észrevennénk, hogy ezzel egyedül maradunk. Az evangélium logikája azonban más: csak az virágzik, amit odaadunk, csak az ingyenes szeretet hozhat vissza bizalmat oda, ahol minden elveszettnek tűnik.
A titokzatos fehérruhás fiatalember
Márk evangéliuma egy fiatalemberről is mesél – szólt végül a pápa – aki, amikor Jézust letartóztatják, „meztelenül elmenekül” (Mk 14,51). Ez egy titokzatos, de mélyen megindító kép. Mi is, amikor Jézust követjük, átélünk olyan pillanatokat, melyek meglepetésszerűen érnek minket és megfosztanak bizonyosságainktól. Ezek a legnehezebb pillanatok, amikor kísértésbe esünk, hogy elhagyjuk az evangélium útját, mert a szeretet útja már lehetetlennek tűnik számunkra. És mégis, az evangélium végén éppen egy fiatalember hirdeti meg a feltámadást az asszonyoknak, immár nem csupaszon, hanem fehér ruhában (vö Mk 16,6).
Hagyjuk, hogy életünk válasz legyen az Istentől kapott javakra
Ez hitünk reménysége: bűneink és kételkedéseink nem akadályozzák Istent abban, hogy megbocsásson nekünk és visszaadja a vágyat, hogy újra kövessük őt, hogy képesek legyünk másokért áldozni az életünket. Kedves testvéreim, tanuljuk meg mi is, hogy átadjuk magunkat az Atya jóakaratának és hagyjuk, hogy életünk válasz legyen a kapott javakra. Az életben nem kell mindent ellenőrzésünk alatt tartani, elég, ha minden nap úgy döntünk, hogy szabadon szeretünk. Ez az igazi remény, vagyis annak tudata, hogy még a próbatételek sötétjében is Isten szeretete támogat minket, és megérleli bennünk az örök élet gyümölcsét – zárta augusztusi utolsó katekézisét Leó pápa.