ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Nagyb?jti lelkigyakorlat a ³Õ²¹³Ù¾±°ì¨¢²Ôban Nagyb?jti lelkigyakorlat a ³Õ²¹³Ù¾±°ì¨¢²Ôban 

Pasolini atya: Kisz¨¢radt csontok akarunk maradni, vagy megelevenedni az igaz ¨¦letre?

A R¨®mai K¨²ri¨¢nak tartott keddi elm¨¦lked¨¦seiben a kapucinus sz¨®nok tov¨¢bb folytatta gondolatmenet¨¦t az ?r?k ¨¦letr?l, amelyet Isten m¨¢r hal¨¢lunk el?tt, a jelenben nek¨¹nk akar aj¨¢nd¨¦kozni, ha mi befogadjuk Szentlelk¨¦t. Haldokl¨®k vagyunk vagy ¨¦l?k, akik m¨¢r elkezdt¨¦k v¨¢rni a felt¨¢mad¨¢st?

Ged? Ágnes ¨C Vatikán

Kedd délel?tti elmélkedés

A Biblia úgy írja le az ember történetét, mint az örök élet ígérete és a halál valósága közti feszültséget. Izrael h?ségével és h?tlenségeivel megtestesíti ezt a harcot, örökké az ígéret földjét keresve. Szent Pál halálra váltként beszél az emberr?l (vö. 2Kor 6,9), létének ellentmondását fejezi ki. A próféták közül Ezékiel ezt az állapotot a kiszáradt csontok völgyével ábrázolja (Ez 37). Izrael olyan, mint egy szabad ég alatti temet?, élettelen és reményvesztett. Isten megparancsolja a prófétának, hogy beszéljen a csontoknak, amelyek újra összeállnak, hús kerül rájuk, de élettelenek maradnak, amíg a Lélek rájuk nem fúj. Ez a látomás nem csak a szám?zetésb?l való visszatérésre igaz, hanem az emberi létre is: gyakran anélkül létezünk, hogy valóban élnénk. Az elszáradt csontok az ?els? halált¡±, a bels? halált jelképezik, ami a félelemben, a közönyösségben, a reményvesztettségben jelenik meg. Ez történt Ádámmal és Évával is a b?nbeesés után: testük él? volt, de elszakadt Istent?l.

Az els? halál a félelem és az önzés

Csak Isten Lelke adhatja vissza nekünk a hiteles életet. Mindazonáltal létezik egy ?második halál¡± is, amit gyakran örök kárhozatként értelmeznek, de lehet a biológiai halálnak is tekinteni. Aki már túljutott az els? halálon ¨C vagyis a félelmen, az önzésen és a kontroll illúzióján ¨C ijedtség nélkül néz szembe a második halállal. Assisi Szent Ferenc megénekli ezt a Naphimnuszban, amikor dicséri azt, aki Istenben elfogadja a halált.

Már most megkaphatjuk az örök életet

A Jelenések könyve megállapítja, hogy ?aki gy?z, annak nem árt a második halál¡± (Jel 2,11). Aki a hitben és a reményben él, az anélkül halad át a halálon, hogy összetörne alatta. Ezékiel látomása arra tanít minket, hogy a feltámadás már most megkezd?dik: Isten nem várja meg a halálunkat azért, hogy nekünk ajándékozza az örök életet, hanem már a jelenben felkínálja azt, ha befogadjuk az ? Lelkét. A valódi kérdés az: kiszáradt csontok akarunk maradni, vagy hagyjuk, hogy az igazi élet által megelevenedjünk?


Ötödik elmélkedés: az örök élet reménye

Kedd délutáni elmélkedésében a Pápai Ház szónoka a haldoklók vagy él?k közötti választás kérdésével foglalkozott. Életünk igazi kihívása nem az, hogy átmenjünk a halálon, hanem hogy fölismerjük: az örök élet már itt kezd?dik. Gyakran azzal áltatjuk magunkat, hogy csak kétféle ember létezik: él? és halott. János evangéliuma Lázár feltámasztásával megkérd?jelezi ezt a felfogást. Az igazi halottak nem azok, akik már nem lélegeznek többé, hanem azok, akiket megbénít a félelem, a szégyen és a kontroll. A pólyával körültekert, ezért minden mozdulatában korlátozott Lázár jelképez minket, mindannyiunkat, amikor hagyjuk, hogy az elvárások és merev sablonok megfojtsanak minket, elveszítve a kapcsolatot saját bens? szabadságunkkal.

Valóban élünk? Bízva Krisztusban?

Márta és Mária testvérük halála láttán feltétlen hitüket fejezik ki: ?Uram ¨C szólította meg Márta Jézust ¨C, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem¡± (Jn 11,20). Ez a mentalitás egy olyan Istenképet tükröz, akinek mindig közbe kellene lépnie, hogy megmentsen minket a fájdalomtól. De Jézus nem azért jött, hogy kiiktassa a szenvedést, hanem hogy átalakítsa azt: ?Én vagyok a feltámadás és az élet¡± (Jn 11,25). Az igazi kérdés tehát nem az, hogy meghalunk-e, hanem hogy valóban élünk-e már, bízva Krisztusban és az ? szavában.

Isten azt akarja, hogy valóban él?k legyünk

Ez a kihívás jelenik meg a vérfolyásos asszony történetében is. A tizenkét éve beteg asszony meg meri érinteni Jézus köpenyét, hogy a gyógyulást keresse (Mk 5,25-34). Az ? állapota az egész emberiséget jelképezi: gyógyírt keresünk, életet keresünk, de gyakran téves bálványokra bízzuk magunkat, melyek kiüresítenek minket. Csak a Krisztussal való kapcsolat hozhatja el a valódi gyógyulást, ami nemcsak testi, hanem bens? gyógyulás: a ráhagyatkozás és az elfogadottság érzésének képessége. Jézus azt mondja neki: ?Leányom, hited meggyógyított¡± (Mk 5,34), megmutatva, hogy az üdvösség nem Isten küls? beavatkozása, hanem abban a képességben fejez?dik ki, hogy meg tudunk nyílni jelenléte el?tt. Ugyanez igaz a gyónásra és minden kiengesztel?dési tapasztalásra. Nem elég egy formális cselekedet, szükséges, hogy szívünk újra fölfedezze a bizalmat egy olyan Istenben, aki azt akarja, hogy mind valóban él?k legyünk.

Válasszuk most az örök életet!

Lázár jele és a vérfolyásos asszony gyógyulása egy gyökeres kérdést tesz föl nekünk: haldoklók vagyunk, akik a véget várják, vagy él?k, akik már elkezdték megtapasztalni a feltámadást? Az örök élet nem csupán egy jöv?beli jutalom, hanem olyan valóság, amit már most választhatunk, szabadon, reménnyel és Istenben bízva, aki a teljességre hív minket ¨C zárta kedd délutáni nagyböjti elmélkedését a Pápai Ház szónoka.

11 m¨¢rcius 2025, 17:58