杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Második elmélkedés: Az utolsó ítélet célja    

A VI. Pál teremben a reggeli zsolozsma-imádság utáni lelkigyakorlatos elmélkedésében a kapucinus szónok az utolsó ítélet célját értelmezte. A Máté evangélium 25. fejezetében elbeszélt és Michelangelo híres freskóján ábrázolt ?utolsó ítélet” képét általában úgy értelmezik, mint felhívást a karitászra, a szeretetszolgálatra. A közelebbi elemzés azonban meglep? távlatot tár fel: nem a hagyományos értelemben vett ítéletr?l van szó, hanem olyan kijelentésr?l, amely feltárja az egyes emberek által már megélt valóságot. Az Isten Országába való bejutás kritériuma nem a vallási hovatartozás, hanem a legkisebb testvérek iránti konkrét szeretet, akiket az evangélium összefüggésében Krisztus tanítványai képviselnek. A keresztények felel?ssége tehát els?sorban nem az, hogy jót tegyenek, hanem az, hogy képessé tegyenek másokat a jótettre.

Ezentúl a példázat felborítja az ítéletalkotás köznapi értelmét: az igazak és a gonoszok egyaránt elcsodálkoznak a király szavain, ami annak a jele, hogy a bennük m?velt jót ?k természetes módon és öntudatlanul élték meg. Ez arra utal, hogy az örök élethez való hozzáférés nem az erkölcsi teljesítményt?l függ, hanem attól a képességt?l, hogy számítás nélkül, szeretetben éljünk.

A Katolikus Egyház Katekizmus szerint az id?k végén Isten országa teljesen megnyilvánul, és az emberiséget és a világmindenséget ?új éggé és új földdé” alakítja át (CCC 1042-1044). Ez a reménység Krisztus ígéretében gyökerezik, aki arra hív minket, hogy már most ebben a távlatban éljünk, a teljesítést?l való aggodalom nélkül, mégis azzal a bizalommal, hogy maga Isten az, aki az ? képére és hasonlatosságára fogja átalakítani emberségünket, a szeretet kezdett?l fogva létez? terve szerint.

Jézus az örök életet nem egy távoli, jöv?beli valóságként hirdette meg, hanem olyan állapotként, amely már most elérhet? azok számára, akik hallgatják az ? szavát és hisznek az Atyában (Jn 5,24). Az evangélium meghív bennünket annak felismerésére, hogy az örök élet már elkezd?dött: abban a módban nyilvánul meg, ahogyan élünk és szeretünk, ahogyan megnyílunk Isten átalakító jelenléte el?tt. Az Utolsó Ítélet igazi meglepetése az lesz, hogy felfedezzük, Istennek nem voltak velünk szemben más elvárásai, mint hogy teljesen elismerjen bennünket gyermekeiként, akik már megmerítkeztek az ? örökkévalóságában – zárta a hétf? délel?tti elmélkedését a Pápai Ház szónoka.

Harmadik elmélkedés: az els? halál  

Harmadik beszédében Pasolini kapucinus atya az els? halálról elmélkedett. Miért fáradozunk annak a felismerésében, hogy az örök élet már elkezd?dött? A Biblia azt sugallja, hogy az emberek kezdett?l fogva érzéketlenek és ellenségesek Isten cselekedeteivel szemben. Az Ószövetség prófétái nyilvánvalóan feltárták, hogy az emberek képtelenek észrevenni az Isten által m?velt ?új dolgokat”, míg maga Jézus, észrevéve hallgatóinak értetlenségét, példázatokban beszélt. Nem azért, hogy leegyszer?sítse üzenetét, hanem azért, hogy rávilágítson az emberi szív keménységére, amely elzárkózik a teljes élet lehet?sége el?l.

A ?bels? halál” miatt gyarlóságainkat képekkel, szerepekkel és sikerekkel próbáljuk elfedni

Az Újszövetség ezt az állapotot egy paradox kijelentéssel írja le: már halottak vagyunk, csak éppen nem vesszük észre. A halál valójában nemcsak az élet végs? eseménye (a biológiai halál), hanem olyan valóság, amelyet már most megtapasztalunk, egy olyan bels? bezártságon keresztül, amely megakadályozza, hogy az életet érzékeljük, mint valami örökkévalót, amelyet Isten akar nekünk adni. A Teremtés könyve az érzékenységnek ezt az elvesztését meséli el azon keresztül, amit a hagyomány ?eredeti b?nnek” nevez: az ember ahelyett, hogy az életet ajándékként fogadná el, ellen?rizni igyekszik azt, túllépve az Isten által megszabott korláton. Az eredmény nem a kígyó által ígért függetlenség, hanem a szégyen és a zavarodottság érzése. Ez az els? ?bels? halál” abban nyilvánul meg, hogy gyarlóságainkat folyamatosan képekkel, szerepekkel és sikerekkel próbáljuk elfedni, anélkül, hogy szembenéznénk a bennünk lakozó mély ürességgel.

A bels? halál nem a vég, hanem az a pont, ahonnan elindulhat a megváltás útja

A Bibliában azonban úgy t?nik, hogy Istent nem zavarja meg ez az állapot: els? reakciója az, hogy megkeresi az embert, és megkérdezi: ?Hol vagy?” (1Móz 3,9). Ez arra utal, hogy a bels? halál nem a vég, hanem az a pont, ahonnan elindulhat a megváltás útja. Ez a logika Káin és Ábel drámájában is megjelenik: Isten nem azért avatkozik be, hogy megakadályozza a testvérgyilkosságot, hanem hogy megvédje Káint a b?n saját értelmét?l. Ez azt mutatja, hogy ?els? halálunk” nem elkerülhetetlen végzet, hanem lehet?ség arra, hogy az örök életet mint jelenbeli, nem csupán jöv?beli valóságot újra felfedezzük. Maga Jézus arra hív minket, hogy az élet tragédiáit a megtérés lehet?ségeként, ne pedig a kárhozat jeleként olvassuk (Lk 13,4-5).

Végül Isten bels? halálunkra nem vereségként tekint, hanem egy új élét kiindulópontjaként. Az örök élet igazi akadálya nem a biológiai halál, hanem az, hogy képtelenek vagyunk felismerni, hogy már elmerültünk egy olyan valóságban, amely túlmutat az id?n, vagyis ha úgy döntünk, hogy bizalommal és Isten iránti nyitottsággal éljük meg azt – zárta hétf? délutáni elmélkedését a Pápai Ház szónoka