A P谩pai H谩z sz贸noka az utols贸 铆t茅letr艖l 茅s az els艖 hal谩lr贸l: felt谩rja a meg茅lt 茅letet
P. Vértesaljai László SJ 鈥� Vatikán
Második elmélkedés: Az utolsó ítélet célja
A VI. Pál teremben a reggeli zsolozsma-imádság utáni lelkigyakorlatos elmélkedésében a kapucinus szónok az utolsó ítélet célját értelmezte. A Máté evangélium 25. fejezetében elbeszélt és Michelangelo híres freskóján ábrázolt 鈥瀠tolsó ítélet鈥� képét általában úgy értelmezik, mint felhívást a karitászra, a szeretetszolgálatra. A közelebbi elemzés azonban meglep艖 távlatot tár fel: nem a hagyományos értelemben vett ítéletr艖l van szó, hanem olyan kijelentésr艖l, amely feltárja az egyes emberek által már megélt valóságot. Az Isten Országába való bejutás kritériuma nem a vallási hovatartozás, hanem a legkisebb testvérek iránti konkrét szeretet, akiket az evangélium összefüggésében Krisztus tanítványai képviselnek. A keresztények felel艖ssége tehát els艖sorban nem az, hogy jót tegyenek, hanem az, hogy képessé tegyenek másokat a jótettre.
Ezentúl a példázat felborítja az ítéletalkotás köznapi értelmét: az igazak és a gonoszok egyaránt elcsodálkoznak a király szavain, ami annak a jele, hogy a bennük m疟velt jót 艖k természetes módon és öntudatlanul élték meg. Ez arra utal, hogy az örök élethez való hozzáférés nem az erkölcsi teljesítményt艖l függ, hanem attól a képességt艖l, hogy számítás nélkül, szeretetben éljünk.
A Katolikus Egyház Katekizmus szerint az id艖k végén Isten országa teljesen megnyilvánul, és az emberiséget és a világmindenséget 鈥�új éggé és új földdé鈥� alakítja át (CCC 1042-1044). Ez a reménység Krisztus ígéretében gyökerezik, aki arra hív minket, hogy már most ebben a távlatban éljünk, a teljesítést艖l való aggodalom nélkül, mégis azzal a bizalommal, hogy maga Isten az, aki az 艖 képére és hasonlatosságára fogja átalakítani emberségünket, a szeretet kezdett艖l fogva létez艖 terve szerint.
Jézus az örök életet nem egy távoli, jöv艖beli valóságként hirdette meg, hanem olyan állapotként, amely már most elérhet艖 azok számára, akik hallgatják az 艖 szavát és hisznek az Atyában (Jn 5,24). Az evangélium meghív bennünket annak felismerésére, hogy az örök élet már elkezd艖dött: abban a módban nyilvánul meg, ahogyan élünk és szeretünk, ahogyan megnyílunk Isten átalakító jelenléte el艖tt. Az Utolsó Ítélet igazi meglepetése az lesz, hogy felfedezzük, Istennek nem voltak velünk szemben más elvárásai, mint hogy teljesen elismerjen bennünket gyermekeiként, akik már megmerítkeztek az 艖 örökkévalóságában 鈥� zárta a hétf艖 délel艖tti elmélkedését a Pápai Ház szónoka.
Harmadik elmélkedés: az els艖 halál
Harmadik beszédében Pasolini kapucinus atya az els艖 halálról elmélkedett. Miért fáradozunk annak a felismerésében, hogy az örök élet már elkezd艖dött? A Biblia azt sugallja, hogy az emberek kezdett艖l fogva érzéketlenek és ellenségesek Isten cselekedeteivel szemben. Az Ószövetség prófétái nyilvánvalóan feltárták, hogy az emberek képtelenek észrevenni az Isten által m疟velt 鈥�új dolgokat鈥�, míg maga Jézus, észrevéve hallgatóinak értetlenségét, példázatokban beszélt. Nem azért, hogy leegyszer疟sítse üzenetét, hanem azért, hogy rávilágítson az emberi szív keménységére, amely elzárkózik a teljes élet lehet艖sége el艖l.
A 鈥瀊els艖 halál鈥� miatt gyarlóságainkat képekkel, szerepekkel és sikerekkel próbáljuk elfedni
Az Újszövetség ezt az állapotot egy paradox kijelentéssel írja le: már halottak vagyunk, csak éppen nem vesszük észre. A halál valójában nemcsak az élet végs艖 eseménye (a biológiai halál), hanem olyan valóság, amelyet már most megtapasztalunk, egy olyan bels艖 bezártságon keresztül, amely megakadályozza, hogy az életet érzékeljük, mint valami örökkévalót, amelyet Isten akar nekünk adni. A Teremtés könyve az érzékenységnek ezt az elvesztését meséli el azon keresztül, amit a hagyomány 鈥瀍redeti b疟nnek鈥� nevez: az ember ahelyett, hogy az életet ajándékként fogadná el, ellen艖rizni igyekszik azt, túllépve az Isten által megszabott korláton. Az eredmény nem a kígyó által ígért függetlenség, hanem a szégyen és a zavarodottság érzése. Ez az els艖 鈥瀊els艖 halál鈥� abban nyilvánul meg, hogy gyarlóságainkat folyamatosan képekkel, szerepekkel és sikerekkel próbáljuk elfedni, anélkül, hogy szembenéznénk a bennünk lakozó mély ürességgel.
A bels艖 halál nem a vég, hanem az a pont, ahonnan elindulhat a megváltás útja
A Bibliában azonban úgy t疟nik, hogy Istent nem zavarja meg ez az állapot: els艖 reakciója az, hogy megkeresi az embert, és megkérdezi: 鈥濰ol vagy?鈥� (1Móz 3,9). Ez arra utal, hogy a bels艖 halál nem a vég, hanem az a pont, ahonnan elindulhat a megváltás útja. Ez a logika Káin és Ábel drámájában is megjelenik: Isten nem azért avatkozik be, hogy megakadályozza a testvérgyilkosságot, hanem hogy megvédje Káint a b疟n saját értelmét艖l. Ez azt mutatja, hogy 鈥瀍ls艖 halálunk鈥� nem elkerülhetetlen végzet, hanem lehet艖ség arra, hogy az örök életet mint jelenbeli, nem csupán jöv艖beli valóságot újra felfedezzük. Maga Jézus arra hív minket, hogy az élet tragédiáit a megtérés lehet艖ségeként, ne pedig a kárhozat jeleként olvassuk (Lk 13,4-5).
Végül Isten bels艖 halálunkra nem vereségként tekint, hanem egy új élét kiindulópontjaként. Az örök élet igazi akadálya nem a biológiai halál, hanem az, hogy képtelenek vagyunk felismerni, hogy már elmerültünk egy olyan valóságban, amely túlmutat az id艖n, vagyis ha úgy döntünk, hogy bizalommal és Isten iránti nyitottsággal éljük meg azt 鈥� zárta hétf艖 délutáni elmélkedését a Pápai Ház szónoka
