杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán         

A mai veszély a közömbösség  

Az egyház hite, amely Krisztus feltámadásán alapszik, mindig is a halálon túli élet reményét kínálta a világnak. Id?vel azonban ez az ígéret elmosódott, és a kérdés mára nem is az, hogy elvitatják azt, hanem mint inkább az, hogy figyelmen kívül hagyják. Ezzel a közömbösséggel szemben a hív?k arra kapnak meghívást, hogy újra felfedezzék az örök élet értékét és szépségét, és hogy visszaadják nekik annak hiteles értelmét. Ez a feladat még sürget?bb ebben a jubileumi szent évben és a Szentatya által átélt mély szenvedés pillanatában.

A halál az örök életbe való átmenet

Az örök életr?l szóló lelki gyakorlatok útja a keresztény kinyilatkoztatásban találja meg az alapját. A kapucinus szónok azzal kezdte elmélkedését, hogy néhány összefoglaló tanítást merített a Katolikus Egyház Katekizmusából, amely a teológiai gondolkodás közérthet? szintézisét kínálja. A Katekizmus a halált nem végként, hanem az örök életbe való átmenetként mutatja be, a Krisztussal való közösség jegyében. Ez a felfogás a Rómaiakhoz írt levélben gyökerezik, ahol Szent Pál kijelenti, hogy a keresztség által egyesülünk Krisztus halálával és feltámadásával, és így jutunk új élethez. A katekizmus szerint a halál az a pillanat, amikor az ítélet megszületik, amely értékeli Isten kegyelmének elfogadását vagy elutasítását.

Az utolsó ítélet nem pusztán a küls? cselekedeteken, hanem a megélt szereteten alapul

Az üdvösség azonban nem csak azok számára van fenntartva, akik hivatalosan is megismerték Krisztust: a II. Vatikáni Zsinat elismeri, hogy azok, akik lelkiismeretüket követve ?szintén keresik Istent, hozzájuthatnak az örök élethez. A Katekizmus hangsúlyozza, hogy az utolsó ítélet nem pusztán a küls? cselekedeteken, hanem a megélt szereteten alapul, Keresztes Szent János gondolata alapján: ?Az élet estéjén a szeretet alapján ítélnek meg minket”.

Az ember végs? sorsa három lehet?ségben áll: paradicsom, örök kárhozat, végs? megtisztulás

Az ember végs? sorsa három lehet?ségben áll: paradicsom, örök kárhozat (pokol) és végs? megtisztulás (purgatórium). A paradicsom az emberi lény teljes megvalósulását jelenti, a Krisztussal való örök közösséget, amelyben minden ember megtalálja igazi identitását. A pokol viszont az Istent?l való végs? elválasztásként van leírva, de az Egyház soha nem állította biztosan, hogy bárki is arra lenne kárhoztatva. A purgatóriumot végül úgy tekintik, mint egy megtisztulási folyamatot azok számára, akik bár Isten kegyelmében részesülnek, még nem állnak készen a mennyországra. És talán éppen ebben az utolsó ?sorsban” találjuk meg a keresztény kinyilatkoztatás eredetiségét. A megtisztulás utolsó ?pillanatának” lehet?sége az alkalom arra, hogy végleg megbékéljünk Isten végtelen szeretetével.

Az örökkévalóság már itt elkezd?dik, ha megtanulunk Krisztusban szeretni

Az Egyháznak az élet örökkévalóságáról való elmélkedése nem arra szolgál, hogy félelmet keltsen, hanem arra, hogy reményt tápláljon, hangsúlyozva, hogy sorsunk attól a szabadságtól függ, amellyel a szeretetben való életet választjuk. Az igazi megtisztulás nem abban áll, hogy tökéletesek legyünk, hanem abban, hogy Isten szeretetének fényében teljesen elfogadjuk önmagunkat, legy?zve azt az illúziót, hogy ?másnak” kell lennünk ahhoz, hogy megérdemeljük az üdvösséget. Gyakran megszállottjai vagyunk annak, hogy tökéletesnek kell lennünk, pedig az evangélium azt tanítja, hogy az igazi ?tökéletlenség” nem a törékenység, hanem a szeretet hiánya. A purgatóriumot úgy tekinthetjük, mint az utolsó esélyt arra, hogy megszabaduljunk attól a félelemt?l, hogy nem vagyunk elégségesek arra, hanem  hogy der?s nyugalommal fogadjuk azt, amik vagyunk, és azt a másokkal való kapcsolat és közösség helyévé tegyük. A tisztítót?z úgy is felfogható, mint az a ?pillanat”, amikor végre felhagyunk azzal, hogy Istennek akarjunk valamit bizonyítani, és egyszer?en hagyjuk, hogy szeressenek. Az örökkévalóság tehát nem csupán egy jöv?beli jutalom, hanem olyan valóság, amely itt kezd?dik, amennyiben megtanulunk szeretetben és Krisztussal való közösségben élni. Végs? soron a sorsunk nem félelemmel, hanem reménnyel van megírva. A halál nem vereség, hanem az a pillanat, amikor végre meglátjuk Isten arcát, és felfedezzük, hogy a vég csak a kezdet volt – tanította Roberto Pasolini kapucinus atya a Római Kúriának adott lelkigyakorlata els? elmélkedésében.