杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A kihallgatás kezdetén Leó pápa angol, spanyol és olasz nyelven jelentette be, hogy ?Ma reggel több helyen, különböz? id?pontokban tartjuk az audienciát, hogy egy kicsit elkerüljük a napsütést és a rendkívüli h?séget. Köszönjük türelmüket, és hálát adunk Istennek az élet csodálatos ajándékáért, a jó id?ért és minden áldásáért.”   

Jézus tükröt tart, mert a valódi szeretet nem mondhat le az igaságról         

Kedves testvéreim, folytassuk utunkat az evangélium iskolájában, követve Jézus utolsó napjainak nyomait – kezdte katekézisét a Szentatya. Ma egy meghitt, drámai, de ugyanakkor mélyen igaz jelenetnél állunk meg. Ez az a pillanat, amikor a húsvéti vacsora során Jézus felfedi, hogy a Tizenkett? egyike elárulja ?t: ?Bizony mondom nektek: egyik?tök, aki velem együtt eszik, el fog árulni engem” (Mk 14,18). Er?s szavak ezek. Jézus nem ítéletként mondja ezeket a szavakat, hanem hogy megmutassa, a valódi szeretet nem mondhat le az igaságról. Az emeleti terem, ahol nem sokkal korábban mindent gondosan el?készítettek, hirtelen kérdések, gyanakvás és sebezhet?ség csendes fájdalmával telik meg,. Ezt a fájdalmat mi is mindannyian jól ismerjük, amikor a legkedvesebb kapcsolatainkra rávetül az árulás árnyéka – állapította meg a pápa.

Úgy beszél, hogy mindenki kérd?re vonhassa önmagát

Jézus mégis meglep? módon beszél a közelg? eseményekr?l. Nem emeli fel a hangját, nem mutogat senkire, nem ejti ki Júdás nevét. Úgy beszél, hogy mindenki kérd?re vonhassa önmagát, és valóban, pontosan ez történik. Szent Márk így mondja nekünk: ?Elszomorodtak, és sorra kérdezték: ?Csak nem én?” (Mk 14,19). Kedves barátaim, meglehet, hogy ez a ?Talán én vagyok az?” kérdés a leg?szintébb, amit magunknak feltehetünk. Nem ártatlan emberek kérdése ez, hanem a tanítványoké, akik rájönnek, hogy mennyire törékenyek. Nem a b?nösök kiáltása ez, hanem azok suttogása, akik ugyan szeretni akarnak, de tudják, hogy sebeket okozhatnak. Ennek tudatossága jelenti a megváltás útjának kezdetét.

Kimondja az igazat, mert meg akar menteni

Jézus ezzel a bejelentésével nem akar megalázni. Kimondja az igazat, mert meg akar menteni. Ám ahhoz, hogy megmentsen minket, ahhoz éreznünk kell, hogy mi is érintettek vagyunk, de azt is érezni kell, hogy mindezek ellenére szeretnek minket, érezni kell, hogy a gonoszság ugyan valóságos, de nem övé az utolsó szó. Csak az fogadhatja el az árulás okozta sebet, aki megismerte a mélységes szeretet igazságát. A tanítványok reakciója erre nem a harag, hanem a szomorúság. Nem háborodnak fel, hanem elszomorodnak. Fájdalmuk abból fakad, hogy valóban érintettek lehetnek. Ám éppen ez a szomorúság, ha ?szintén fogadjuk azt, adhat helyet a megtérésnek. Az evangélium nem azt tanítja nekünk, hogy tagadjuk a gonoszságot, hanem hogy ismerjük fel benne mintegy fájdalmas lehet?ségként az újjászületésünket. Jézus ezután még hozzáf?z egy nyugtalanító és elgondolkodtató mondatot: ?Jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!” (Mk 14,21). Ezek bizony kemény szavak, de jól kell érteni ?ket: nem átokról van szó, hanem inkább fájdalmas kiáltásról. Görögül ez a ?jaj” úgy hangzik, mint egy sóhaj, egy ?ajaj”, egy ?szinte és mély együttérzésb?l fakadó kiáltás.

Ha felismerjük és elfogadjuk korlátainkat, akkor végre újjászülethetünk

Mi hozzászoktunk ahhoz, hogy ítélkezünk. Isten viszont elfogadja a szenvedést. Amikor látja a  rosszat, nem áll bosszút, hanem elszomorodik. És az a ?jobb lett volna, ha soha nem születik meg” nem egy el?re kiszabott ítélet, hanem egy igazság, amelyet mi mindannyian felismerhetünk. Mert  ha megtagadjuk a szeretetet, amely megteremtett minket, ha árulásunkkal h?tlenné leszünk önmagunkhoz, akkor valóban elveszítjük a világra jövetelünk értelmét, és kizárjuk magunkat az üdvösségb?l. Mégis, éppen ott, a legsötétebb ponton, a fény nem alszik ki. S?t, ragyogni kezd. Mert ha felismerjük korlátainkat, ha hagyjuk, hogy Krisztus fájdalma megérintsen minket, akkor végre újjászülethetünk. A hit nem kímél meg minket a b?n lehet?ségét?l, de mindig felkínál egy kiutat: az irgalom útját.

Soha nem hagyja el a szeretet asztalát, még akkor sem, ha tudja, hogy magára hagyják ?t

Jézus nem botránkozik meg gyengeségünk láttán. Jól tudja, hogy egyetlen barátság sem mentes az árulás kockázatától. De ? továbbra is bízik. Továbbra is leül az asztalhoz a tanítványaival. Nem mond le arról, hogy megtörje a kenyeret azoknak is, akik elárulják ?t. Ez Isten csendes ereje: soha nem hagyja el a szeretet asztalát, még akkor sem, ha tudja, hogy magára hagyják ?t.

Drága testvéreim, mi is ?szintén megkérdezhetjük magunktól ma: ?Talán én vagyok az?”. Nem azért, hogy vádolva érezzük magunkat, hanem, hogy helyet adjunk az igazságnak a szívünkben. Az üdvösség innen indul, annak a tudatából, hogy mi is megtörhetjük a bizalmat Istennel, de be is fogadhatjuk, meg?rizhetjük és megújíthatjuk azt. Végül is ez a reményünk, annak tudata, hogy bár mi elbukhatunk, de Isten soha nem hagy cserben minket. Még ha el is árulhatjuk, ? továbbra is szeret minket. És ha engedjük, hogy ez az alázatos, megsebzett, de mindvégig h?séges szeretet elérjen minket, akkor valóban újjászülethetünk. Ekkor kezd?dhet életünk, többé már nem árulóként, hanem Isten mindig szeretett gyermekeként – zárta katekézisét Leó pápa.

A katekézis utáni köszöntések

A katekézis tanításának rövid összefoglalását a pápa megismételte a világnyelveken, majd szeretettel üdvözölte az olasz nyelv? zarándokokat. Külön köszöntötte a Kereszt Leányai Intézetének rendi nagygy?lését, továbbá a veronai, modenai és manerbioi híveket. A Szentatya mindenkit arra buzdított, hogy haladjon el?re a hit és az élet teljességében és tisztaságában. Az ifjú házasok jelenlév? csoportjára a hívek tapsát kérte, majd köszöntötte azokat a fiatalokat, akik részt vesznek a ?Giorgio La Pira” Ifjúsági M?vek nemzetközi táborában.  A Nagyboldogasszony ünnepének közeledtével a Szentatya mindenkit arra buzdított, hogy állandóan imádkozzanak Sz?z Máriához, és példáját követve teljes mértékben fogadják el az Istennel való ?közelség” és a minden ember iránti gondoskodás hivatását. A lengyel zarándokokhoz fordulva a pápa Szent Maximilian Maria Kolbe liturgikus emléknapja el?estéjén arra buzdította ?ket, hogy tekintsék példának az ? h?si áldozatkészségét mások iránt. Az ? közbenjárására kérjék Istent, hogy adjon békét minden népnek, amely a háború tragédiáját éli át. Végül a Szentatya szívb?l adta áldását minden jelenlév?re.