杏MAP导航

Plátanos, Luttor Ferenc öröksége

Felmerül a kérdés: miért olyan érdekes ez a kis hely, hogy Ferenc pápa fontosnak tartotta, hogy 2021-ben, amikor a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére Budapestre érkezett, a püspökökkel való találkozó alkalmával, majd két évvel kés?bb, 2023-as magyarországi látogatása során még két beszédében is utalást tegyen rá?

Emléktábla Luttor Ferenc örökségér?l

A második világháború végén, a kommunista hatalomátvétellel együtt elkezd?dött az egyházüldözés. Mindszenty József bíboros, hercegprímást (1945–1974) 1948-ban, karácsony másnapján tartóztatták le. Az iskolákat már ezt megel?z?en államosították, a szerzetesrendeket pedig éppen 75 éve, 1950-ben oszlatták fel. Sokaknak kellett menekülnie. Köztük voltak Ward Mária (Mary Ward) követ?i, az angolkisasszonyok is, akik a jezsuita lelkiségt?l vezetve gyermekek nevelésével foglalkoztak. Amikor a Magyarországot elhagyni kényszerült n?vérek megérkeztek Buenos Airesbe, el?ször Luttor Ferencet keresték, aki néhány évvel korábban, 1947-ben kényszerült elhagyni az örök várost, Rómát. Luttor Ferenc a római Pápai Magyar Intézet (PMI) alapító rektora volt, aki az ottani magyar papi közösséget 1928-tól vezette. Nehéz id?kben állt az intézmény élén, akik ismerték, a megmaradt levélváltások tanúsága szerint kés?bb is nagy tisztelettel beszéltek róla. A második világháború után itthon azzal vádolták meg, hogy a nyilasokkal kollaborált, ezért sem térhetett vissza hazájába. Mivel azonban ?nincs olyan rejtett dolog, amely le ne leplez?dnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék” (Mt 10, 26), az utóbbi években kalandos úton éppen Argentínából el?került, eredetileg a PMI levéltári anyagának részét képez? dokumentumok egészen más megvilágításba helyezik az ? szerepét, amelyek alapján egy olyan, éppen az ártatlanságát megalapozó és az egyházh?ségét alátámasztó történet rajzolódik ki az utókor számára, amely szükségessé teszi akkori szerepének újraértékelését.

Üvegablak magyar felirattal

Luttor Ferenc – mint a szentszéki követség kánonjogi tanácsosa – diplomata státuszban volt. Amikor 1944-ben az összes római magyar diplomata elhagyta állomáshelyét, Luttor maradt az egyetlen, aki helyén maradt. Ennek egyik, korábban is ismert oka – ahogyan Csorba László is megfogalmazta a PMI 1945 utáni történetét feldolgozó, 1998-ban megjelent tanulmányában –, hogy ?a lehetséges végs? pillanatig ott akart maradni szellemi gyermeke” közelében, amelynek alapító rektora volt. A néhány évvel ezel?tt megkerült, eddig elveszettnek hitt dokumentumok fényében még egy másik, egyház- és nemzetpolitikai szempontból sokkal jelent?sebb indíttatás is kirajzolódik az utókor szeme el?tt. Luttor ebben az id?szakban, illetve a kényszer? emigrációig a háború után is rendszeres kapcsolatban állt az ügyeket operatív módon viv? Giovanni Battista Montini érsekkel, helyettes államtitkárral (sostituto), a kés?bbi VI. Pál pápával (1963-1978). Ezen túl, ebben a kérdéses néhány hónapban kétszer fogadta ?t XII. Piusz pápa (Eugenio Pacelli, 1939–1958) is, akivel korábbról személyesen is jó kapcsolatot ápolt. Ahogyan a kihallgatások már publikált (Hungaria Rómából. Tanulmányok az új- és jelenkori magyar egyháztörténelemb?l. Szent István Társulat, Budapest 2021) leiratából kit?nik, az audienciáknak azonban nem a Szálasi-kormány védelme, hanem a Magyarország miatti aggódás volt a témája.

Magyar emlékek, színek

A világi történetírás gyakran elfelejti, hogy Luttor Ferenc els?sorban pap volt és egy egyházi intézmény vezet?je, ez pedig dönt?en meg kellett, hogy határozza azt is, hogy egy krízishelyzetben hová orientálódjon. Luttor nemhogy vállalhatatlan nem lett, hanem továbbra is fontos kapocsként tekintettek rá a Vatikánban, ahová ekkor – más háború sújtotta országok diplomáciai képviseleteinek tagjaihoz hasonlóan – maga is beköltözött. Diplomáciai rangja az új körülményeknek megfelel?en meghatalmazott miniszter lett, azonban éppen a Szentszék kérésére nem nevezte magát ideiglenes ügyviv?nek. Ahogyan Luttor Ferenc maga fogalmazott egy 1945 februárjában kelt levelében: ?nem áll a magyar katolikus egyház érdekében sem a diplomáciai összeköttetés de facto való megszakítása”, illetve ugyanitt hangsúlyozta azt is, hogy a széls?jobboldali kormánnyal soha nem vette fel kapcsolatot. Akkor tehát mir?l lehetett szó? Közismert, hogy a Szentszék mindig a párbeszéd pártján állt és áll minden konfliktusban. Erre a feladatra egy ott ismert és elismert pap, és ekként az ?? emberük” teljesen alkalmas lehetett. Továbbá az adott helyzetben, a vészkorszak idején felmerülhetett egy másik igen nyomós ok is: ha nem marad a Szentszék mellett akkreditált magyar diplomata, akkor a paritás elve alapján Angelo Rotta érsek, magyarországi apostoli nuncius (1930–1945) jelenléte is megkérd?jelez?dhetett volna a budapesti kormány szemében. Közismert azonban, hogy Rotta nuncius vezetésével a pápai képviselet éppen ezekben a hónapokban igen komoly emberment? tevékenységet végzet, amelynek sikerét nem volt szabad kockáztatni. A sors furcsa fintora, hogy Rotta nunciust éppen a ?felszabadító” szovjetek utasították ki, ráadásul a ?felszabadulás ünnepén”, 1945. április 4-én.

Szentmise Coronel Du Graty-Chaco magyar közösségénél

Luttor Ferenc tehát 1947-ben kényszerült elhagyni Rómát, és ugyanabban az évben Buenos Airesben talált új otthonra. Nem sokkal megérkezése után már neki kellett fogadnia az újabb menekülteket. A Magyarországról érkez? angolkisasszonyoknak is – a helyi emlékezet szerint – ?t kellett érkezésük után keresniük. A n?vérek, vagy ahogyan Buenos Airesben mondják, a máterek el?ször ideiglenes helyen laktak, és keresték helyüket az új körülmények között. A helyi magyarok visszaemlékezése szerint a vonaton ülve hallottak arról, hogy Plátanoson eladó egy birtok, a tulajdonos pedig, Alejandro Bustillo hív? ember, így biztosan meg lehet vele egyezni egy igen kedvezményes árban. Így jutottak hozzá a területhez, ahol ráadásul készen álltak a birtokhoz tartozó épületek és egy kápolna is felépült már. (A Plátanos név a magyar fül számára megtéveszt? lehet, de a név nem a platánra (sicomoro), hanem a banánra (plátano) utal.)

Összesen tizenhét n?vér kezdett új életet itt 1951-ben. A szerzetesrend tagjai otthon iskolákat tartottak fent, így itt is kötelességüknek érezték, hogy karizmájuknak megfelel?en folytassák az oktatás-nevelés áldozatos munkáját. Igyekeztek összegy?jteni az ide került magyar menekülteket, és elkezdték a gyermekek nevelését, a magyar nyelv és kultúra ápolását. Egyik?jük, Juhász Mária n?vér 1952-ben megalapította a Zrínyi Ifjúsági Kör (ZIK) hétvégi magyar iskolát, majd hamarosan megalakult a Pannonia Sacra (Mindszenty bíboros jelmondata), amelynek f? alapítója Luttor Ferenc apostoli protonotárius volt.

Luttorra gyakran mint a Buenos Aires-i magyar angolkisasszonyok gyóntatójára emlékeznek, a plátanosi emlékeket szemlélve azonban szerepe ennél jóval több volt: a Buenos Airesbe került katolikus magyarok lelki vezet?je és törekvéseik f? egyházi támogatója volt. ? azonban csak a kezdeteknél lehetett jelen, mert 1953 tavaszán elhunyt.

Luttor Ferenc síremléke

Plátanoson, a kápolna tövében temették el, sírkövére latinul a következ? felírat került:

?Itt nyugszanak
F?tisztelend? Dr. Luttor Ferenc
apostoli protonotárius hamvai,
a Magyar Királyság Szentszék melletti meghatalmazott minisztere,
a magyar menekültek tüzes apostola az Argentin Köztársaságban,
és a plátanosi kollégium alapítványának legbuzgóbb híve.
Élt 1886. március 26-tól 1953. április 28-ig.
Nyugodjék békében.”

Halála el?tt egy héttel Luttor Ferenc keresztelte meg Paál Magdit, aki a f?városban él? magyarok egyik vezet?je, és aki maga is sokat járt és jár Plátanosra. Az emlékezet szerint ? volt az utolsó magyar, akit Luttor a keresztség szentségében részesített. Magdi is ott volt azon a szentmisén, amelyet 2025. július 12-én a Pápai Magyar Intézet egykori rektora és ekként Luttor Ferenc kései utóda, Tóth Tamás egyháztörténész mutatott be Plátanoson, hálát adva az alapítókért, egyben kérve Isten áldását az él?kre.

Az elvetett mag ugyanis kizöldült és szárba szökkent. A következ? évtizedekben Plátanos a Buenos Airesben és környékén él? magyarok egyik f? találkozóhelye lett, nemzeti és vallási ünnepek helyszíne. A tágas udvar mikulás és karácsonyi ünnepek színtere is lett – decemberben Argentínában nyár van –, ilyenkor nem egyszer az egyik udvaron álló örökzöld fát is feldíszítették az itteni magyarok. A Külföldi Magyar Cserkészszövetség (KMCSSZ) keretein belül Plátanoson két cserkészcsapat is m?ködött (egy a fiúknak, egy a lányoknak), s?t az amerikai magyar cserkészek az els? id?ben a vezet?képz? táborokat is itt tartották.

A máterek az ötvenes évekt?l tanították a magyar gyermekeket, az általános iskola 1954-ben, a középiskola 1960-ban indult el. A Ward Mária Kollégium (Colegio Maria Ward) nevet kapott intézmény székhelye az Argentínában él? magyarok jótev?je, Sorg Antal építészmérnök segítségével épülhetett meg. Az iskolába Argentínán kívülr?l is érkeztek id?nként emigráns magyar családok gyermekei, de az kezdett?l fogva nyitott volt mindenki számára. Els? vezet?i Kis-Farkas Ilona és Tóth Erzsébet n?vér voltak. Segítségükre két id?közben érkezett pap, az ’56-os menekült Domonkos László verbita, valamint egy másik szerzetes, a kés?bb hivatását elhagyó Kuthy László voltak.

Az utolsó magyar máter, Tímár Mária 2019-ben hunyt el. ? is, ahogyan itt maradt társai, a kápolna mellett lév? temet?kertben nyugszik. Az érettségi tablók, az emléktáblák, ahogyan a nagyterem adományokból készült, magyar szenteket ábrázoló üvegablakai, továbbá az egykori magyar közösségi terekben lév? emléktárgyak és fotók sokasága, valamint az él?k emlékezete továbbra is emlékeztet a magyar múltra. Az iskola változatlanul m?ködik, és továbbra is az angolkisasszonyok (Congregatio Jesu) fenntartásában van. Mivel az egykori birtokközpont környéke mára teljesen benépesült, az iskolába ma több mint 700 argentin diák jár, a helyiségek szombatonként pedig katekézisnek adnak otthont. Az érettségi tablók kifejezetten magyar hagyománya is megmaradt. Plátanos település Domonkos László verbitának köszönheti azóta plébánia rangra emelt templomát, amelynek véd?szentje a felebaráti szeretet példája, Árpádházi (vagy ahogyan itt mondják: Magyarországi) Szent Erzsébet. A Zrínyi Ifjúsági Kör hétvégi magyar iskola ma is m?ködik: jelenlegi székhelye az itteni magyarok egy másik központjában, Nagy Buenos Aires északnyugati részén, Olivoson van.

A Zrínyi Ifjúsági Kör

A Plátanoson lév? egykori magyar központba, az ottani máterekhez járt gyóntatni egy id?ben a jezsuita páter Jorge Mario Bergoglio, a kés?bbi Ferenc pápa is. E tisztében a szerzetesn?vérekhez költözött azok éves lelkigyakorlatai idejére is, így számos alkalma nyílt beszélgetni velük, megismerni ?ket. Így emlékezett rájuk a nemrég elhunyt szentatya 2023. április 28-án, napra pontosan Luttor Ferenc halálának 70. évfordulóján, amikor a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozott a budapesti Szent István-bazilikában: ?Nem tudom elfelejteni az Angolkisasszonyok közösségébe tartozó magyar n?vérek bátor és türelmes tanúságát, akikkel Argentínában találkoztam, miután a vallásüldözés idején elhagyták Magyarországot. Tanúságtev?, csodálatos n?k voltak! Tanúságtételükkel annyi jót tettek velem.” Majd a hallgatóságot buzdítva így folytatta Ferenc pápa: ?Imádkozom értetek, hogy a hit nagyszer? tanúinak példáját követve sohase gy?zzön le benneteket a középszer?ségbe süllyeszt? bels? fáradtság, és örömmel haladjatok el?re.”

Corpus Christi: magyarok az es?erd? mélyén

Az ember óhatatlanul is felkapja a fejét a település kifejezetten katolikus neve hallatán, ahogy a bennfoglaló argentin tartomány neve is árulkodó: Misiones. Ez arról tanúskodik, hogy ezen a vidéken, a mai Paraguay, Brazília és Argentína területén jezsuita missziók voltak, amelyek az itt lakó guaraní indiánok érdekében jöttek létre. Loyolai Szent Ignác rendje, a jezsuiták a 17. század elején egy különleges dologba, egy ?szent kísérletbe” kezdtek a guaraník között. Nem halat, hanem hálót adtak az ?slakosoknak: a kereszténység átadása mellett letelepítették, önkormányzattal rendelkez? városokba, a redukciókba szervezték, egyben önállóságra tanították ?ket és a fejl?dés lehet?ségét kínálták nekik. A spanyol konkvisztádorok ezzel szemben az ?slakosokban inkább az olcsó munkaer?t, a termelést is folytató redukciókban pedig konkurenciát láttak. A jezsuiták ugyanis tanárokat, zenészeket, illetve különböz? szakembereket képeztek itt, köztük asztalosokat, m?tárgy- és hangszerkészít?ket, épít?ipari, illetve könny?fém-megmunkáló szakembereket. Az es?erd?ben megmunkálható fa szinte korlátlanul állt rendelkezésre, a vasat pedig a helyben található, nagy vastartalmú kövekb?l vonták ki kemény munkával. A hódítók és a harminc redukció közti feszültég oda vezetett, hogy végül 1768-ban ezeket a közösségeket, ahol összesen úgy 700 ezer guaranít kereszteltek meg jó másfél évszázad alatt, a jezsuitáknak fel kellett számolniuk. A misszió cím?, 1986-os film Robert de Niro és Jeremy Irons f?szereplésével err?l a drámáról szól.

Isten hozta Corpus Christiben!

Ezen harminc redukció egyike volt Corpus Christi, mely nevét Krisztus Testér?l, azaz Úrnapja ünnepér?l kapta. A közösséget 1622-ben alapították. A különböz? betegségek terjedése miatt háromszor kellett költözniük, míg 1701-ben meg nem találták a negyedik, immár végleges helyüket a mai Corpus Christi városa helyén, amely stratégiai szempontból is kiemelked? helyen állt: a magaslatról be lehetett látni a három kilométerre húzódó Paraná folyó forgalmát, illetve erre vezetett több fontos út is. Innen ellen?rizni lehetett a Brazília fel?l beszivárgó rabszolga-keresked?k mozgását is, akik ugyancsak veszélyt jelentettek a guaraník számára.

A többi redukcióhoz hasonlóan Corpus Christit is fel kellett adni 1768-ban. A település valahogyan mégis túlélte a háborúkat és viszontagságokat, a 19. század végén pedig Európából telepesek érkeztek ide. A város rövid ideig az újonnan megalakult Misiones tartomány kijelölt székhelye is volt. A helyi emlékezet szerint úgy 100 évvel ezel?tt még álltak az egykori jezsuita misszió falai is, megvolt sok tet?cserép is, de az akkori vezetés szemében ezek nem jelentettek meg?rzend? értéket, ezért eladták azokat épít?anyagnak. Az argentin kormány csak 1943-ban döbbent rá a redukciók romjainak kulturális és történelmi értékére. Corpus Christi romjait id?közben visszafoglalta az es?erd?, de jelenlegi állapotában az utóbbi évtizedekben gondosan óvják azt, ami megmaradt. Néhány éve sikerült a megmunkált kövekb?l valamennyit visszavásárolni a kisváros múzeuma számára.

Település az es?erd?ben

Településnek huszonnégy éven keresztül volt polgármestere Ignacio Németh, aki büszkén – argentin spanyol nyelven – meséli, hogy az els?, itt otthonra lelt magyar bevándorló éppen 115 évvel ezel?tt, 1910-ben érkezett ide Tóth János személyében. ?t mások követték, köztük a volt polgármester ?sei. A betelepül?k mindegyike kapott száz-száz hektár es?erd?t, amelyet azonban mindenkinek magának kellett m?velhet?vé tennie. Ez nemcsak azért nehéz feladat, mert a növényzet nagyon s?r?, hanem azért is, mert m?velés híján a természet itt nagyon gyorsan visszaveszi azt, amit elvettek t?le. A tartomány a híres argentin teaféleség, a yerba mate ?si term?helye, ezért az ide jöv?k ezzel kezdtek foglalkozni. A mate fájának levele ma is nagyon értékes, országszerte az argentinok kedvenc itala (Ferenc pápa is szívesen fogyasztotta); értékét jól mutatja, hogy a guaraník között fizet?eszköznek számított egy id?ben.

Bangha Béla jezsuita a két világháború közt járt Dél-Amerikában, és a Corpusban él? katolikus magyarokat is felkereste. Err?l az 1934. június végi találkozásról így számolt be missziós naplójában: 

?A kicsiny magyar egyházközség harangszóval fogadja a hazai földr?l érkezett igehirdet?ket. Hiszen, mondja Tóth János bácsi s majd a könnye buggyan ki a szeméb?l: amióta itt élünk Corpuson, sohasem mertük még álmodni se, hogy egyszer magyar lelkész szentbeszédjét hallhatjuk és egészen bizonyos, hogy koporsónk zártáig nem lesz abban többet részünk! […] A templom bejárata föl van díszítve, ékes bet?kkel ragyog felénk pálmaágak s virágfüzérek közt az »lsten hozta« felírás, az argentinai, a magyar és a pápai zászló. El?l állnak a fehérruhás lányok, aztán az asszonyok, férfiak, csupa tagbaszakadt, derék, sorsverte magyar. Mindenfel?l »Isten hozta« és »Dícsértessék« hangzik felénk” (Bangha Béla: Utak és élmények. II. Amerika. Budapest [1942], 277. oldal).

Tóth utca

Többükr?l utca van elnevezve, így az említett Tóth Jánosról is, akinek történetét Bangha a könyvében kés?bb részletesen hozza: Bársonyos községben született, az akkori Veszprém vármegyében, és 1891-ben, tizennyolc évesen indult el a szüleivel együtt Amerikába. Kés?bbi feleségét, aki a közeli Lovászpatonáról származott, az úton ismerte meg. El?ször Brazíliában töltöttek öt évet, onnan kerültek Argentínába, ahol megjárták többek között Buenos Airest és Patagóniát is, miel?tt a család Corpusban végleges otthonra lelt volna. Ekkor már négy gyermekük volt, és velük jött János öccse, Nándor is, aki azonban az odaúton megfázott, és megérkezésük után nem sokkal meghalt. A település a kihalás szélén volt. Ahogy maga Tóth János mesélte Bangha páternek: ?Corpusban csak két magyar család volt miel?ttünk, meg két lengyel és egy horvát. Azok is elmentek; mire mi kijöttünk, már csak három lakosa volt Corpusnak. Ma [1934-ben] van kétezren fölül” (Uo., 290. o.).

A város újranépesítésében tehát fontos szerepet játszottak az akkor érkezett magyarok. Sokak emlékezetében éppen ezért Corpus mint magyarok által újraalapított város él. Maga Tóth János szorgalmával a feléledt városka egyik legtehet?sebb polgárává lett, neki volt a legnagyobb teaültetvénye, és ? vezette a templomépítési mozgalmat is. A helyi emlékezet szerint a településen egy akkor (és ma is) ritkaságnak számító emeletes házat emeltetett a tartományi kormányzó számára, mivel a helyiek azt szerették volna elérni, hogy a kisváros újra Misiones székhelye legyen. Ez a ház még ma is áll.

Németh Ida sírja

A régi temet?ben – amely a jezsuita misszió egykori f?terén van – sétálva nemcsak az egykori magyar bevándorlók és leszármazottaik nevei t?nnek fel, hanem a helyiek történetét jól ismer? volt polgármesternek köszönhet?en további magyar sorsok is körvonalazódnak.

Sajátos história Németh Idáé, aki egy Dél-Amerikába tartó francia bevándorlóhajó fedélzetén látta meg a napvilágot 1910. január 19-én. B?ven elmúlt már negyven éves, mire megkapta els? személyi okmányait Juan Domingo Perón els? elnöksége (1946–1955) idején annak feleségének, Evitának köszönhet?en.

Megkapó történet László Istváné és feleségéé. László István az els? betelepül?k közt volt. Gyermekkori játszópajtása, Németh Rozália azonban Magyarországon maradt. Levélben tartották a kapcsolatot, végül Rozália követte Istvánt Corpus Christibe, ahol összeházasodtak, gyermekeik születtek, most pedig egymás mellett nyugszanak a település temet?jében.

Magyarok nyugszanak az argentin temet?ben

A második világháborút követ?en valamelyest elfelejt?dött, hogy itt is élnek magyarok. A tartomány legfontosabb f?útját végül nem Corpuson, hanem néhány kilométerrel arrébb, egy másik településen vezették keresztül. A felejtésben ezen túl bizonyosan az is közrejátszott, hogy a kisváros Argentína északi határához fekszik közel, ám a f?várostól, Buenos Airest?l, amely a magyar katolikus misszió központja is, közúton több mint ezer kilométerre található. A folyami út még ennél is sokkal hosszabb. Az utóbbi évtizedekben találtak rá a kutatók újra az itt él? magyar leszármazottakra. A most él? helyiek a harmadik-negyedik-ötödik generáció tagjai, ?k már nem beszélik a magyar nyelvet, de kulturális köt?désük a magyar állami figyelemnek is köszönhet?en újra er?södik. A diaszpórában él? közösségeket, így az Argentínában él? magyarságot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) évek óta segíti a Külföldi Magyar Lelkipásztori Szolgálaton keresztül. Az utóbbi években a Szent József Argentínai Civil Katolikus Egyesület szervezésében több magyar pap is eljutott Corpus Christibe. A helyi id?sek otthonában, amelyet magyarok alapítottak, tavaly Sajgó Szabolcs jezsuita, idén Tóth Tamás egyháztörténész mutatott be szentmisét és találkozott az ott él?kkel.

Az egykori magyar betelepül?k leszármazottai ma is ebben a tiszta, rendezett, tágas, es?erd?vel körülvett kisvárosban élnek, és mindig nagyon örülnek a magyar látogatóknak, különösen a névrokonaiknak. Ignacio Némethnek köszönhet?en a magyar nemzeti színek néhány éve bekerültek a település zászlajába: a kisvárosban él? magyarok és utódaik ezzel a történelmi gesztussal szimbolikusan is Corpus Christi, azaz Krisztus Teste tagjai lettek. (Szöveg és fotók: Tóth Tamás atya)