Szent Ferenc Istendics茅ret茅r艖l: egyszer疟 茅s al谩zatos
Amikor Szent Ferenc egy súlyos lelki krízisben és bels艖 feszültségekben töltött éjszaka után a felkel艖 nap els艖 sugarai látványának hatására imájába kezdett, már közel ezer éve m疟velték a keresztény önkifejezés els艖 nagy irodalmi m疟faját, a himnuszt. Ambrus és Ágoston útmutatása szerint született meg az európai, akkor még pusztán latin nyelv疟 költészet, amelynek célja a vigasztalás és a buzdítás volt. 鈥濧 himnuszok énekek, melyek Isten dicséretét tartalmazzák鈥� 鈥� írta szent Ambrus. A gyötrelmes éjszaka elmúltán megjelen艖 fény, világosság, ami Isten legfontosabb szimbóluma, Ferenc számára az az égi jel volt, amely bizonyossággal töltötte el saját maga üdvözülésének lehet艖sége iránt. Öröm érzésének kifejezésére dics艖ít艖- és hálaéneket mondott a Teremt艖 és teremtménye új találkozásáról. A XIII. század hajnalán már elterjedt volt okszitán és francia nyelven egy részben más tematikájú költészet, a trubadúroké és jokulátoroké. Talán a hallgatók emlékeznek még Roberto Rossellini 1950-es filmjére, amelynek címe Francesco, giullare di Dio (Isten énekmondója). A hálaének gy艖zelem a sötétség felett mind fizikai, mind morális értelemben. Éjszakából nappalba lépés els艖 pillanat a teremtett világ szerepl艖inek egymással és Istennel való harmóniáját mutatja, még az utolsó, a testi elmúlásról szóló részben is, amelyet Ferenc valószín疟leg közvetlenül a halála el艖tt illesztette a két évvel korábban mondottakhoz. A testi szenvedés átélése, olvassuk a Fiorettiben közelebb visz Krisztushoz, akinek öt sebét La Vernában meg is kapta.
Ferenc megjelenése új korszak nyitánya, s nemcsak az egyház történetében, amint Giotto freskóján is láthatjuk. Dante, sz疟k évszázaddal kés艖bb Napkeletnek nevezte 艖t (Par. 11.54), akinek az erejét艖l a föld megújulhat, s aki házasságra lépett a Szegénységgel. Az életre keltett, emancipált teremtett dolgok és mi, emberek együtt énekeljük ezt himnusz. A teremtés egységének eszméjében mer艖ben új kapcsolat jött létre a tárgyi és a szellemi világ, a test és a lélek között.
Laudáció és hálaadás, nincs benne az Atyához vagy Máriához való könyörgés külön beavatkozásért, protekcióért. Ez is az ember méltóságának a jele. A teremtés teljessége úgy jó, ahogyan az alkotója létrehozta.
A vers az Úr megszólításával kezd艖dik (Legmagasabb), s dicséretével folytatódik. A harmadik sorban találkozunk el艖ször a címként is gyakran idézett kifejezéssel: minden teremtményeddel, különösen a Nap testvérrel együtt, aki rólad 鈥瀐ordoz jelentést鈥� (porta significatione) legyél áldott.
Áldott légy, én Uram,
minden teremtményeddel együtt
különösen [kiváltképp] a nap testvér úrral [együtt]
aki nappal, és megvilágítasz minket általa.
A laudato sie kifejezés itt fordul el艖 el艖ször 鈥� szenved艖 szerkezetben (鈥瀕egyél dicsérve鈥�) 鈥� a szót a m疟ben Ferenc összesen kilencszer idézi. A középkori asztronómia tudása szerint ennyi égkör választja el a földet az empyreumtól, a mozdulatlan Isten végtelen birodalmától. Nyolcszor ugyanígy passzív alakban és mindig Istenre vonatkoztatva, a kilencedik (els艖 mozgató?) említésnél azonban többes szám második személy疟 cselekv艖 igeként, és ekkor már a teremtményekhez intézett felszólításként 鈥� dicsérjétek! A teremt艖 és a teremtett közötti kapcsolat az elzártból és személytelenb艖l aktívvá és személyessé válik.
De milyen új és rejtett kapcsolat figyelhet艖 meg a dolgok, m疟ködési rendjük és Alkotójuk között? Erre a kiemelt helyen lév艖 Nap után a Holdról és a csillagokról szóló részben kaphatunk választ. A titok kulcsa egy hárombet疟s propozíció, amelynek magyarázatánál fontos körülmény, hogy anyja révén Ferencnek a francia is vele született nyelv volt. A per szó többféle használata kihat az egész m疟 értelmezésére. A három lehetséges magyarázat: okszer疟, alanyi vagy eszköz alapú interpretáció. Az els艖 értelmezésben a per jelentése, azért, azon okból légy dicsérve, mert megteremtetted a holdat, a csillagokat stb. A per tehát: azon oknál fogva illeti Istent dicséret, mert megteremtette mindezeket (Áldott légy, én uram, hold n艖vérért és a csillagokért/ per sora luna e le stelle鈥�). A másik nyelvtanilag lehetséges felfogás szerint a per az utána álló szóra, mint alanyra utal rá, tehát a természet elemei is, csakúgy, mint a költ艖, dicsérik Istent. Eszerint a per alanyi értelm疟. Mi dicsérünk téged. (Ebben az esetben a per a francia par 鈥�által鈥� tökéletes megfelel艖je.) A harmadik az eszköz szemléleti alapú megközelítés, azaz valaminek a segítségével szól a dicséret (艕általa, 艕vele és 艕benne). Hasonlóan a per Christum Dominum nostrum-hoz. Ez inkább a határozószó latin értelmére vezethet艖 vissza, Az 艖 segítségükkel, rajtuk keresztül, 艖ket felhasználva dicsértessék Isten. Ez a szócska minden alkalommal a laudato si misignore (Áldott légy, énuram) per szerkezetben fordul el艖. Finom különbségek, amelyek meghatározzák a költ艖i alapállást. Majdnem biztosan állítható azonban, hogy Ferenc mindhárom jelentéssel tisztában volt, s éppen így emelte ki, a dics艖ítés komplex jellegét egyetlen egy prepozícióval.
Szembet疟n艖, hogy bizonyos elemek a négyes rendszer szerint csoportosulnak, más elemek pedig a hármas, ismét mások az ötös szerint. A versben az égi, elvont dolgokra vonatkoztatva általában hármasával jelennek meg az összetartozó kifejezések, gyakran jelz艖k: dicséret, tisztelet, áldás (Atya), szép, sugárzó, ragyogó (Nap), fényesek, értékesek, szépek (Hold, csillagok). Az égi hármasok mellett ugyanígy felsorolhatjuk az földi négyeseket: a szél fivérhez kapcsolódva: leveg艖s, felh艖s, der疟s, mindenféle id艖 (járás), a vízre vonatkoztatva, hasznos, alázatos, értékes, sz疟zies. A t疟zre a szép, vidám, izmos, er艖s jelz艖ket használja. Zárásként ugyancsak a földi dolgok számának megfelel艖en szólít fel Isten iránti helyes magatartásra és cselekedetre: dicsérjétek, áldjátok, köszönjétek, szolgáljátok. Krisztus öt sebének emlékét idézi az öt többes szám harmadik személy疟 igealak, a megpróbáltatásokban 艖t keres艖 emberek: 1) Isten nevében megbocsátanak, 2-3) elviselik (békében) a szenvedéseket (tövis!), 4) végül Isten által meg lesznek koronázva. Az ötödik így ragozott ige: jaj azoknak, akik halálos b疟nben halnak meg.
Poétikai szempontból Ferenc m疟ve rímes, f艖leg asszonáncokat tartalmazó, ritmikus próza, az egyik els艖 olasz nyelven megszólaló irodalmi alkotás. Magán hordozza a nyelv és a versben kifejezett természetmisztika születésének minden szépségét és gyötrelmét. A magyar fordítókat az eredeti szöveg megoldhatatlan feladat elé állította, pedig kiváló költ艖k próbálkoztak vele. Babits Mihály, Sík Sándor, Képes Géza, Dsida Jen艖 valahogy elsiklottak a naphimnusz lényege fölött. Azt, hogy miben van a fordítások és az eredeti szöveg közötti különbség, egy metaforával szeretném érzékeltetni. Az eredeti szöveg, mint tudjuk, nyolcszáz évvel ezel艖tt keletkezett. Ez a m疟 végtelenül egyszer疟, olyan, mint a korabeli román stílusú templomok, ahol a kövek egymás mellé téve, szinte megmunkálás nélkül hoztak létre egy épületet. A fordítók ezzel szemben megcsiszolják, szépítgetik a szó-köveket, a póriasan egyszer疟 kifejezéseket; jelz艖kkel látják el, cizellálják, és így azok már nem a maguk nyers eredetiségében kerülnek a vers-építménybe. A naphimnusz lényege, hogy az emberi szó, amellyel Istenhez beszélünk egyszer疟 és alázatos legyen, 鈥瀔össön házasságot鈥� a nyelvi szegénységgel.
