Szent Ferenc Istendics¨¦ret¨¦r?l: egyszer? ¨¦s al¨¢zatos
Amikor Szent Ferenc egy súlyos lelki krízisben és bels? feszültségekben töltött éjszaka után a felkel? nap els? sugarai látványának hatására imájába kezdett, már közel ezer éve m?velték a keresztény önkifejezés els? nagy irodalmi m?faját, a himnuszt. Ambrus és Ágoston útmutatása szerint született meg az európai, akkor még pusztán latin nyelv? költészet, amelynek célja a vigasztalás és a buzdítás volt. ?A himnuszok énekek, melyek Isten dicséretét tartalmazzák¡± ¨C írta szent Ambrus. A gyötrelmes éjszaka elmúltán megjelen? fény, világosság, ami Isten legfontosabb szimbóluma, Ferenc számára az az égi jel volt, amely bizonyossággal töltötte el saját maga üdvözülésének lehet?sége iránt. Öröm érzésének kifejezésére dics?ít?- és hálaéneket mondott a Teremt? és teremtménye új találkozásáról. A XIII. század hajnalán már elterjedt volt okszitán és francia nyelven egy részben más tematikájú költészet, a trubadúroké és jokulátoroké. Talán a hallgatók emlékeznek még Roberto Rossellini 1950-es filmjére, amelynek címe Francesco, giullare di Dio (Isten énekmondója). A hálaének gy?zelem a sötétség felett mind fizikai, mind morális értelemben. Éjszakából nappalba lépés els? pillanat a teremtett világ szerepl?inek egymással és Istennel való harmóniáját mutatja, még az utolsó, a testi elmúlásról szóló részben is, amelyet Ferenc valószín?leg közvetlenül a halála el?tt illesztette a két évvel korábban mondottakhoz. A testi szenvedés átélése, olvassuk a Fiorettiben közelebb visz Krisztushoz, akinek öt sebét La Vernában meg is kapta.
Ferenc megjelenése új korszak nyitánya, s nemcsak az egyház történetében, amint Giotto freskóján is láthatjuk. Dante, sz?k évszázaddal kés?bb Napkeletnek nevezte ?t (Par. 11.54), akinek az erejét?l a föld megújulhat, s aki házasságra lépett a Szegénységgel. Az életre keltett, emancipált teremtett dolgok és mi, emberek együtt énekeljük ezt himnusz. A teremtés egységének eszméjében mer?ben új kapcsolat jött létre a tárgyi és a szellemi világ, a test és a lélek között.
Laudáció és hálaadás, nincs benne az Atyához vagy Máriához való könyörgés külön beavatkozásért, protekcióért. Ez is az ember méltóságának a jele. A teremtés teljessége úgy jó, ahogyan az alkotója létrehozta.
A vers az Úr megszólításával kezd?dik (Legmagasabb), s dicséretével folytatódik. A harmadik sorban találkozunk el?ször a címként is gyakran idézett kifejezéssel: minden teremtményeddel, különösen a Nap testvérrel együtt, aki rólad ?hordoz jelentést¡± (porta significatione) legyél áldott.
Áldott légy, én Uram,
minden teremtményeddel együtt
különösen [kiváltképp] a nap testvér úrral [együtt]
aki nappal, és megvilágítasz minket általa.
A laudato sie kifejezés itt fordul el? el?ször ¨C szenved? szerkezetben (?legyél dicsérve¡±) ¨C a szót a m?ben Ferenc összesen kilencszer idézi. A középkori asztronómia tudása szerint ennyi égkör választja el a földet az empyreumtól, a mozdulatlan Isten végtelen birodalmától. Nyolcszor ugyanígy passzív alakban és mindig Istenre vonatkoztatva, a kilencedik (els? mozgató?) említésnél azonban többes szám második személy? cselekv? igeként, és ekkor már a teremtményekhez intézett felszólításként ¨C dicsérjétek! A teremt? és a teremtett közötti kapcsolat az elzártból és személytelenb?l aktívvá és személyessé válik.
De milyen új és rejtett kapcsolat figyelhet? meg a dolgok, m?ködési rendjük és Alkotójuk között? Erre a kiemelt helyen lév? Nap után a Holdról és a csillagokról szóló részben kaphatunk választ. A titok kulcsa egy hárombet?s propozíció, amelynek magyarázatánál fontos körülmény, hogy anyja révén Ferencnek a francia is vele született nyelv volt. A per szó többféle használata kihat az egész m? értelmezésére. A három lehetséges magyarázat: okszer?, alanyi vagy eszköz alapú interpretáció. Az els? értelmezésben a per jelentése, azért, azon okból légy dicsérve, mert megteremtetted a holdat, a csillagokat stb. A per tehát: azon oknál fogva illeti Istent dicséret, mert megteremtette mindezeket (Áldott légy, én uram, hold n?vérért és a csillagokért/ per sora luna e le stelle¡). A másik nyelvtanilag lehetséges felfogás szerint a per az utána álló szóra, mint alanyra utal rá, tehát a természet elemei is, csakúgy, mint a költ?, dicsérik Istent. Eszerint a per alanyi értelm?. Mi dicsérünk téged. (Ebben az esetben a per a francia par ?által¡± tökéletes megfelel?je.) A harmadik az eszköz szemléleti alapú megközelítés, azaz valaminek a segítségével szól a dicséret (?általa, ?vele és ?benne). Hasonlóan a per Christum Dominum nostrum-hoz. Ez inkább a határozószó latin értelmére vezethet? vissza, Az ? segítségükkel, rajtuk keresztül, ?ket felhasználva dicsértessék Isten. Ez a szócska minden alkalommal a laudato si misignore (Áldott légy, énuram) per szerkezetben fordul el?. Finom különbségek, amelyek meghatározzák a költ?i alapállást. Majdnem biztosan állítható azonban, hogy Ferenc mindhárom jelentéssel tisztában volt, s éppen így emelte ki, a dics?ítés komplex jellegét egyetlen egy prepozícióval.
Szembet?n?, hogy bizonyos elemek a négyes rendszer szerint csoportosulnak, más elemek pedig a hármas, ismét mások az ötös szerint. A versben az égi, elvont dolgokra vonatkoztatva általában hármasával jelennek meg az összetartozó kifejezések, gyakran jelz?k: dicséret, tisztelet, áldás (Atya), szép, sugárzó, ragyogó (Nap), fényesek, értékesek, szépek (Hold, csillagok). Az égi hármasok mellett ugyanígy felsorolhatjuk az földi négyeseket: a szél fivérhez kapcsolódva: leveg?s, felh?s, der?s, mindenféle id? (járás), a vízre vonatkoztatva, hasznos, alázatos, értékes, sz?zies. A t?zre a szép, vidám, izmos, er?s jelz?ket használja. Zárásként ugyancsak a földi dolgok számának megfelel?en szólít fel Isten iránti helyes magatartásra és cselekedetre: dicsérjétek, áldjátok, köszönjétek, szolgáljátok. Krisztus öt sebének emlékét idézi az öt többes szám harmadik személy? igealak, a megpróbáltatásokban ?t keres? emberek: 1) Isten nevében megbocsátanak, 2-3) elviselik (békében) a szenvedéseket (tövis!), 4) végül Isten által meg lesznek koronázva. Az ötödik így ragozott ige: jaj azoknak, akik halálos b?nben halnak meg.
Poétikai szempontból Ferenc m?ve rímes, f?leg asszonáncokat tartalmazó, ritmikus próza, az egyik els? olasz nyelven megszólaló irodalmi alkotás. Magán hordozza a nyelv és a versben kifejezett természetmisztika születésének minden szépségét és gyötrelmét. A magyar fordítókat az eredeti szöveg megoldhatatlan feladat elé állította, pedig kiváló költ?k próbálkoztak vele. Babits Mihály, Sík Sándor, Képes Géza, Dsida Jen? valahogy elsiklottak a naphimnusz lényege fölött. Azt, hogy miben van a fordítások és az eredeti szöveg közötti különbség, egy metaforával szeretném érzékeltetni. Az eredeti szöveg, mint tudjuk, nyolcszáz évvel ezel?tt keletkezett. Ez a m? végtelenül egyszer?, olyan, mint a korabeli román stílusú templomok, ahol a kövek egymás mellé téve, szinte megmunkálás nélkül hoztak létre egy épületet. A fordítók ezzel szemben megcsiszolják, szépítgetik a szó-köveket, a póriasan egyszer? kifejezéseket; jelz?kkel látják el, cizellálják, és így azok már nem a maguk nyers eredetiségében kerülnek a vers-építménybe. A naphimnusz lényege, hogy az emberi szó, amellyel Istenhez beszélünk egyszer? és alázatos legyen, ?kössön házasságot¡± a nyelvi szegénységgel.
