MAP

Sajtótájékoztató a fiatalok jubileumáról Sajtótájékoztató a fiatalok jubileumáról  (@Vatican Media)

Fiatalok jubileuma: 146 országból érkeznek a szentév kiemelt eseményére

Bemutatták a Szentszék Sajtóközpontjában a július 28-a és augusztus 3-a között megrendezésre kerülő nagyszabású eseményt, a fiatalok jubileumát, amelyre a világ 146 országából, köztük háborús térségekből is érkeznek résztvevők. A találkozó csúcspontja a pápai szentmise lesz augusztus 3-án, amit szombaton este imavirrasztás előz meg.

Edoardo Giribaldi és Jacopo Mancini / Gedő Ágnes - Vatikán

A sajtótájékoztatón Rino Fisichella érsek, az Evangelizálási Dikasztérium proprefektusa elmondta, hogy a fiatalok jubileumára várják a legtöbb résztvevőt a szentévi programok sorában. A legtöbben, 68%-ban Európából érkeznek, de háborús övezetekből is, így: Libanonból, Irakból, Mianmarból, Ukrajnából, Izraelből, Szíriából és Dél-Szudánból. A főpásztor köszönetet mondott az olasz kormánynak a szervezésben nyújtott folyamatos segítségéért.

A Szentszék Sajtóközpontja
A Szentszék Sajtóközpontja   (@Vatican Media)

A jubileum programja

Július 28-án, hétfőn megérkezik az első fél millió zarándok, akiknek fogadására 270 plébánia, 400 iskolai intézmény, 40 iskolán kívüli helyszín áll a rendelkezésére, ezen felül a Polgárőrség épületei, sportcsarnokok és családok várják a fiatalokat. Aznap kezdődik a digitális misszionáriusok jubileuma is. 20 különböző ponton kapnak ebédet és vacsorát az akkreditált zarándokok. Július 29-én, kedden indulnak a „Párbeszédek a várossal” – elnevezésű programok, melyek csütörtökig zajlanak Róma terein. Augusztus elsején bűnbánati napot tartanak a Circus Maximus-ban, ahol 200 pap gyóntat két óránkénti váltásban az erre a célra felállított nagy sátrak árnyékában – tekintettel a várható melegre. Augusztus 2-án reggel 9 órakor nyitják meg a Tor Vergata térség kapuit, ahol egész nap különböző zenekarok és fellépők szórakoztatják a fiatalokat. Este fél 9-kor kezdődik az imavirrasztás XIV. Leó pápával. Három fiatal (egy olasz, egy mexikói és egy USA-beli) tesz fel kérdéseket a pápának, aki az adott nyelveken válaszol majd a barátság, a jövő és a reménység témakörében a fiataloknak. Augusztus 3-án, vasárnap reggel 9 órakor Leó pápa szentmisével zárja le az ifjúsági jubileumot.

Fisichella érsek köszönetet mondott a Kommunikációs Dikasztériumnak a Vatican Vox alkalmazás tovább fejlesztéséért, valamint a Vatikáni Rádiónak, mely nyolc nyelvre fordítja le és kommentálja a programokat. A Polgárőrség összeállított egy egyszerű útmutatót, amelyet mindenki figyelmébe ajánlanak az esemény zavartalan lebonyolítása érdekében.

Az esemény a számok tükrében

Roberto Gualtieri, Róma polgármestere elmondta: a város készen áll a világ fogadására, ez lesz az eddigi valaha volt legnagyobb technológiai készültségű esemény Olaszországban, amit egy 500 négyzetméteres vezérlőből irányítanak, ez felügyeli a zarándokoknak fenntartott 521.400 négyzetméteres területet. A nagy melegben 2760 mobil WC-t állítanak fel, 2660 ivóponton tölthetik meg a fiatalok kulacsaikat, 5 millió palack ivóvíz és 70 vízpermetszóró segíti a hűsítést. 10 orvosi ellátóhelyet állítanak föl, 43 mentőautó, illetve négy nyugodt zóna áll rendelkezésére azoknak, akiknek szükségük van egy kis elvonulásra.

Több, mint négyezer önkéntest lát vendégül Lazio tartomány, 30 klimatizált feszített szerkezetet, 5 tábori konyhát és 300 parkolóhelyet biztosítva számukra. A római tömegközlekedésben 400 rendkívüli járatot, 60 külön buszt indítanak, valamint az A és a C metróvonalak napi 21 órában járnak. Az egészségügyi ellátásról 500 operatív egység gondoskodik, beleértve egy mentőhelikoptert is.

24 július 2025, 14:21