A Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlata március 9-től 14-ig „az örök élet reményéről”
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
A Szentszéki Sajtóiroda március 4-én kedden tette közzé a Római Kúria idei nagyböjti lelkigyakorlatának körülményeit. Március 9-én, Nagyböjt első vasárnapján a közös esti imádság után kezdődik a Római Kúria tagjainak a lelkigyakorlata, a Szentatyával való lelki közösségben, a vatikáni VI. Pál aulában. Az elmélkedéseket Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház prédikátora tartja a következő témával: „Az örök élet reménye”.
A március 14-én, pénteken délelőtt befejeződő lelkigyakorlatnak a menete: Bevezető elmélkedés március 9-én, vasárnap este öt órakor a vesperás ima után; március 10-től hétfőtől március 13-ig, csütörtökig reggelente 9 órakor az első, majd délután öt órakor a második elmélkedés, mindig a napszaknak megfelelő imaóra közös elmondása után. A Pápai Ház szónoka március 14-én, pénteken reggel 9 órakor tartja a záró-elmélkedést. A Szentszéki Sajtóiroda közleménye jelzi, hogy a Római Kúria nagyböjti lelkigyakorlatára különösen a bíborosokat, érsekeket és püspököket, a Pápai Ház tagjait, a világiakat, a Római Kúria és a Vatikáni Kormányzóság alkalmazottait hívják meg.