Jézus a szabadságra hív bennünket – XIV. Leó pápa ÚԲⲹ imája
Vertse Márta – Vatikán
Az alázat és az önmagunktól való megszabadulás akkor következik be, ha megragadott bennünket Isten országa és igazságossága, ha megértjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében – hangsúlyozta a Szentatya.
A vendégség a béke és a közösség jele minden kultúrában
Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok! – köszöntötte a vatikáni Apostoli Palota ablakából a Szent Péter téren összegyűlt híveket XIV. Leó pápa. A vasárnapi evangéliumi szakaszhoz (Lk 14,1.7-14) fűzte elmélkedését, amely arról szól, hogy Jézust meghívja ebédre a farizeusok egyik vezetője. A pápa megállapította, hogy együtt, egy asztalnál ülni, különösen a pihenő- és ünnepnapokon, a béke és a közösség jele minden kultúrában. Vendégeket fogadni kitágítja a szívet, amikor pedig vendégek vagyunk, alázatunkra van szükség, hogy belépjünk mások világába. A találkozás kultúrája ezekből a gesztusokból táplálkozik, amelyek közelebb hoznak bennünket egymáshoz – fejtette ki katekézisében a Szentatya.
Versenyfutás az első helyekért
A találkozás nem mindig könnyű. Lukács evangelista megjegyzi, hogy az asztaltársak „figyelték” Jézust, és a hagyomány legszigorúbb értelmezői többnyire bizonyos gyanakvással tekintettek rá. Ennek ellenére mégis létrejön a találkozás, mert Jézus valóban közeledik az emberekhez, nem marad kívülálló, igazi vendégként, tisztelettel és hitelesen jön el közéjük. Lemond a jó modornak azokról a formalitásairól, amelyek csak azt szolgálják, hogy az emberek elkerüljék a kölcsönös elköteleződést. Így Jézus, saját stílusának megfelelően, egy példabeszéddel ábrázolja, amit lát, és szemlélőit gondolkodásra ösztönzi. Észrevette ugyanis, hogy egyfajta versenyfutás folyik az első helyekért. Ez ma is így van, nem a családban, hanem azokban az esetekben, amikor fontos „feltűnni”. Ilyenkor az együttlét versengéssé alakul át – mutatott rá XIV. Leó pápa.
Hagyjuk, hogy felrázzon bennünket Isten Igéje
Együtt ülni az eucharisztikus asztalnál az Úr napján, azt jelenti számunkra is, hogy Jézusra bízzuk a szót. Örömmel jön hozzánk vendégségbe és elmondhatja nekünk, hogy Ő hogyan lát bennünket. Nagyon fontos, hogy Jézus tekintetével lássuk magunkat. Gondoljunk rá, hogy milyen gyakran versennyé szűkítjük le az életet, mennyire zilálttá válunk, hogy elnyerjünk valamilyen elismerést, mennyire feleslegesen hasonlítgatjuk egymást. Álljunk meg és gondolkozzunk, hagyjuk, hogy felrázzon bennünket Isten Igéje, amely megkérdőjelezi azokat a prioritásokat, amelyek szívünket betöltik. Így megtapasztaljuk a szabadságot. Jézus a szabadságra hív bennünket.
Az alázat azt jelenti, hogy önmagunktól megszabadultunk és másokat szolgálunk
Az evangéliumi szakaszban az „alázat” szó a szabadság tökéletes formáját írja le (vö. Lk 14,11). Az alázat ugyanis azt jelenti, hogy megszabadultunk önmagunktól. Akkor születik meg szabadságunk, amikor Isten országa és igazságossága valóban megragadták érdeklődésünket és megengedhetjük, hogy a távolba nézzünk: nem lefelé, a lábunkra, hanem messze előre! Aki önmagát felmagasztalja, ez általában azt jelenti, hogy nem talált semmi érdekesebbet saját magánál és lényegében kevés az önbizalma. Azonban aki megértette, hogy mennyire értékes Isten szemében, aki mélyen érzi, hogy Isten fia vagy lánya, az nagyobb dolgokért tud fellelkesülni és méltósága önmagától ragyog. Méltóságunk akkor kerül előtérbe, akkor foglalja el az első helyet erőfeszítések és stratégiák nélkül, amikor ahelyett, hogy kihasználnánk a helyzeteket, megtanulunk szolgálni.
Leó pápa végül azt kérte, hogy az egyház legyen mindig mindenki számára az alázat edzőterme, iskolája, vagyis az a ház, ahol mindenkit szeretettel befogadnak, ahol nincs versengés, nem kell kiharcolnunk a helyeket, ahol Jézus szól hozzánk és megtanítja, hogy hogyan kövessük példáját, hogyan legyünk alázatosak és szabadok. Mária, akihez most imádkozunk, valóban ennek a háznak az Anyja – fejezte be XIV. Leó pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszédét.