J¨¦zus a szabads¨¢gra h¨ªv benn¨¹nket ¨C XIV. Le¨® p¨¢pa ?rangyala im¨¢ja
Vertse Márta ¨C Vatikán
Az alázat és az önmagunktól való megszabadulás akkor következik be, ha megragadott bennünket Isten országa és igazságossága, ha megértjük, hogy mennyire értékesek vagyunk Isten szemében ¨C hangsúlyozta a Szentatya.
A vendégség a béke és a közösség jele minden kultúrában
Kedves testvéreim, szép vasárnapot kívánok! ¨C köszöntötte a vatikáni Apostoli Palota ablakából a Szent Péter téren összegy?lt híveket XIV. Leó pápa. A vasárnapi evangéliumi szakaszhoz (Lk 14,1.7-14) f?zte elmélkedését, amely arról szól, hogy Jézust meghívja ebédre a farizeusok egyik vezet?je. A pápa megállapította, hogy együtt, egy asztalnál ülni, különösen a pihen?- és ünnepnapokon, a béke és a közösség jele minden kultúrában. Vendégeket fogadni kitágítja a szívet, amikor pedig vendégek vagyunk, alázatunkra van szükség, hogy belépjünk mások világába. A találkozás kultúrája ezekb?l a gesztusokból táplálkozik, amelyek közelebb hoznak bennünket egymáshoz ¨C fejtette ki katekézisében a Szentatya.
Versenyfutás az els? helyekért
A találkozás nem mindig könny?. Lukács evangelista megjegyzi, hogy az asztaltársak ?figyelték¡± Jézust, és a hagyomány legszigorúbb értelmez?i többnyire bizonyos gyanakvással tekintettek rá. Ennek ellenére mégis létrejön a találkozás, mert Jézus valóban közeledik az emberekhez, nem marad kívülálló, igazi vendégként, tisztelettel és hitelesen jön el közéjük. Lemond a jó modornak azokról a formalitásairól, amelyek csak azt szolgálják, hogy az emberek elkerüljék a kölcsönös elkötelez?dést. Így Jézus, saját stílusának megfelel?en, egy példabeszéddel ábrázolja, amit lát, és szemlél?it gondolkodásra ösztönzi. Észrevette ugyanis, hogy egyfajta versenyfutás folyik az els? helyekért. Ez ma is így van, nem a családban, hanem azokban az esetekben, amikor fontos ?felt?nni¡±. Ilyenkor az együttlét versengéssé alakul át ¨C mutatott rá XIV. Leó pápa.
Hagyjuk, hogy felrázzon bennünket Isten Igéje
Együtt ülni az eucharisztikus asztalnál az Úr napján, azt jelenti számunkra is, hogy Jézusra bízzuk a szót. Örömmel jön hozzánk vendégségbe és elmondhatja nekünk, hogy ? hogyan lát bennünket. Nagyon fontos, hogy Jézus tekintetével lássuk magunkat. Gondoljunk rá, hogy milyen gyakran versennyé sz?kítjük le az életet, mennyire zilálttá válunk, hogy elnyerjünk valamilyen elismerést, mennyire feleslegesen hasonlítgatjuk egymást. Álljunk meg és gondolkozzunk, hagyjuk, hogy felrázzon bennünket Isten Igéje, amely megkérd?jelezi azokat a prioritásokat, amelyek szívünket betöltik. Így megtapasztaljuk a szabadságot. Jézus a szabadságra hív bennünket.
Az alázat azt jelenti, hogy önmagunktól megszabadultunk és másokat szolgálunk
Az evangéliumi szakaszban az ?alázat¡± szó a szabadság tökéletes formáját írja le (vö. Lk 14,11). Az alázat ugyanis azt jelenti, hogy megszabadultunk önmagunktól. Akkor születik meg szabadságunk, amikor Isten országa és igazságossága valóban megragadták érdekl?désünket és megengedhetjük, hogy a távolba nézzünk: nem lefelé, a lábunkra, hanem messze el?re! Aki önmagát felmagasztalja, ez általában azt jelenti, hogy nem talált semmi érdekesebbet saját magánál és lényegében kevés az önbizalma. Azonban aki megértette, hogy mennyire értékes Isten szemében, aki mélyen érzi, hogy Isten fia vagy lánya, az nagyobb dolgokért tud fellelkesülni és méltósága önmagától ragyog. Méltóságunk akkor kerül el?térbe, akkor foglalja el az els? helyet er?feszítések és stratégiák nélkül, amikor ahelyett, hogy kihasználnánk a helyzeteket, megtanulunk szolgálni.
Leó pápa végül azt kérte, hogy az egyház legyen mindig mindenki számára az alázat edz?terme, iskolája, vagyis az a ház, ahol mindenkit szeretettel befogadnak, ahol nincs versengés, nem kell kiharcolnunk a helyeket, ahol Jézus szól hozzánk és megtanítja, hogy hogyan kövessük példáját, hogyan legyünk alázatosak és szabadok. Mária, akihez most imádkozunk, valóban ennek a háznak az Anyja ¨C fejezte be XIV. Leó pápa a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása el?tt mondott beszédét.
