Reina bíboros: szeptember 19-én a pápa nyitja meg a Római egyházmegye lelkipásztori évét
Giovanni Zavatta / Somogyi Viktória – Vatikán
XIV. Leó pápa szeptember 19-én, péntek délután nyitja meg a Római egyházmegye lelkipásztori évét a Lateráni Szent János-székesegyházban. Ezt a hírt Baldassare Reina bíboros, a pápa római helynöke tette közzé augusztus 4-én, hétfőn kiadott levelében. Ebben – a Püspöki Tanács nevében is – szívből jövő köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a Fiatalok szentévi zarándoklatának az előkészületeiben, különösen az elmúlt napok eseményeiben, amelyek a szombati imavirrasztásban és a vasárnapi pápai szentmisében csúcsosodtak ki. „Püspökünk örömmel beleegyezett, hogy személyesen indítsa el a lelkipásztori év kezdetét, és szeptember 19-én délután ellátogat székesegyházunkba, hogy felvázolja egyházunk útját egy nagy egyházmegyei gyűlésen. Szeretném megosztani ezt az örömöt, hogy mostantól imádsággal táplálhassuk” – írja Baldassare Reina bíboros, a pápa római helynöke.
Nagylelkűség a befogadásban
A bíboros helynök külön köszönetet mondott az Ifjúság pasztorációs irodának, kezdve annak igazgatójával, Alfredo Tedesco atyával, „elkötelezettségükért és az elmúlt évben nyújtott támogatásukért”. E tekintetben „gondviselésszerűnek bizonyult a kezdeményezés, hogy létre hozzák minden prefektúra ifjúság pasztorációs képviselőinek hálózatát”. A levélben a bíboros hangsúlyozta, hogy a harminchat megbízott pap „értékes szolgálatot végzett, amely talán gyakran rejtve marad a legtöbb ember szeme elől, de nagyon hasznos az egyes közösségek bátorításában, a befogadóhelyek feltérképezésében, az ifjúsági vezetők támogatásában és a nehézségek gyors jelentésében, hogy megfelelő és időszerű megoldásokat találjunk.” Ez a választás azt mutatja, hogy „amikor túllépünk saját határainkon, és hálózatot építünk ki a körülöttünk lévőkkel és az egyházmegye valóságával, a dolgok valóban működnek, és a hiteles egyházi testvériség ízét árasztják” – állapította meg Reina bíboros. Köszönetet mondott a számos önkéntes munkájának, akik mind az egyházmegyei szinten, mind az egyes plébániai közösségekben dolgoznak: „Csodálatos volt látni annyi testvér és nővér nagylelkűségét, akik lehetőségeikhez mérten mindent megtettek, hogy a befogadás szebb és családiasabb legyen.”
A megtapasztalt szépséghez méltó szolgálat
Reina bíboros felidézte, amikor kezdetben, a nagy eseményről gondolkodva, a Rino Fisichella érsek által vezetett Evangelizációs Dikasztérium a Római egyházmegyére bízta a fiatal zarándokok befogadásának feladatát: „Gyorsan és készségesen láttunk hozzá a munkához, minden részletet odaadással szerveztünk meg, hogy felkészülten érkezzünk el a fiatalok jubileumának eseményéhez, és olyan szolgálatot nyújtsunk, amely méltó a megtapasztalt szépséghez”. A bíboros nem titkolta, hogy „az elmúlt hetekben váratlan események és nehézségek is történtek”. Ráadásul a szervezési folyamat „nagyon összetett volt, és figyelembe vettük, hogy valami esetleg nem működik majd tökéletesen”. Reina bíboros még bocsánatot is kért, „ha egyházmegyeként nem voltunk felkészülve bizonyos kérdések kezelésére: magabiztosan mondhatom, hogy mindent beleadtunk, és odaadással próbáltunk válaszolni minden támogatási kérésre.”
Az Egyház arca
De mindenekelőtt nagy elégedettség töltötte el a Fiatalok jubileumának rendkívüli sikere miatt: „Hiszem, hogy sikerült megmutatnunk egy olyan Egyház arcát, amely hűséges kíván lenni hivatásához, mint „minden Egyház anyja” a szeretetben és a szeretetközösségben. Amikor látjuk ennek az elkötelezettségnek a gyümölcseit, bátorítást érzünk, és felfedezzük egyházmegyénk gyönyörű oldalát, amely tele van életerővel és frissességgel” – zárul Reina bíboros, a pápa római helynökének levele.