MAP

Az egyik zarándok fogvatartott muránói üvegkelyhet ajándékoz a pápának   Az egyik zarándok fogvatartott muránói üvegkelyhet ajándékoz a pápának  

Leó pápa fogadta a három velencei fogvatartottat, akik Terniből gyalog érkeztek Rómába

XIV. Leó pápa csütörtökön találkozott azzal a három velencei fogvatartottal, akik gyalogos zarándoklat keretében érkeztek Rómába, ahol többek közt Francesco Moraglia velencei pátriárka, a velencei Nagyboldogasszony férfi börtön igazgatója és börtönlelkésze kísérte őket a Szentatyához.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az utolsó száz kilométert együtt tették meg gyalog

Az ötszáz kilométer hosszú Velence-Róma táv utolsó, közel száz kilométeres szakaszát a három fogvatartott – különleges engedély birtokában és megfelelő kísérettel – teljes egészében gyalog tette meg. Az Örök Városba  érkezve örömmel haladtak át a Szent Péter-bazilika Szent Kapuján, majd személyesen is találkozhattak XIV. Leó pápával, aki csütörtök késő délelőtt fogadta őket az Apostoli Palota Konzisztórium termében. A kihallgatáson részt vett Francesco Moraglia velencei pátriárka, Fabrizio Favaro atya püspöki helynök, Franco Sensini, a velencei Caritas igazgatója, don Massimo Cadamuro, velencei börtönlelkész, és Morris Pasian, a velencei férfi börtön igazgatója, valamint Antonio Antonica börtönparancsnok, továbbá azok az önkéntesek és segítők is, akik az elmúlt napokban a velencei egyházmegyéből velük együtt tették meg az utat Rómába a jubileum alkalmából. A Szentatyánál tett kihallgatásról maga a velencei pátriárka így számolt be a Vatikáni Rádió olasz adásának:

Leó pápa csodálatos emlékeket őriz Velencéről

„Amikor bemutattam a Szentatyának az egész csoportot, elmondtam neki a jubileumi zarándoklat bűnbánati jellegét, amelyet részben gyalog tettünk meg, és amely különösen azok számára nagyon fontos, akik őrizetben élnek. Megköszöntük a pápának, hogy időt szánt ránk és kihallgatáson fogadott minket. A Velencei Egyházmegye nevében néhány ajándékot adtunk át neki: egy kelyhet és egy paténát, amelyeket muránói üvegfúvó mesterek készítettek, hogy emlékeztessenek az Eucharisztia szentségére, amelyben nemcsak társadalmi, hanem lelki megváltásunk is megvalósul. Átadtunk neki a Nikopeia-i, vagyis Győzelem-hozó Szűz ikonját, melynek eredetijét a Szent Márk-bazilikában őrzik, és amit a velenceiek nagyon tisztelnek. A három fogoly és a zarándoklaton részt vevő többi személy átadta a pápának a zarándoklat naplóját, a börtön újságjának egyik számát, valamint egy naptárat, amely a börtönben folytatott munka eredménye, amit különféle szövetkezetekkel együtt végeznek. Leó pápa nagyon barátságos volt, mindnyájunkkal baráti hangnemben beszélt, őszinte érdeklődést tanúsított az emberek és a különböző témák iránt. Végül azt is elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt járt Velencében, és még mindig csodálatos emlékei vannak a városról és a gondolásokról”.

Büntetésük letöltése után teljes jogú tagként készülnek visszatérni a társadalomba

„A három velencei fogvatartott jubileumi zarándoklata – folytatta a pátriárka – fontos jelentőségű gesztus volt, mert a társadalom egészének a figyelmét ráirányítja ezekre az emberekre, akik büntetésük letöltése után teljes jogú tagként készülnek visszatérni a társadalomba. Ezek az emberek ezáltal értékesnek érezték magukat a jóvátétel és a társadalmi visszailleszkedés útján. A találkozó Leó pápával megmutatta a keresztény közösség irántuk tanúsított közelségét és támogatását, amely Velencében sokféle kezdeményezés formájában valósul meg, mind a hétköznapi, szokásos formában, a börtönlelkészek és az egyházmegyei Caritas közreműködésével, mind pedig rendkívüli formában, mint ahogy azt Ferenc pápa tette, amikor másfél éve, 2024. április 28-án felkereste a Giudecca női börtönét, amikor a Velencei Biennálé Szentszéki pavilonjába ellátogatott.

Fabrizio Favaro püspöki helynök hozzáfűzte még a pátriárka szavaihoz, hogy „ez a kezdeményezés is azt bizonyítja, hogy a velencei egyházmegye és a Caritas folyamatos figyelme a börtönökben nem korlátozódik csupán a segítségnyújtásra és a szolgáltatások biztosítására, hanem teljes mértékben része az egyház küldetésének, és így az evangélium hirdetésének is”.

Új értelmet akarnak adni életüknek

Enrico Farina börtönigazgató szerint „az elmúlt napokban átélt élmény – a jubileumi zarándoklat, a Szent Kapun áthaladás és a találkozás XIV. Leó pápával – a három fogvatartott számára azt jelentette, hogy új értelmet akarnak adni életüknek, éppen azáltal, hogy egy erőteljesen szimbolikus és konkrét lépést tesznek. Az ő útjukat a felügyeleti szervek érzékenysége és támogatása tette lehetővé, akik hittek abban, hogy a börtön képes utat nyitni azoknak, akik bizonyítják, hogy változni akarnak. Ám ez az eredmény elsősorban a börtön közössége mindennapi erőfeszítéseinek köszönhető, amelyben a fogva-tartók, a polgári személyzet, főként az oktatók és az önkéntesek csendben végzi munkájukat, szem előtt tartva a fogvatartottak iránti meghallgatás és bizalom elsődleges szerepét. Mindehhez folyamatosan és soha nem formálisan társul Francesco Moraglia pátriárka jelenléte, aki lelkileg – és konkrétan – kíséri ezt az utat, őszinte és hiteles támaszt nyújtva a fogvatartottaknak. Mi csak megteremtettük az alapokat, hogy mindez megvalósulhasson, de az intézmény lakói azok, akik valóban végigjárják ezt az utat” – szólt Enrico Farina, a velencei Nagyboldogasszony börtön igazgatójának nyilatkozata.

A Szentatya maga is reményre szorul, mi pedig szavai szerint ma reményt adtunk neki

Végül don Massimo Cadamuro börtönlelkész is azt hangsúlyozta, hogy „nagyon szép élményben volt részünk, amelynek csúcspontja a találkozás volt Leó pápával. A három fogvatartott is mindig úgy érezte, hogy őket nem elítéltként fogadták, hanem útjukat járó személyekként. A Szentatya megköszönte nekünk, hogy eljöttünk, mert ő maga is, ahogy elmondta nekünk, reményre szorul, mi pedig szavai szerint ma reményt adtunk neki. Ez a mondata nagyon jól összefoglalja tapasztalatunk mély értelmét”.

 

08 augusztus 2025, 12:37