Leó pápa az Amazónia konferenciának: igehirdetés, egyenlő bánásmód, teremtésvédelem
P. Vértesaljai László SJ – Vatikán
Az egység és a kollegialitás alapján támogassák a helyi egyházakat
Leó pápa Pietro Parolin bíboros-államtitkár aláírásával augusztus 18-án hétfőn táviratot küldött a Bogotában ülésező Amazónia egyházi konferenciára, melynek elnöke Pedro Barreto perui bíboros. A Szentatya megköszöni a 17-étől 20-ig tartó konferencia résztvevőinek az egyház legfőbb javát szolgáló erőfeszítéseit, melyet a szeretett amazóniai térség hívei érdekében tesznek. Tartsák szem előtt az Amazónia-szinódus tanítását a meghallgatásról és az egyházban betöltött összes hivatások részvételéről a közös munkában. Az egység és a kollegialitás alapján, mint egy püspöki szervezet segítsék konkrétan és hatékonyan az egyházmegyés püspökök és apostoli helynökök munkáját küldetésük betöltésében. Leó pápa főként három, egymással összefüggő lelkipásztori szempontot ajánl megfontolásra: az egyház küldetése, hogy az evangéliumot minden embernek hirdesse, a térségben élő népek egyenlő és méltányos kezelése és végül a közös otthon gondozása.
Az Evangélium és az Eucharisztia teszik a híveket Isten népévé és Krisztus testévé
Elengedhetetlen, hogy Jézus Krisztust, aki az egész teremtés foglalata (vö. Ef 1,10), tisztán és nagy szeretettel hirdessék Amazónia lakosai közt, így elkötelezve magukat arra, hogy az Örömhír friss és tiszta kenyerét, valamint az Eukarisztia mennyei táplálékát nyújtsák nekik, ami ugyanis az egyetlen módja annak, hogy valóban Isten népe és Krisztus teste legyenek. Ebben a küldetésben az egyház történelme által megerősített bizonyosság is sarkall minket, miszerint ahol Krisztus nevét hirdetik, ott az igazságtalanság ezzel arányosan visszaszorul, mert, ahogy Pál apostol mondja, az emberek egymás ellen elkövetett kizsákmányolása megszűnik, ha képesek vagyunk egymást testvéreinkként elfogadni (vö. Fil 1,16).
Ne imádjuk a teremtett dolgokat!
Végül Leó pápa távirata szerint jogunk és kötelességünk, hogy gondoskodjunk arról a „házról”, amelyet az Atyaisten ránk bízott, mint gondos sáfárokra, hogy senki el ne pusztítsa azokat a természeti kincseket, amelyek a Teremtő jóságáról és szépségéről tanúskodnak: másfelől senki ne legyen rabszolgája a Természetnek, de ne is imádja ezeket a teremtett dolgokat, amiket azért kaptunk, hogy „elérjük életünk célját, Isten dicsőítését és lelkünk üdvösségét” – idézett a pápa Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatos könyvéből. Ezekkel a kérésekkel adja végül Leó pápa szívből apostoli áldását a bogotai Amazónia egyházi konferencia püspökeire és a lelkipásztori gondjaikra bízott hívekre.