Szent John Henry Newmant egyházdoktorrá nyilvánítják
Alessandro De Carolis / Somogyi Viktória – Vatikán
A kereszténység egyik nagy modern gondolkodója, meghatározó személyiség egy olyan spirituális és emberi úton, amely mély nyomot hagyott az egyházban és a XIX. századi ökumenizmusban, továbbá olyan írások szerzője, amelyek bemutatják, hogy a hit megélése hogyan jelent mindennapos „szívtől szívig” ható párbeszédet Krisztussal. Egy olyan élet, amelyet az Evangélium iránti energiával és szenvedéllyel töltött el – amelynek csúcspontja 2019-es szentté avatása volt –, hamarosan elérkezik oda, hogy az angol John Henry Newman bíborost egyházdoktorrá nyilvánítják.
A hírt július 31-én jelentette be a Szentszék Sajtóirodájának közleménye. E szerint XIV. Leó pápa audiencián fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szentté avatási Dikasztérium prefektusát. Ez alkalommal a pápa „megerősítette Semeraro bíborosnak, hogy a bíborosok és püspökök, a Szentté avatási Dikasztérium tagjai plenáris ülése támogatja, hogy Szent John Henry Newmant az Egyetemes Egyház doktorának nyilvánítsák”.
„Árnyékokból és képekből az Igazságba”
„Vezess, kedves Fény, az engem körül ölelő homályban,
Vezess engem tovább.
Sötét az éjszaka, és messze vagyok az otthonomtól –
Vezess engem tovább…
Mióta a Te hatalmad megáldott, biztosan tovább
Vezet engem
Lápon és mocsáron, sziklán és patakon át, míg
Elmúlik az éjszaka,
És reggelre azok az angyali arcok mosolyognak,
Amelyeket régóta szerettem, és egy ideje elvesztettem.”
John Henry Newman 32 éves volt, amikor ez a megható ima megfogalmazódott a szívében, miközben egy hosszú olaszországi utazás után visszatért Angliába. 1801-ben született, már nyolc éve anglikán pap volt, és széles körben egyháza egyik legragyogóbb elméjeként ismerték el, egy olyan emberként, aki mind a szavakkal, mind az írott szóval lenyűgöz. Az 1832-es olaszországi út elmélyítette belső keresését. Newman szomjazott Isten mélységeinek, az Ő „jóságos Világosságának” megismerésére, amely számára az Igazság fénye is volt – az igazság Krisztusról, az Egyház igazi természetéről és a korai századok hagyományáról, amikor az egyházatyák egy még osztatlan Egyházhoz szóltak. Oxford – hitének központja és a hely, ahol a későbbi szent élt és működött – lett az az út, amelyen meggyőződése fokozatosan a katolicizmus felé tolódott el.
1845-ben spirituális útját az Esszé a keresztény tanítás fejlődéséről című művében sűrítette össze, amely a Fény hosszú keresésének gyümölcse volt, amelyet a katolikus egyházban ismert fel – egy olyan egyházban, amelyet Krisztus szívéből születettnek, a vértanúk és az ősi egyházatyák egyházának tekintett, amely, mint egy fa, a történelem során növekedett és fejlődött. Nem sokkal ezután kérte, hogy vegyék fel a katolikus egyházba, ami 1845. október 8-án történt meg. Később így írt erről a pillanatról: „Olyan volt, mintha egy viharos tenger után kikötőbe érkeztem volna; és az e tekintetben érzett boldogságom a mai napig megszakítás nélkül megmaradt.”
Néri Szent Fülöp nagy tisztelője
1846-ban visszatért Olaszországba, mint egy alázatos szeminarista – annak ellenére, hogy nemzetközi hírű teológus és gondolkodó volt – beiratkozott a Hitterjesztési Kongregáció kollégiumába. „Olyan csodálatos itt lenni” – írta. „Olyan, mint egy álom, mégis olyan nyugodt, olyan biztonságos, olyan boldog, mintha egy hosszú remény beteljesülése és egy új élet kezdete lenne.” 1847. május 30-án pappá szentelésével kiteljesedett hivatásának köre.
Ezekben a hónapokban Newmant mélyen vonzotta Néri Szent Fülöp alakja – egy másik lélek, akit, hozzá hasonlóan, Róma „örökbe fogadott”. Amikor Boldog IX. Pius pápa arra biztatta, hogy térjen vissza Angliába, Newman oratóriumot alapított ott, amelyet a szentnek szentelt, akivel osztozott az örömteli lelkületben. Ez a jókedv megmaradt a hazájában a katolikus intézmények létrehozása során felmerült számos kihívás során is, amelyek közül sok eleinte megtorpanni látszott. Elméje mégis ragyogó írásokat alkotott a katolicizmus védelmében és támogatásában – még heves támadások közepette is.
1879-ben XIII. Leó pápa bíborossá kreálta. A hír hallatán Newman örömében sírva fakadt: „A felhő örökre elszállt.” Apostoli munkáját töretlen intenzitással folytatta 1890. augusztus 11-én bekövetkezett haláláig. Sírjára azt kérte, hogy csak a nevét és egy rövid mondatot véssenek fel, amely összefoglalja 89 évének rendkívüli ívét: Ex umbris et imaginibus in Veritatem, „Árnyékokból és képekből az Igazságba”.
XVI. Benedek 2010-ben boldoggá avatta, tisztelegve a mélyen imádkozó ember előtt, aki a pápa szavaival élve „odaadó gondoskodásában élte meg a papi szolgálat mélyen emberi vízióját” az emberek iránt: „látogatta a betegeket és a szegényeket, vigasztalta a gyászolókat, gondoskodott a börtönben lévőkről”.
„Cor ad cor loquitur”
Newmant 2019-ben Ferenc pápa avatta szentté, aki a Dilexit nos kezdetű enciklikájában elmagyarázta, miért választotta az angol bíboros mottójául a Cor ad cor loquitur – „A szív a szívhez szól” – mondatot. Mert – jegyezte meg Ferenc pápa – minden dialektikus vitán túl – az Úr azzal ment meg minket, hogy a szívéből szól a miénkhez: „Ez a felismerés vezette őt, a kiváló értelmiségit arra, hogy felismerje: legmélyebb találkozása önmagával és az Úrral nem az olvasásból vagy az elmélkedésből fakadt, hanem az imádságos párbeszédből, szívtől szívig, az élő és jelenlévő Krisztussal. Newman az Eucharisztiában találkozott Jézus élő szívével, amely képes szabaddá tenni minket, értelmet adni életünk minden pillanatának, és igazi békét nyújtani.”