MAP

Az Úr mindig meghallgatja imáinkat – XIV. Leó pápa Úrangyala imája

Isten mindig meghallgatja imáinkat, Őbenne mindig fényt és erőt találunk – tanította vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozásakor mondott beszédében Leó pápa, arra buzdítva, hogy szeressünk úgy, ahogyan Isten szeret minket: készséggel, diszkréten, kölcsönös törődéssel, számítások nélkül.

Vertse Márta - Vatikán

Castel Gandolfói rövid nyári pihenése után Leó pápa a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobája ablakából köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt nemzetközi hívősereget. A Miatyánk ima, amelyet Jézus tanított tanítványainak arra kötelez, hogy leküzdjük szívünk keménységét és egymást testvérként szeressük Krisztusban – buzdított rá katekézisében a Szentatya.

Forduljunk gyermeki bizalommal mennyei Atyánkhoz

A mai evangéliumi szakaszban Jézus megtanítja tanítványainak a Miatyánk imát, amely minden keresztényt egyesít – kezdte beszédét XIV. Leó pápa. Ebben az imában az Úr arra hív bennünket, hogy Istent szólítsuk „abbà”, „apuka” néven, mint a gyermekek, „egyszerűséggel”, „gyermeki bizalommal”, „merészen”, „annak a bizonyosságával, hogy szeretnek bennünket” (vö. A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2778) – idézte a pápa a Katolikus Egyház Katekizmusának a szavait, majd azt a nagyon szép kifejezést, amellyel a Katekizmus erre vonatkozóan megállapítja, hogy „Az Úr imádsága által az Atya kinyilatkoztatásával együtt önmagunkról is kinyilatkoztatást kapunk” (A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2783). És ez igaz – szögezte le Leó pápa, hiszen minél nagyobb bizalommal imádkozunk a mennyei Atyához, annál inkább felfedezzük, hogy szeretett gyermekei vagyunk és annál jobban megismerjük szeretetének nagyságát (vö. Róm 8,14-17). 

Az Atya részesíteni akar minket szeretete minden gesztusában

A Szentatya ezután utalt az evangéliumi szakaszban található néhány szuggesztív képre, amely Isten atyaságát jelképezi.  Az egyik egy férfi, aki az éjszaka közepén felkel, hogy segítsen egy barátjának váratlan látogatót fogadni. A másik egy apa, aki arra törekszik, hogy jó dolgokat adjon gyermekeinek. Ezek a szuggesztív képek arra emlékeztetnek minket, hogy Isten soha nem fordít hátat nekünk amikor Őhozzá fordulunk, még akkor sem, ha későn érkezve kopogtatunk ajtaján, talán tévedések, elszalasztott lehetőségek, kudarcok után. Akkor sem fordít hátat, ha ahhoz, hogy fogadjon bennünket, fel kell „ébresztenie” gyermekeit, akik a hálószobában alszanak – utalt az evangéliumi szakasz történetére a pápa. Sőt, az egyház nagy családjában az Atya nem habozik, hogy mindnyájunkat részesévé tegyen szeretetének minden gesztusában. Az Úr mindig meghallgat minket, amikor imádkozunk hozzá és ha olykor számunkra nehezen érthető időpontokban és módon válaszol, ez azért van, mert nagyobb bölcsességgel és gondviseléssel cselekszik, amely meghaladja a mi értelmünket. Ezért ezekben a pillanatokban se szűnjünk meg bizalommal imádkozni: Őbenne mindig világosságot és erőt találunk – buzdított rá XIV. Leó pápa.

Szeressük egymást testvérekként Krisztusban

A Miatyánk elimádkozásával azonban amellett, hogy ünnepeljük az istengyermekség kegyelmét, kifejezzük elkötelezettségünket is, hogy ennek az ajándéknak meg akarunk felelni azáltal, hogy Krisztusban testvérként szeretjük egymást – fejtette ki Leó pápa. Az egyik egyházatya erről elmélkedve a következőket írja: „Szükséges, hogy amikor Istent „Miatyánk”-nak szólítjuk, emlékezzünk arra a kötelességünkre, hogy gyermekeiként viselkedjünk” – idézte a Szentatya a harmadik században élt karthágói Szent Ciprián püspök tanítását. (Karthágói Szent Ciprián, De dominica Oratione, 11). Ezután egy másik egyháztanító, Aranyszájú Szent János (344-407) püspök szavaira emlékeztetett: „Nem nevezheted Atyádat minden jóság Istenének, ha kegyetlen és embertelen szívet tartasz; ebben az esetben már nincs meg benned a mennyei Atya jóságának a jele” – (De angusta porta et in Orationem dominicam, 3). A pápa hangsúlyozta: nem lehet Istenhez „Atyaként” imádkozni, és utána keményen és érzéketlenül viselkedni másokkal szemben. Fontos, hogy hagyjuk magunkat átalakítani az Atya jósága, türelme, irgalma által, hogy arca visszatükröződjön a miénkben.

Mária segítségével válaszoljunk az Atya hívására

XIV. Leó pápa végül a következő szavakkal zárta az évközi 17. vasárnap evangéliumi szakaszához fűzött katekézisét: „A mai liturgia arra hív bennünket, hogy az imádságban és a jótékony szeretetben érezzük magunkat szeretve, és úgy szeressünk, ahogyan Isten szeret minket: készséggel, diszkréten, kölcsönös törődéssel, számítások nélkül. Kérjük Máriát, hogy tudjunk válaszolni a hívásra és megmutassuk az Atya arcának gyöngéd szeretetét.

28 július 2025, 11:20

Az Úrangyala imádságot, amely a Megtestesülés örökös titkára emlékezik, naponta háromszor imádkozzuk el: reggel 6 órakor, délben és délután 6 órakor, a reggeli, déli és esti harangszóra. Az ima az Úrangyala nevet latin nyelvű változatának kezdősoráról kapta – „Angelus Domini nuntiavit Mariae”.

Jézus Krisztus Megtestesülésére utaló három versből és a hozzájuk kapcsolódó Üdvözlégy Máriából, majd egy zárókönyörgésből áll.

Ezt az imát a pápa vasár- és ünnepnapokon a Szent Péter téren mondja el. Az Úrangyala elimádkozása előtt a pápa rövid beszédet mond, a napi olvasmányokból kiindulva. Az ima után köszönti a zarándokokat. Húsvéti időben Pünkösdig az Úrangyala helyett a Regina Coeli-t imádkozzuk, Jézus Krisztus Feltámadásának emlékére. A Mennyek Királynője Mária-himnusz után háromszor elmondjuk a Dicsőséget.

A legutóbbi Úrangyala / Regina Caeli imádságok

Olvasd el mindet >