Leó pápa: a közel-keleti keresztények a pápa és az egyház szívében vannak
Vertse Márta - Vatikán
Az Úrangyala elimádkozása után Leó pápa bejelentette, hogy délelőtt Albano székesegyházában ünnepelte az Eucharisztiát. Ez az egyházi közösséggel és az egyházmegyei közösséggel való találkozás jelentős pillanata volt. Köszönetét fejezte ki az egyházmegye főpásztorának, Viva püspöknek, és mindenkinek, akik ennek a nagyon szép szertartásnak a megszervezésén dolgoztak.
Azonnal állítsák le a háború barbárságát
A Szentatya ezután azokra a drámai hírekre hívta fel a hívek figyelmét, amelyek ezekben a napokban a Közel-Keletről, különösen Gázából érkeznek. A pápa mély fájdalmának adott hangot az izraeli hadseregnek a Gázai övezetben lévő Szent Család katolikus plébánia ellen intézett támadása miatt. Mint ismeretes, múlt csütörtökön három keresztény meghalt, mások pedig súlyosan megsérültek. A pápa nevükön emlékezett meg az áldozatokról, akikért imádkozik: Saad Issa Kostandi Salameh, Foumia Issa Latif Ayyad, Najwa Ibrahim Latif Abu Daoud, közelségéről biztosítva hozzátartozóikat és a plébánia minden tagját. Ez a cselekmény sajnos a gázai polgári lakosság és az imahelyek elleni folyamatos katonai támadásokhoz kapcsolódik – mondta a pápa ismét erőteljes felhívást intézve a háború barbárságának azonnali leállítására és a konfliktus békés megoldására.
Tartsák tiszteletben a humanitárius jogokat
A nemzetközi közösséghez azzal a felhívással fordult a pápa, hogy tartsa tiszteletben a humanitárius jogot és a polgári lakosság védelmére vonatkozó kötelezettséget, valamint a kollektív büntetésre, a megkülönböztetés nélküli erőszak alkalmazására és a lakosság erőszakos kitelepítésére vonatkozó tilalmat.
Szűz Mária oltalmazza Közel-Kelet keresztényeit
Leó pápa ezután „szeretett közel-keleti keresztényeinkhez” fordult. Együtt érez velük, hogy keveset tehetnek ezzel a drámai helyzettel szemben. „A pápa és az egész Egyház szívében vagytok” – mondta a Szentatya, megköszönve hitük tanúságtételét. Szűz Mária, a Levante (Közel-Kelet) asszonya, a történelemben felkelt új Nap hajnala, oltalmazza mindig őket és kísérje a világot a béke hajnalai felé.
Mindnyájan imádkozzunk kormányzóinkért, hogy lépjenek a béke útjára
A Szentatya köszöntötte Castel Gandolfo híveit és a jelenlévő zarándokokat, közöttük a „Kormányzókért tartott imamaraton” résztvevőit, amelyet a Katolikus Akció Nemzetközi Fóruma szervezett. Arra kért mindenkit, hogy vasárnap este 10 óráig mindenki álljon meg egy percre és mondjon el egy imát, arra kérve az Urat, hogy világosítsa meg kormányzóinkat és ösztönözze őket a béke projektjeire.
A köszöntések végén Leó pápa bejelentette, hogy néhány nap múlva visszatér a Vatikánba a Castel Gandolfóban eltöltött két hét után. Mindenkinek megköszönte a fogadtatást és szép vasárnapot kívánva búcsúzott a hívek éljenző seregétől.