杏MAP导航

Alessandro Gisotti / Somogyi Viktória 鈥� Vatikán

XIV. Leó pápaságának els艖 két hónapja számos és gazdag jelentéssel bíró képpel ajándékozott meg minket. Némelyik sokáig megmarad a kollektív emlékezetben, például a könnyei, amelyeket a Szent Péter-bazilika központi loggiáján igyekezett visszatartani, amikor május 8-án este a Szent Péter téren ünnepl艖 tömegre tekintett, a megválasztása utáni els艖 Urbi et Orbi beszédekor. De van egy sokkal kevésbé ismert kép is, amely természetes módon hordoz magában egy üzenetet és jöv艖képet. Ez az, amelyiken Leó pápa egy kislány mellett ül a vatikáni nyáritáborban, aki egy rajzot mutat neki.

Mindkett艖jük mosolya felt疟n艖: a pápa egyértelm疟en a fotós lencséje felé néz. A kislányt magával ragadja ez a pillanat, és nem a fotósra néz, hanem mosolygós tekintetét XIV. Leó felé fordítja. Miért olyan fontos ez a kép? Mert ezzel az egyszer疟 lealacsonyodással a pápa egy olyan irányt mutatott nekünk, amelyet mindenkinek követnie kell, különösen azoknak, akik ma a világ sorsát tartják a kezükben: a gyermekek szintjére helyezkedni, a világot az 艖 szemszögükön keresztül látni. Mennyire megváltozna az emberiség sorsa, ha mindannyiunknak lenne bátorsága lealacsonyodni, ahogyan Jézus tette, amikor 鈥� megdorgálva a tanítványokat, akik távol akarták tartani a 鈥瀊osszantó鈥� gyerekeket t艖le 鈥� kimondta azt a halhatatlan mondatot: 鈥濫ngedjétek hozzám jönni a gyermekeket.鈥�

Ma mennyire engedjük meg, hogy a gyerekek hozzánk jöjjenek? És mindenekel艖tt mennyire indulunk mi el feléjük? Azok felé a gyerekek felé, akiket a háború sújt, akiket mások önzése éheztet, akiket ezernyi er艖szakos formában bántalmaznak. A logika, még inkább, mint az érzelem, azt diktálná, hogy a feln艖ttek védjék a kicsiket. Ehelyett éppen az ellenkez艖je történik: a feln艖ttek által elhatározott háborúkban éppen 艖k szenvednek el艖ször: a kicsik. Mit látnánk, ha lealacsonyodnánk Gáza, Harkiv, Goma és a fegyveres konfliktusok sújtotta sok-sok helyszín gyermekeinek szintjére? Talán, ha megtennénk, valami megváltozna.

鈥濰a az igazi békére akarunk tanítani ebben a világban és ha valóban háborút akarunk vívni a háború ellen, akkor a gyerekekkel kell kezdenünk鈥� 鈥� mondta Gandhi. Képzeljük el egy pillanatra, ha a nagyhatalmak nemzetiségeinek gyermekei ülnének az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Ki tudja, hogyan változnának meg a nemzetközi kapcsolatok? Sajnos keser疟en be kell ismernünk, hogy a háború valósága már életünk legkorábbi éveit艖l kezdve belénk van csepegtetve, mint a méreg. Bertolt Brecht drámaian és hatásosan magyarázza el ezt egy versben, amelyet a második világháború komor kitörése közeledtével írt: 鈥濧 gyerekek háborúsdit játszanak. Ritkán játszák azt, hogy béke van, mert a feln艖ttek mindig is háborúztak.鈥�

Ezért talán a történelem menete megváltoztatásának egyetlen módja valójában az, amely látszólag a legvalószín疟tlenebb: lealacsonyodni, kilépni feln艖tt meggy艖z艖déseinkb艖l és érdekeinkb艖l, és a szemünket (illetve még inkább a szívünket) a gyermekek 鈥瀉lacsony szintjének鈥� tekintetébe helyezni. Leó pápa, misszionáriusként és püspökként Peruban, gyakran lealacsonyította magát, hogy egy szintre kerüljön a gyerekekkel. Számos kép mutatja ezt. Most, hogy Róma püspöke, a stílusa nem változott, ahogy azt a vatikáni nyáritáborban a VI. Pál-teremben készült pillanatkép is 鈥瀖eger艖sítette鈥�. Váljunk kicsinyekké, hogy emberségünket nagyobbá tegyük. Ez egy olyan tanulság, amelyre ma nagy szükségünk van.