杏MAP导航

Alessandro Gisotti / Somogyi Viktória – Vatikán

XIV. Leó pápaságának els? két hónapja számos és gazdag jelentéssel bíró képpel ajándékozott meg minket. Némelyik sokáig megmarad a kollektív emlékezetben, például a könnyei, amelyeket a Szent Péter-bazilika központi loggiáján igyekezett visszatartani, amikor május 8-án este a Szent Péter téren ünnepl? tömegre tekintett, a megválasztása utáni els? Urbi et Orbi beszédekor. De van egy sokkal kevésbé ismert kép is, amely természetes módon hordoz magában egy üzenetet és jöv?képet. Ez az, amelyiken Leó pápa egy kislány mellett ül a vatikáni nyáritáborban, aki egy rajzot mutat neki.

Mindkett?jük mosolya felt?n?: a pápa egyértelm?en a fotós lencséje felé néz. A kislányt magával ragadja ez a pillanat, és nem a fotósra néz, hanem mosolygós tekintetét XIV. Leó felé fordítja. Miért olyan fontos ez a kép? Mert ezzel az egyszer? lealacsonyodással a pápa egy olyan irányt mutatott nekünk, amelyet mindenkinek követnie kell, különösen azoknak, akik ma a világ sorsát tartják a kezükben: a gyermekek szintjére helyezkedni, a világot az ? szemszögükön keresztül látni. Mennyire megváltozna az emberiség sorsa, ha mindannyiunknak lenne bátorsága lealacsonyodni, ahogyan Jézus tette, amikor – megdorgálva a tanítványokat, akik távol akarták tartani a ?bosszantó” gyerekeket t?le – kimondta azt a halhatatlan mondatot: ?Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket.”

Ma mennyire engedjük meg, hogy a gyerekek hozzánk jöjjenek? És mindenekel?tt mennyire indulunk mi el feléjük? Azok felé a gyerekek felé, akiket a háború sújt, akiket mások önzése éheztet, akiket ezernyi er?szakos formában bántalmaznak. A logika, még inkább, mint az érzelem, azt diktálná, hogy a feln?ttek védjék a kicsiket. Ehelyett éppen az ellenkez?je történik: a feln?ttek által elhatározott háborúkban éppen ?k szenvednek el?ször: a kicsik. Mit látnánk, ha lealacsonyodnánk Gáza, Harkiv, Goma és a fegyveres konfliktusok sújtotta sok-sok helyszín gyermekeinek szintjére? Talán, ha megtennénk, valami megváltozna.

?Ha az igazi békére akarunk tanítani ebben a világban és ha valóban háborút akarunk vívni a háború ellen, akkor a gyerekekkel kell kezdenünk” – mondta Gandhi. Képzeljük el egy pillanatra, ha a nagyhatalmak nemzetiségeinek gyermekei ülnének az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Ki tudja, hogyan változnának meg a nemzetközi kapcsolatok? Sajnos keser?en be kell ismernünk, hogy a háború valósága már életünk legkorábbi éveit?l kezdve belénk van csepegtetve, mint a méreg. Bertolt Brecht drámaian és hatásosan magyarázza el ezt egy versben, amelyet a második világháború komor kitörése közeledtével írt: ?A gyerekek háborúsdit játszanak. Ritkán játszák azt, hogy béke van, mert a feln?ttek mindig is háborúztak.”

Ezért talán a történelem menete megváltoztatásának egyetlen módja valójában az, amely látszólag a legvalószín?tlenebb: lealacsonyodni, kilépni feln?tt meggy?z?déseinkb?l és érdekeinkb?l, és a szemünket (illetve még inkább a szívünket) a gyermekek ?alacsony szintjének” tekintetébe helyezni. Leó pápa, misszionáriusként és püspökként Peruban, gyakran lealacsonyította magát, hogy egy szintre kerüljön a gyerekekkel. Számos kép mutatja ezt. Most, hogy Róma püspöke, a stílusa nem változott, ahogy azt a vatikáni nyáritáborban a VI. Pál-teremben készült pillanatkép is ?meger?sítette”. Váljunk kicsinyekké, hogy emberségünket nagyobbá tegyük. Ez egy olyan tanulság, amelyre ma nagy szükségünk van.