XIV. Leó pápa telefonon beszélt Putyin orosz elnökkel
Somogyi Viktória – Vatikán
Szerda délután XIV. Leó pápa és Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt, amelyben az ukrajnai háború állt a középpontban. Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója az újságíróknak elmondta, hogy a pápa és az orosz elnök megvitatták a humanitárius helyzetet, valamint, hogy elő kell segíteni a segélynyújtás ott, ahol szükséges. „A pápa felszólította Oroszországot, hogy tegyen egy békét elősegítő gesztust, hangsúlyozva a párbeszéd fontosságát a felek közötti pozitív kapcsolatok kialakítása és a konfliktus megoldásának keresése érdekében” – áll a közleményben.
XIV. Leó pápa és Putyin elnök továbbá megvitatták a fogolycserére irányuló folyamatos erőfeszítéseket és hangsúlyozták Matteo Zuppi bíboros, Bologna érsekének ezen a téren végzett értékes munkáját. „Leó pápa utalt Kirill pátriárkára, megköszönte a jókívánságokat, amelyeket pápasága kezdetén kapott tőle, és hangsúlyozta, hogy a közös keresztény értékek hogyan segíthetnek a béke keresésében, az élet védelmében és a valódi vallásszabadság elérésében” – hangsúlyozta Matteo Bruni szentszéki szóvivő.