Krisztus Teste az örök élet kenyere: XIV. Leó pápa homíliája Úrnapján
Vertse Márta - Vatikán
Az ünnepi szertartást követte a Santa Maria Maggiore-bazilikához vezető hagyományos eucharisztikus körmenet, amely során a pápa végig vitte a Legszentebb Oltáriszentséget Róma utcáin, hogy felkínálja mind a hívők, mind a nem hívők szíve számára.
Amikor Isten uralkodik, az ember megszabadul minden gonosztól
Kedves testvéreim, jó Jézussal lenni – kezdte homíliáját XIV. Leó pápa, felidézve az ünnep evangéliumi szakaszát, amely elbeszéli, hogy a tömeg órákon át Jézussal maradt, aki Isten országáról beszélt és betegeket gyógyított (vö. Lk 9,11). Jézusnak a szenvedőkkel való együttérzése Isten szerető közelségét nyilvánítja ki, aki azért jön el a világba, hogy üdvözítsen minket. Amikor Isten uralkodik, az ember megszabadul minden gonosztól – mondta a pápa, rámutatva, hogy még azok számára is, akik Jézustól hallják a jó hírt, elérkezik a megpróbáltatás órája. A pusztában, ahol a tömegek hallgatták a Mestert, lemegy a nap, és nincs mit enni. A nép éhsége és a naplemente egy olyan korlátnak a jelei, amely a világra, minden teremtményre rá nehezedik: a nap véget ér, akárcsak az emberek élete. És ebben az órában, az ínség és az árnyak idején, Jézus közöttünk marad – szögezte le a Szentatya.
Jézus ad erőt és értelmet életünknek
Éppen, amikor a nap lemenőben van és az éhség egyre nő, miközben maguk az apostolok is kérik, hogy bocsássa el a népet, Krisztus meglep minket irgalmasságával. Együtt érez az éhezőkkel és arra kéri tanítványait, hogy gondoskodjanak róluk: az éhség nem olyan szükséglet, amely nem kapcsolódik az Isten országa hirdetéséhez és az üdvösségről való tanúságtételhez. Ellenkezőleg, ez az éhség Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik. Öt kenyér és két hal azonban nem tűnik elegendőnek a nép éhségének csökkentésére: a tanítványok számításai látszólag ésszerűek, de valójában kevés hitükre utalnak. Mert valójában Jézusnál van minden, ami szükséges ahhoz, hogy erőt és értelmet adjunk az életünknek –hangsúlyozta XIV. Leó pápa.
Osztozzunk a javakban, sokszorozzuk meg a reményt, hirdessük Isten országát
Homíliájában ezután kifejtette, hogy az éhségre Jézus az osztozás jelével válaszol: felnéz az égre, elmondja az áldást, megtöri a kenyeret, és minden jelenlévőnek ad belőle. Az Úr cselekedetei nem egy bonyolult mágikus rituálét jelentenek, hanem egyszerűen tanúskodnak az Atya iránti hálaérzetről, a Fiú imájáról és a testvéri közösségről, amelyet a Szentlélek tart fenn. A kenyér és halszaporításnál Jézus a meglévőket osztja el: ez elég mindenkinek, sőt, bőven van belőle. Miután ettek – és jól laktak – tizenkét kosárnyi kenyérmaradékot vittek el. Ez az a logika, amely megmenti az éhező népet: Jézus Isten stílusa szerint cselekszik, és arra tanít, hogy tegyünk mi is így – tanította a Szentatya. Ma a Bibliában említett tömegek helyett egész népek állnak, akiket inkább mások kapzsisága aláz meg, mint a saját éhségük. Sokak nyomorúságával szemben a javak néhány ember által való felhalmozása egy közömbös kevélység jele, amely fájdalmat és igazságtalanságot eredményez. Ahelyett, hogy egymás között megosztanánk, a javakban való dúskálás elpazarolja a föld és az emberi munka gyümölcsét. Különösen ebben az jubileumi évben az Úr példája sürgető útmutatás számunkra, hogy cselekedjünk és hogyan szolgáljunk: a kenyérben való osztozás, hogy megsokszorozzuk a reményt, hirdeti Isten országának eljövetelét – buzdított rá Leó pápa.
Az Eucharisztia szentségében a hit misztériumát ünnepeljük
Azzal, hogy megmenti a tömeget az éhségtől, Jézus bejelenti, hogy mindenkit meg fog menteni a haláltól. Ez a hit misztériuma, amelyet az Eucharisztia szentségében ünnepelünk. Ahogyan az éhség az életünket jellemző radikális nélkülözés jele, úgy a kenyértörés az üdvösség isteni ajándékának jele. Krisztus Isten válasza az ember éhségére, mert teste az örök élet kenyere: vegyétek és egyétek mindnyájan! Jézus meghívása magában foglalja mindennapi tapasztalatunkat: ahhoz, hogy éljünk, szükségünk van arra, hogy táplálkozzunk az élettel, elvonva azt a növényektől és az állatoktól. Ezek a halott dolgok arra emlékeztetnek minket, hogy mi is, bármit is eszünk, meg fogunk halni. Viszont amikor Jézussal táplálkozunk, aki az élő és igaz kenyér, Őérte élünk. Az önmagát teljesen felajánló, feltámadt, Keresztre feszített Jézus átadja magán nekünk, így felfedezzük, hogy az Istennel való táplálkozásra lettünk teremtve. Éhes természetünk egy olyan szükségletnek a jelét viseli magán, amelyet az Eucharisztia kegyelme csillapít. A Szentatya itt idézte Szent Ágoston szavait, miszerint valóban Krisztus az, aki „kenyér, amely táplál és soha nem fogy el; egy kenyér, amelyet lehet fogyasztani, de soha nem fogy el” (panis qui reficit, et non deficit; panis qui sumi potest, consumi non potest). Az Eucharisztia ugyanis az Üdvözítő igazi, valóságos és lényegi jelenléte (vö. a Katolikus Egyház Katekizmusa, 1413), amely a kenyeret átalakítja, hogy minket átalakítson Őbenne. Élő és életet adó, az Úr teste, Corpus Domini, minket, azaz az Egyházat is az Úr testévé tesz.
Mindenki meghívást kapott a Krisztussal való egységre
Ezért, Pál apostol szavai szerint (vö. 1Kor 10,17), a II. Vatikáni Zsinat azt tanítja, hogy „Az eucharisztikus kenyér egyszerre jelzi és valósítja meg a hívők egységét, akik egy testet alkotnak Krisztusban (vö. 1Kor 10,17). Minden ember erre a Krisztussal való egységre hivatott, aki a világ világossága, akitől eredünk, aki által élünk, s aki felé tartunk” (Lumen gentium, Dogmatikus konstitúció 3) – idézett XIV. Leó pápa a Lumen gentium k. dogmatikus konstitúcióból. Utalt rá, hogy a hamarosan kezdődő körmenet ennek az útnak a jele, majd így folytatta: „Együtt, pásztorok és nyáj, táplálkozunk a Legszentebb Oltáriszentséggel, imádjuk és az utcákon hordozzuk. Ezáltal eljuttatjuk az emberek szemébe, tudatába és szívébe. Azok szívéhez, akik hisznek, hogy még szilárdabban higgyenek; azok szívéhez, akik nem hisznek, hogy feltegyék maguknak a kérdést a lelkünkben lévő éhségről és a kenyérről, amely kielégítheti azt”.
Vigyük el Jézust mindenki szívéhez
Az Istentől kapott ételtől felfrissülve elvisszük Jézust mindenki szívéhez, mert Jézus mindenkit bevon az üdvösség munkájába, mindenkit meghív, hogy vegyen részt vendégségében. Boldogok a meghívottak, akik tanúi lesznek ennek a szeretetnek! – fejezte be XIV. Leó pápa úrnapi homíliáját a Lateráni Szent János-bazilika előtt bemutatott szentmisén.