Le贸 p谩pa a szerzetesn艖knek: a szeretetben gy枚kerezve hints茅tek a j贸t!
Isabella H. de Carvalho / Ged艖 Ágnes - Vatikán
Mennyire oltja az Úr az élet, a szeretet és a világosság iránti szomjamat? Leó pápa ezt a kérdést tette fel a szerzetesn艖knek, akiket június 30-án fogadott a Kelemen-teremben. Az Isten Szeretet Leányai, a Nagy Szent Bazil rend apácái, az Amparo Ágostonos N艖vérek és a Szent Szív Ferences N艖vérek tagjaihoz intézett beszédében azt kérte a pápa, hogy életüket és küldetésüket Krisztusban gyökereztessék, hogy szolgálhassák azokat, akik a legjobban rászorulnak, alapítóiktól merítve az er艖t és az ihletet hozzá.
Ezeknek a kongregációknak a története hasonló dinamikát mutat, mert a múlt spirituális életének nagy példái világították meg, mint Ágoston, Bazil és Ferenc, az aszkézisen, a bátorságon és az életszentségen keresztül, amelyet alapítóik megéltek, és ami a szolgálat új útjait hozta létre, különösen e leggyengébbek irányában. A gyerekek, szegény fiatalok, árvák, migránsok javára, akikhez id艖vel az id艖sek, betegek gondozása is társult sok más szeretetszolgálati forma mellett.
Hagyjuk, hogy Isten gondoskodjon rólunk
Szent Ágostont idézve Leó pápa aláhúzta, milyen fontos, hogy Istennek adjuk az els艖 helyet a keresztény életben. A hippói püspök azt hirdette, hogy Isten a mindenünk. Ha éhesek vagyunk, 艖 a kenyerünk; ha szomjazunk, 艖 a vizünk. Ha sötétben vagyunk, Isten adja meg a világosságot, aminek sosem alkonyul be; ha ruhátlanok vagyunk, Isten a mi halhatatlan öltözékünk. XIV. Leó rámutatott, hogy fontos tisztázni magunkban, milyen mértékben igazak ezek az állítások ránk?
A Krisztusban való gyökerezés vezette az el艖ttünk járókat 鈥� akik ugyanolyan emberek voltak, mint mi, a maguk adottságaival és korlátaival - olyan dolgokra, amikr艖l sosem hitték volna talán, hogy képesek létrehozni. Lehet艖vé tette számukra, hogy elvessék a jó magvait, századokat és földrészeket átszelve, mára pedig gyakorlatilag elérték az egész világot, amint azt a jelenlétetek mutatja 鈥� mondta a pápa a szerzetesn艖knek.
Az evangélium a szolgálat legjobb hajtóereje
Túl azon, hogy miért érkeztek Rómába 鈥� a szentévre vagy az általános káptalani ülésükre 鈥� mindkét esetben azért jöttek Péter sírjához, hogy megújítsák szeretetüket az Úrhoz és h疟ségüket az egyházhoz, valamint, hogy olyan fontos döntéseket hozzanak, melyekt艖l jöv艖jük függ. Ezért még fontosabb, hogy Krisztusban gyökerezzenek.
A múlt változatos történései és a jelen élénksége kézzel foghatóvá teszik számunkra, hogy az evangélium 艖si bölcsességéhez való h疟ség a legjobb hajtóer艖 azoknak, akik a Szentlélek ösztönzésére az ajándékozás új útjaira lépnek, melyeket Isten és a felebarát szeretetének szentelnek, odafigyelve az id艖k jeleire.
A szeretetben gyökerezve és arra alapozva
A pápa idézett a Perfectae caritatis 鈥� k. zsinati dekrétumból, hogy aláhúzza: a szerzetesi intézmények tagjait az apostoli lelkület kell, hogy vezesse a szeretetszolgálatban, és a vallásos érzület határozza meg egész apostoli tevékenységüket, hogy így els艖 helyen megéljék hivatásukat, mely Krisztus követésére szólítja 艖ket. Beszéde végén Szent Pálnak az efezusiakhoz leveléb艖l idézve Leó pápa a következ艖t kívánságot fogalmazta meg a szerzetesn艖knek: 鈥瀐ogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben. Akkor majd fel tudjátok fogni az összes szenttel együtt, mi a szélesség és a hosszúság, a magasság és a mélység, megismeritek Krisztusnak minden értelmet meghaladó szeretetét, és beteltek az Isten egész teljességével鈥� (Ef 3,17-19).
