XIV. Le贸 p谩pa papokat szentelt: Nem t枚k茅letesnek kell lenni, hanem hitelesnek!
Ged艖 Ágnes 鈥� Vatikán
Kedves testvéreim! Nagy öröm ez a mai nap az egyház számára és mindannyiótoknak, szentelend艖 papoknak és hozzátartozóitoknak, barátoknak és a képzésetek éveiben veletek tartó társaknak 鈥� kezdte szentbeszédét a pápa. A papszentelés szertartásában több helyütt szerepel a kapcsolat Isten népével. Az isteni öröm mélysége, tágassága és még a tartama is, amit most megélünk egyenesen arányos azokkal a kapcsolatokkal, amelyek léteznek és növekednek majd a szentelend艖 papok és a nép között, amelyb艖l származnak, amelynek részei maradnak és akikhez küldetésük szól.
A pap identitása Krisztussal, az örök F艖pappal való egységét艖l függ
Isten népe vagyunk 鈥� állapította meg Leó pápa, majd emlékeztetett rá, hogy a II. vatikáni zsinat jobban tudatosította ezt, mintegy megel艖zve az id艖t, amikor az odatartozás meggyengült és az Istentudat is ritkább lett. Ti vagytok a tanúi annak, hogy Isten nem fáradt bele abba, hogy egybegy疟jtse gyermekeit, akik bár különböz艖ek, mégis egy dinamikus egységbe vonta 艖ket. Isten öröme nem zajos, hanem valóban megváltoztatja a történelmet, és közel hoz bennünket egymáshoz. Ennek ikonja Mária látogatása Erzsébetnél, melyet a világegyház május utolsó napján ünnepel. Ebb艖l a találkozásból látjuk kibontakozni a Magnificatot, annak a népnek az énekét, akit meglátogatott a kegyelem.
Jézushoz kapcsolódunk
Jézus az evangéliumban nem úgy t疟nik fel el艖ttünk, mint akit lesújt a közelg艖 halál, sem pedig a megszakadt vagy be nem teljesült kapcsolatok miatti csalódás. Az imában ezek er艖sebbé válnak a halálnál. Ahelyett, hogy saját személyes sorsára gondolna, Jézus az Atya kezébe helyezi az itt lent épített kötelékeket. És mi ennek részesei vagyunk! Az evangélium éppen azokon a kapcsolatokon keresztül ért el hozzánk, amit a világ elkoptathat, de nem tud elpusztítani.
Ne szakadjatok el Isten népét艖l!
Kedves szentelend艖k! Ti is így tekintsetek magatokra, Jézushoz hasonlóan! 鈥� buzdított Leó pápa, majd hozzátette: Istené lenni, Isten szolgáinak, Isten népe szolgáinak lenni a földhöz köt minket: nem egy eszmei világhoz, hanem a valóságoshoz. Jézushoz hasonlóan hús és vér emberek azok, akiket az Atya az utatokra helyez. Nekik szentelitek magatokat, anélkül, hogy elszakadnátok, elszigetel艖dnétek t艖lük, anélkül, hogy a kapott ajándékból egyfajta kiváltságot csináltátok. Ferenc pápa sokszor óva intett minket ett艖l, mert az önreferencialitás kioltja a misszió tüzét.
Isten gyermekei vagyunk, ez a legnagyobb hatalom
Az egyház felépítésénél fogva kifelé forduló, mint ahogy nyitott Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása. Minden szentmisében magatokévá teszitek szavait: 鈥�Értetek és mindenkiért鈥�. Soha senki nem látta Istent. 艕 felénk fordult, kilépett önmagából. Fia lett az egzegézis, az él艖 elbeszélés. És megadta nekünk a hatalmat, hogy Isten gyermekei legyünk. Ne keressetek, ne keressünk más hatalmat! A kézrátétel gesztusa, amellyel Jézus fogadta a gyermekeket és gyógyította a betegeket, újítsa meg bennetek messiási küldetése felszabadító erejét! 鈥� mondta Leó pápa. Az Apostolok cselekedeteiben ez a gesztus, amit hamarosan megismétlünk a teremt艖 Lélek átadása. Így Isten Országa már most szeretetközösségbe hozza személyes szabadságotokat, nyitottan, fiatal intelligenciátokat és er艖töket beleépítve a küldetésbe, melyet Jézus egyházának átadott. Ahogy Szent Pál mondta az efezusi közösségnek: 鈥淰iseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek 艖riz艖ivé tett titeket a Szentlélek鈥� (ApCsel 20,28). 艕rz艖k, nem urak. A küldetés Jézusé.
艕 feltámadt, tehát él és el艖ttünk jár. Semelyikünknek nem hivatása helyébe lépni. A mennybemenetel napja az 艖 láthatatlan jelenlétére nevel minket. 艕 bízik bennünk, helyet készít nekünk, s艖t azt mondta: 鈥濲obb nektek, ha én elmegyek鈥� (Jn 16,7).
Kedves szentelend艖k! Mi, püspökök is, helyet készítünk nektek azzal, hogy bevonunk a küldetésbe 鈥� folytatta homíliáját XIV. Leó pápa. Ti pedig helyet készítetek minden hív艖nek és teremtett lénynek, akikhez a Feltámadott közel áll, és akiben szeret meglátogatni és meglepni minket. Isten népe sokkal nagyobb, mint amit mi látunk. Ne szabjunk határokat neki!
Hiteles, átlátszó élet
Szent Pál azt mondta: 鈥濼i tudjátok, hogy az els艖 naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész id艖 alatt鈥� (ApCsel 20,18). 艕rizzük meg szívünkben és elménkben ezt a kifejezést! Ti tudjátok, hogyan viselkedtem: vagyis élete átlátszó volt. Ismert, olvasható, hiteles élet. Mi Isten népében vagyunk benne, ezért ahhoz, hogy el艖ttük járjunk, hiteles tanúságot kell tennünk 鈥� figyelmeztetett a papszentelésen a pápa. Együtt fogjuk újra felépíteni a megsebzett egyház hitelességét, amelyet egy megsebzett emberiséghez egy megsebzett teremtett világba küldtek. Nem számít a tökéletesség, de fontos, hogy hitelesek legyünk鈥�.
A feltámadt Jézust megmutatja sebeit, még ha az emberiség visszautasításának jelei is, megbocsát nekünk és elküld minket. Ezt ne feledjük! 艕 ma is ránk lehel és a remény szolgáivá tesz minket. 鈥�Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint鈥� (2Kor 5,16): mindaz, ami szemünk el艖tt összetörtnek és elveszettnek t疟nt, a kiengesztel艖dés jegyében látszik most. Krisztus szeretetének hatalmában vagyunk. Ez egy olyan hatalom, ami szabaddá tesz és felruház arra, hogy ne birtokoljunk másokat. Felszabadít, nem birtokol. Istené vagyunk: nincs ennél nagyobb gazdagság. Ez az egyetlen gazdaság, ami, ha megosztják, megsokszorozódik. Vigyük el együtt a világba, amit Isten oly nagyon szeretett, hogy ideadta nekünk egyszülött Fiát. Így telik meg értelemmel ezeknek a testvéreinknek az életajándéka, akiket most pappá szentelünk. Adjunk értük hálát Istennek, aki a papi szolgálatra hívta 艖ket, eget és földet egyesítve. Máriában, az egyház Anyjában felragyog ez a közös papság, mely feölemeli az alázatosakat, összeköti a nemzedékeket és általa boldogoknak neveznek minket. Járjon közben értünk 艕, a Bizalom és a Remény Anyja! 鈥� fohászkodott végül XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában tartott papszentelési homíliájában.
