XIV. Le¨® p¨¢pa papokat szentelt: Nem t?k¨¦letesnek kell lenni, hanem hitelesnek!
Ged? Ágnes ¨C Vatikán
Kedves testvéreim! Nagy öröm ez a mai nap az egyház számára és mindannyiótoknak, szentelend? papoknak és hozzátartozóitoknak, barátoknak és a képzésetek éveiben veletek tartó társaknak ¨C kezdte szentbeszédét a pápa. A papszentelés szertartásában több helyütt szerepel a kapcsolat Isten népével. Az isteni öröm mélysége, tágassága és még a tartama is, amit most megélünk egyenesen arányos azokkal a kapcsolatokkal, amelyek léteznek és növekednek majd a szentelend? papok és a nép között, amelyb?l származnak, amelynek részei maradnak és akikhez küldetésük szól.
A pap identitása Krisztussal, az örök F?pappal való egységét?l függ
Isten népe vagyunk ¨C állapította meg Leó pápa, majd emlékeztetett rá, hogy a II. vatikáni zsinat jobban tudatosította ezt, mintegy megel?zve az id?t, amikor az odatartozás meggyengült és az Istentudat is ritkább lett. Ti vagytok a tanúi annak, hogy Isten nem fáradt bele abba, hogy egybegy?jtse gyermekeit, akik bár különböz?ek, mégis egy dinamikus egységbe vonta ?ket. Isten öröme nem zajos, hanem valóban megváltoztatja a történelmet, és közel hoz bennünket egymáshoz. Ennek ikonja Mária látogatása Erzsébetnél, melyet a világegyház május utolsó napján ünnepel. Ebb?l a találkozásból látjuk kibontakozni a Magnificatot, annak a népnek az énekét, akit meglátogatott a kegyelem.
Jézushoz kapcsolódunk
Jézus az evangéliumban nem úgy t?nik fel el?ttünk, mint akit lesújt a közelg? halál, sem pedig a megszakadt vagy be nem teljesült kapcsolatok miatti csalódás. Az imában ezek er?sebbé válnak a halálnál. Ahelyett, hogy saját személyes sorsára gondolna, Jézus az Atya kezébe helyezi az itt lent épített kötelékeket. És mi ennek részesei vagyunk! Az evangélium éppen azokon a kapcsolatokon keresztül ért el hozzánk, amit a világ elkoptathat, de nem tud elpusztítani.
Ne szakadjatok el Isten népét?l!
Kedves szentelend?k! Ti is így tekintsetek magatokra, Jézushoz hasonlóan! ¨C buzdított Leó pápa, majd hozzátette: Istené lenni, Isten szolgáinak, Isten népe szolgáinak lenni a földhöz köt minket: nem egy eszmei világhoz, hanem a valóságoshoz. Jézushoz hasonlóan hús és vér emberek azok, akiket az Atya az utatokra helyez. Nekik szentelitek magatokat, anélkül, hogy elszakadnátok, elszigetel?dnétek t?lük, anélkül, hogy a kapott ajándékból egyfajta kiváltságot csináltátok. Ferenc pápa sokszor óva intett minket ett?l, mert az önreferencialitás kioltja a misszió tüzét.
Isten gyermekei vagyunk, ez a legnagyobb hatalom
Az egyház felépítésénél fogva kifelé forduló, mint ahogy nyitott Jézus élete, szenvedése, halála és feltámadása. Minden szentmisében magatokévá teszitek szavait: ?Értetek és mindenkiért¡±. Soha senki nem látta Istent. ? felénk fordult, kilépett önmagából. Fia lett az egzegézis, az él? elbeszélés. És megadta nekünk a hatalmat, hogy Isten gyermekei legyünk. Ne keressetek, ne keressünk más hatalmat! A kézrátétel gesztusa, amellyel Jézus fogadta a gyermekeket és gyógyította a betegeket, újítsa meg bennetek messiási küldetése felszabadító erejét! ¨C mondta Leó pápa. Az Apostolok cselekedeteiben ez a gesztus, amit hamarosan megismétlünk a teremt? Lélek átadása. Így Isten Országa már most szeretetközösségbe hozza személyes szabadságotokat, nyitottan, fiatal intelligenciátokat és er?töket beleépítve a küldetésbe, melyet Jézus egyházának átadott. Ahogy Szent Pál mondta az efezusi közösségnek: ¡°Viseljetek gondot tehát magatokra és az egész nyájra, amelynek ?riz?ivé tett titeket a Szentlélek¡± (ApCsel 20,28). ?rz?k, nem urak. A küldetés Jézusé.
? feltámadt, tehát él és el?ttünk jár. Semelyikünknek nem hivatása helyébe lépni. A mennybemenetel napja az ? láthatatlan jelenlétére nevel minket. ? bízik bennünk, helyet készít nekünk, s?t azt mondta: ?Jobb nektek, ha én elmegyek¡± (Jn 16,7).
Kedves szentelend?k! Mi, püspökök is, helyet készítünk nektek azzal, hogy bevonunk a küldetésbe ¨C folytatta homíliáját XIV. Leó pápa. Ti pedig helyet készítetek minden hív?nek és teremtett lénynek, akikhez a Feltámadott közel áll, és akiben szeret meglátogatni és meglepni minket. Isten népe sokkal nagyobb, mint amit mi látunk. Ne szabjunk határokat neki!
Hiteles, átlátszó élet
Szent Pál azt mondta: ?Ti tudjátok, hogy az els? naptól fogva, amelyen Ázsia tartományába léptem, hogyan viselkedtem közöttetek az egész id? alatt¡± (ApCsel 20,18). ?rizzük meg szívünkben és elménkben ezt a kifejezést! Ti tudjátok, hogyan viselkedtem: vagyis élete átlátszó volt. Ismert, olvasható, hiteles élet. Mi Isten népében vagyunk benne, ezért ahhoz, hogy el?ttük járjunk, hiteles tanúságot kell tennünk ¨C figyelmeztetett a papszentelésen a pápa. Együtt fogjuk újra felépíteni a megsebzett egyház hitelességét, amelyet egy megsebzett emberiséghez egy megsebzett teremtett világba küldtek. Nem számít a tökéletesség, de fontos, hogy hitelesek legyünk¡±.
A feltámadt Jézust megmutatja sebeit, még ha az emberiség visszautasításának jelei is, megbocsát nekünk és elküld minket. Ezt ne feledjük! ? ma is ránk lehel és a remény szolgáivá tesz minket. ?Úgyhogy mi mostantól fogva senkit nem ismerünk test szerint¡± (2Kor 5,16): mindaz, ami szemünk el?tt összetörtnek és elveszettnek t?nt, a kiengesztel?dés jegyében látszik most. Krisztus szeretetének hatalmában vagyunk. Ez egy olyan hatalom, ami szabaddá tesz és felruház arra, hogy ne birtokoljunk másokat. Felszabadít, nem birtokol. Istené vagyunk: nincs ennél nagyobb gazdagság. Ez az egyetlen gazdaság, ami, ha megosztják, megsokszorozódik. Vigyük el együtt a világba, amit Isten oly nagyon szeretett, hogy ideadta nekünk egyszülött Fiát. Így telik meg értelemmel ezeknek a testvéreinknek az életajándéka, akiket most pappá szentelünk. Adjunk értük hálát Istennek, aki a papi szolgálatra hívta ?ket, eget és földet egyesítve. Máriában, az egyház Anyjában felragyog ez a közös papság, mely feölemeli az alázatosakat, összeköti a nemzedékeket és általa boldogoknak neveznek minket. Járjon közben értünk ?, a Bizalom és a Remény Anyja! ¨C fohászkodott végül XIV. Leó pápa a Szent Péter-bazilikában tartott papszentelési homíliájában.
