MAP

XIV. Leó pápa látogatása Ágoston-rendi testvéreinél: éljetek szeretetközösségben egymással

Meglepetéslátogatást tett a pápa a Szent Ágoston-rend székházában. Kedden dél körül érkezett a rendházba, szentmisét mutatott be a közösség kápolnájában, majd rendtársaival ebédelt, ahogy bíboros korában tette. Családias látogatás volt – mondta el a vatikáni médiának Moral perjel.

Tiziana Campisi / Gedő Ágnes - Vatikán

A Fatimai Szűzanya emléknapján, kedden délben XIV. Leó pápa fölkereste az Ágoston-rendi kúria székházát, ahol 12 évig lakott, 2001 és 2013 között, amikor főelöljáró volt. A néhány méteres utat fekete személyautón tette meg a VI. Pál utcáig, végig a Bernini-oszlopsor mentén, hogy meglátogassa szerzetesi családját. Az Ágoston-rendieknél a legelső norma éppen a vendéglátás.

Több százan összegyűltek az Ágoston-rendi kúria kapuja előtt és az utcán, hogy várják, amikor kilép a pápa, a váratlanul kitörő zápor ellenére is. A pápa 15 óra körül köszönt el a szerzetesi közösségtől, üdvözölte az őt váró embereket. A vatikáni médiának Alejandro Moral atya fő perjel elmondta, hogy minden a rendi kúrián zajlott, a pápa a kápolnájukban celebrálta a szentmisét, majd együtt ebédeltek és bizalmasan beszélgettek.

Milyen jellegű találkozó volt?

Ő ide szokott járni enni és ezért köszönetet akart mondani a közösségnek. Azért jött, hogy az eucharisztiát ünnepelje és velünk egyen. Családias látogatás volt, köszönetnyilvánítás. Nagyon-nagyon családias, nagyon kellemes pillanatokat töltöttünk együtt. Mert ő ismer mindenkit, és mi is mindannyian ismerjük őt, és ezért nagyon szép volt.

Töltöttek együtt időt?

Igen, de mások is voltak, akik jöttek, hogy üdvözöljék őt: a velünk dolgozó munkások, szakácsnők.

 Vidám találkozó volt?

Igen, vidám, oldott pillanatok voltak. Ez volt az első látogatása pápaként, mind nagyon boldogok voltunk.

Mit mondott Önöknek?

Azt, hogy legyünk mindig közel egymáshoz, és éljük meg a szeretetközösséget, ahogy Szent Ágoston kéri.

Az Ágoston-rendiek büszkék és boldogok XIV. Leó megválasztásáért

XIV. Leó megválasztását követően a vatikáni médiának Moral perjel nagy lelkesedéssel, meghatottan nyilatkozott. Dicsérte emberi tulajdonságait: „nagyon kiegyensúlyozott, nagyon spirituális ember, aki valóban közel áll mindenkihez”. A perjel szerint – aki régóta barátja az új pápának – XIV. Leó mindenkit szeret, szegényt és gazdagot egyaránt. Rendtársai nagyon boldogok, mert úgy gondolják, hogy szép lesz a szolgálata.

Igazságosság, béke, szinodalitás

A pápa névválasztását kommentálva Moral perjel a nagy XIII. Leó pápából indult ki. A Szent Péter-bazilika központi loggiájáról elmondott első beszédében a pápa az igazságosság és a béke fontosságát hangsúlyozta. Rögtön igazságosságról és békéről, a mindenkit összekötő hidakról, szinodalitásról beszélt. És idézte Szent Ágoston szavait: „zarándokok vagyunk az igazi haza felé”, amelyek egy kicsit az elkövetkező évek programját jelentik.

14 május 2025, 18:08