MAP

Ferenc pápa és Riccardo Di Segni római főrabbi Ferenc pápa és Riccardo Di Segni római főrabbi  

Húsvéti jókívánságokat küldött egymásnak Ferenc pápa és Di Segni római főrabbi

A pápa és a Római Zsidó Hitközség vezetője üzenetet váltott a katolikusok és a zsidók számára az idén egy napra eső ünnep alkalmából.

Somogyi Viktória – Vatikán

A pápa szívélyes és testvéri jókívánságait küldte Róma főrabbijának, Riccardo Di Segni rabbinak, amint azt a Capitolium zsidó közössége közölte. Di Segni pedig viszonozta a jókívánságokat, különös tekintettel a pápa egészségére.

„Az 5785-ös zsidó pészách ünnepéhez közeledve – írja Ferenc pápa – legszívélyesebb és legtestvéribb üdvözletemet küldöm Önnek és a kedves római zsidó hitközségnek. Ez az ünnep arra emlékeztet, hogy a Mindenható megszabadította szeretett népét a rabszolgaságtól, és az Ígéret földjére vezette őket. Az örök és irgalmas Isten ma is legyen veletek és kísérje el közösségeteket áldásainak bőségével és végtelen jóságában mindig oltalmazzon benneteket. Kérem, hogy továbbra is imádkozzatok értem, és biztosítalak benneteket imáimról: a Magasságos adja meg nekünk, hogy egyre jobban növekedjünk a barátságban. Chag sameach! (Kellemes ünnepeket!)”

Di Segni főrabbi válaszul köszönetet mondott a pápának, és jókívánságait küldte gyógyulásához. „Húsvéti ünnepeinkhez kapcsolódva – írja a római főrabbi – viszonzom a jókívánságokat különös tekintettel az egészségére, hogy mindig javuljon. Áldja meg az Úr közösségeinket, és erősítse meg barátságunkat a most átélt nehéz időszakban is.”

17 április 2025, 11:30