MAP

Az utolsó előtti, csütörtöki teljes nap, két elmélkedéssel Az utolsó előtti, csütörtöki teljes nap, két elmélkedéssel  

Pasolini atya csütörtöki lelkigyakorlatos elmélkedései a „több életről és az örök nyugalomról”

A Római Kúria lelkigyakorlatának utolsó teljes napján a á貹i Ház szónoka a Jézus szándékolta teljesebb életről és az örök nyugalomról elmélkedett, melyeket a Szentatya a Gemelli-klinikán online követett.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Az örökkévalóság ajándék

Jézus ajándékként kínálja elfogadásra az örökkévalóságot, nem pedig olyan dologként, amit úgy kell megszerezni. A gazdag ifjú evangéliumi története rámutat arra az ellentétre, mely azok között van, akik az örök életet jutalomként értik és Krisztus meghívása között, hogy engedjenek el minden biztonságot az ő követésében. Az ifjú képtelen elszakadni a gazdagságától, ezért szomorúan távozik. Péter ekkor megkérdezi, hogy mit kapnak azok, akik érte mindent elhagynak, mire Jézus örök életet ígér azoknak, akik teljesen rábízzák magukat.

Éljünk intenzíven, hamis biztonságtól mentesen!

Az elszakadás nehézsége mindnyájunkat érint: félünk elhagyni azt, ami kedves számunkra, még akkor is, ha maga az élet kényszerít rá. Jézus arra kér, hogy elővételezzük ezt az átmenetet azzal, hogy az örökkévalóságot már most jelenvalóvá tesszük. A szónok a fiatalon elhunyt olasz édesanya, Isten Szolgálója Chiara Corbella Petrillo példájára utalt, aki bizalommal nézett szembe betegségével, s ez azt mutatja, hogy már itt a földön is lehet teljes mértékben Istennel élni. Nem lemondásról van szó, hanem arról, hogy intenzíven, a hamis biztonságtól mentesen éljünk.

János evangéliumában Jézus önmagát pásztornak nevezi, aki bőséges legelőkre vezeti juhait. Az ő hangja arra ösztönöz, hogy lépjünk ki a félelem karámjaiból, hogy rátaláljuk az igazi életre. Ez a bőség a kenyérszaporítás jelében nyilvánul meg: ami elégtelennek tűnik, az Jézus kezében túláradóvá lesz. A tömeg azonban félreérti a csodát, csak az anyagi kenyeret keresi, anélkül, hogy felfogná egy mélyebb táplálék jelét – emelte ki a szónok.

A szeretet révén minden örökkévalóvá válhat

Jézus megmutatja, hogy ő maga az élet igazi kenyere. Testének és vérének vétele azt jelenti, hogy részt veszünk az életében, és az ő életét, mint a sajátunkat fogadjuk. Az Eucharisztia nem csupán egy rítus, hanem egyesülés Krisztussal, mely átalakít minket. János apostol az alapítás elbeszélése helyett a lábmosást emeli ki, jelezve, hogy az igazi istentisztelet a kölcsönös szolgálatban nyilvánul meg. Az örökkévalóság nem távoli illúzió, hanem valóság, amely akkor valósul meg az életünkben, amikor megtanuljuk bizalommal felajánlani azt a keveset is, ami a miénk. Isten szemében a szeretet minden gesztusunknak végtelen értéke van: minden örökkévalóvá válhat.

A bibliai nyugalom a teljesség és a beteljesedés feltétele

Csütörtök délutáni, kilencedik elmélkedésében a kapucinus szónok az örök nyugalomról elmélkedett. Az örök élet egy ajándék, amely már jelen van, de gyakran küzdünk azzal, hogy megértsük ennek egy alapvető aspektusát: a pihenést. Gyermekkorunktól kezdve szoktuk hallani az imát: „Adj Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki! Nyugodjál békében! Ámen”. Az örök nyugalmon alapuló örökkévalóság gondolata csalódást kelthet, mintha az élet végtelen alvással érne véget. Ez a felfogás azonban egy mélységes félreértésből fakad: mi a nyugalmat csak tétlenségnek tekintjük, míg a bibliai felfogás szerint ez a teljesség és a beteljesedés feltétele.

Isten Fia is megélte a sírbatétel nyugodalmát  

Maga Isten is megélte ezt a nyugodalmat, amikor Jézust a keresztről levéve sírba helyezték. Ez a pillanat nem terméketlen tehetetlenség, hanem egy mű beteljesedése, ahogyan egy ősi nagyszombati homília elbeszéli: „Isten meghalt testben, és alászállt, hogy felrázza a pokol országát”. Krisztus megpihen, de mégis titokzatosan cselekszik, kiszabadítja az alvilág foglyait. Ez arra tanít bennünket, hogy a nyugalom nem azt jelenti, hogy haszontalanok vagyunk, hanem azt, hogy képesek vagyunk bizalommal befogadni az időt, anélkül, hogy féktelen és terméketlen aktivizmusba esnénk.

Ma a pihenés elhanyagolt luxus – állapította meg a szónok. Olyan társadalomban élünk, amely megköveteli tőlünk, hogy mindig aktívak legyünk, mindig kapcsolatban állók és mindig produktívak legyünk. Mégis, minél több lehetőségünk van, annál kevesebbet tudunk igazán pihenni. A szolga példázata, aki a munka után nem vár jutalmat, hanem elfogadja, hogy megtette, amire a hivatása szól, fontos titokra tanít bennünket. Amíg a teljesítmény megszállottságában élünk, soha nem fogunk megnyugvást találni. Csak az tud végre békében megnyugodni, aki higgadtan elfogadja saját korlátait.

Az igazi pihenés nem tétlenség, hanem szabadság

Az igazi pihenés nem tétlenség, hanem szabadság. Ez az az állapot, amikor már nem kell semmit sem bizonyítanunk, mert megengedjük magunknak, hogy Isten szeretete átöleljen bennünket. Ez az a belső béke, amely lehetővé teszi számunkra, hogy kimondhassuk: „Aki ugyanis belép nyugalma országába, az megpihen minden munkájától, mint ahogy az Isten is megpihent a magáétól” (Zsid 4,10). Jól élni a nyugalomban azt jelenti, hogy az örök életre edződünk, megtanulunk félelem nélkül élni, elengedjük a felesleges dolgokat, és bízunk abban, hogy Isten már munkálkodik bennünk.

Az igazi nyugalom belső békességet jelent, amelyet nem eredményekben mérünk, hanem abban, hogy képesek vagyunk befogadni azt, amit az élet ad nekünk. Ez nem menekülés, hanem egy módja annak, hogy megtanuljunk intenzívebben, szorongás nélkül élni. Nem passzivitás, hanem aktív bizalom, amely felszabadít bennünket a szeretetre. „A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet” (1 Jn 4,18). Végül az örök élet nem egy távoli cél, hanem egy már bennünk növekvő valóság. Már most arra vagyunk hivatottak, hogy megéljük azt - zárta csütörtöki elmélkedését Roberto Pasolini kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka.

 

 

 

 

 

 

14 március 2025, 12:04