杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ 鈥� Vatikán   

Jézus útja az engedelmesség tettével kezd艖dik         

Jézust a Lélek vezeti a pusztába (Lk 4,1) 鈥� kezd艖dött Ferenc pápa homíliája. Nagyböjti utunk minden évben azzal indul, hogy követjük az Urat ebben a térben, amelyen 艕 áthalad és átalakítja azt számunkra. Amikor Jézus belép a pusztába, ott tényleg dönt艖 változás történik: a csend helye a hallgatás világává alakul. Próbatételnek kitett hallgatás ez, mert két teljesen ellentétes hang közül kell választani, hogy kire is hallgatunk. Az evangélium azzal, hogy ezt a feladatot javasolja nekünk, azt tanúsítja, hogy Jézus útja az engedelmesség tettével kezd艖dik: a Szentlélek, Isten saját ereje vezeti 艖t oda, ahol semmi jó nem terem a földb艖l, és es艖 sem hull az égb艖l. A pusztában az ember megtapasztalja saját anyagi és szellemi ínségét, hogy rászorul a kenyérre és a szóra 鈥� olvasta a pápa beszédét Czerny bíboros.

Er艖t ad nekünk, hogy ellenálljunk a gonosz támadásainak

Jézus is, aki valóságos ember, megéhezik (vö. 2. v.), és negyven napon át megkísérti 艖t egy olyan szó, amely semmiképp sem a Szentlélekt艖l való, hanem a gonosztól, az ördögt艖l származik. Éppen csak belépve a negyvennapos Nagyböjtbe, gondolkodjunk el azon, hogy mi is kísértést szenvedünk, de nem vagyunk egyedül: velünk van Jézus, aki utat nyit nekünk a pusztán keresztül. Az emberré lett Isten Fia azonban nem csak példát ad nekünk a gonosz elleni küzdelemben. Sokkal többet tesz, er艖t ad nekünk, hogy ellenálljunk a gonosz támadásainak, és hogy kitartsunk vele az úton. Tekintsünk most tehát Jézus kísértésének és a mi kísértésünknek is három jellemz艖 vonására, melyek a kezdet, az eljárásmód és a végeredmény. Ennek a kett艖s tapasztalatnak az összehasonlításával támpontot találunk megtérésünk útjához 鈥� ajánlotta a pápa.

Az Atya Lelke iránti gyermeki engedelmességb艖l cselekszik

El艖ször is, Jézus már kísértése kezdetén akarja azt: az Úr nem bátorságot fitogtatva megy a pusztába, hogy megmutassa, milyen er艖s, hanem azért, mert az Atya Lelke iránti gyermeki engedelmességb艖l teszi, akinek irányítására készséggel válaszol. Ezzel szemben mi úgy szenvedjük el a megkísértéseinket: a gonosz elébe megy a szabadságunknak, bens艖leg rontja meg, mint egy bels艖 árnyék és állandó csapda. Miközben arra kérjük Istent, hogy ne hagyjon el minket a kísértésben (vö. Mt 6,13), emlékezzünk arra, hogy 艕 már meghallgatta ezt a kérést Jézuson, a megtestesült Igén keresztül, hogy mindig velünk maradjon. Az Úr közel van hozzánk és gondoskodik rólunk, f艖ként a megpróbáltatás és a gyanakvás helyén, vagyis amikor a kísért艖 felemeli a hangját. 艕 a hazugság atyja (vö. Jn 8,44), romlott és megrontásra indító, mert jóllehet ismeri Isten szavát, de nem fogja fel azt. Ellenkez艖leg, elferdíti azt: ahogy Ádám korában, az Édenkertben tette (vö. Ter 3,1-5), úgy jár el most az új Ádámmal, Jézussal szemben is a pusztában.

Az Úr kapcsolata egyedülálló és kizárólagos kapcsolat Istennel

Ragadjuk meg itt azt az egyedülálló módot, ahogyan Krisztus megkísértetik, éppen az Istennel, az Atyjával való kapcsolatában. Az ördög az, aki elválaszt, aki elkülönít, míg Jézus az, aki egyesíti Istent és az embert, mert 艖 a közvetít艖. Romlottságában az ördög ezt a köteléket akarja lerombolni azzal, hogy kiváltságosnak tünteti fel Jézust: 鈥濰a te vagy az Isten Fia, mondd, hogy ez a k艖 váljék kenyérré!鈥�. Utána pedig: 鈥濰a te vagy az Isten Fia, vesd le magad!鈥� a templom csúcsáról. Ezekkel a kísértésekkel szemben Jézus, az Isten Fia, eldönti, hogy 艖 milyen módon fiú. Az 艖t vezet艖 Lélekben az 艖 választása megmutatja, hogyan akarja megélni az Atyával való gyermeki kapcsolatát. Az Úr így dönt: kapcsolata egyedülálló és kizárólagos kapcsolat Istennel, akinek 艖 az egyszülött Fia, ami olyan kapcsolat lesz, amely mindenkit bevon, anélkül, hogy bárkit is kizárna. Az Atyjával való kapcsolat az az ajándék, amelyet Jézus megoszt a világgal a mi üdvösségünkért, az tehát nem egy féltékeny kincs (vö. Fil 2,6), amellyel dicsekedni kellene, hogy sikert arasson és követ艖ket vonzzon 鈥� emelte ki a Szentatya beszéde.

Mi is kísértésnek vagyunk kitéve az Isten-kapcsolatunkban, de éppen ellenkez艖leg. Az ördög ugyanis azt suttogja a fülünkbe, hogy Isten valójában nem is Atyánk, mert hogy valójában elhagyott minket. A Sátán arról akar meggy艖zni bennünket, hogy az éhez艖knek nincs kenyere, legkevésbé sem a kövekb艖l, és angyalok sem jönnek segítségünkre a balsorsban. Ha úgy esik, akkor a világ gonosz hatalmak kezében van, akik számításaik g艖gjével és háború er艖szakosságával tiporják el a népeket. Miközben az ördög azt akarja elhitetni velünk, hogy az Úr távol van t艖lünk, kétségbeesésre indítva minket, Isten még közelebb jön hozzánk, életét adva a világ megváltásáért.

Jézus maga nyitja meg számunkra a szabadulás és a megváltás új útját

És végül a harmadik szempont: a kísértések eredménye 鈥� folytatta Czerny bíboros a pápa beszédét. Jézus, Isten Fölkentje legy艖zi a gonoszt. Elveti az ördögöt, aki mindazonáltal visszatér, hogy megkísértse 艖t 鈥瀖eghatározott id艖ben鈥� (13. v.). Így szól az evangélium, és erre emlékezünk majd, amikor a Golgotán ismét halljuk a szavát, ahogy Jézustól kérdezi: 鈥濰a te vagy az Isten Fia, szállj le a keresztr艖l鈥� (Mt 27,40; vö. Lk 23,35). A pusztában a kísért艖 vereséget szenvedett, de Krisztus gy艖zelme még nem végleges: ez majd a halál és a feltámadás Húsvétjában valósul meg. Miközben a hit központi misztériumának megünneplésére készülünk, felismerjük, hogy a mi próbánk kimenetele másféle. A kísértéssel szembesülve néha elbukunk, mert mindnyájan b疟nösök vagyunk. A vereség azonban nem végleges, mert Isten minden bukásból felemel bennünket megbocsátásával, mely végtelenül nagy az 艖 szeretetében. Próbatételünk tehát nem végz艖dik kudarccal, mert Krisztusban megváltást nyertünk a gonosztól. Vele együtt áthaladunk a pusztán, ahol nincs számunkra el艖re kijelölt út: ám Jézus maga nyitja meg számunkra a szabadulás és a megváltás új útját. Azáltal, hogy hittel követjük az Urat, kóborlóból zarándokká válunk.

Az önzetlen és önkéntes szolgálat sok apró gesztusa egy új emberség csíráit bontja ki

Kedves testvéreim, arra hívlak benneteket, hogy így kezdjük nagyböjti utunkat. És mivel hosszú az út, ezért szükségünk van arra a jóakaratra, amelyet a Szentlélek mindig megtart, éppen ezért örömmel köszöntöm azokat az önkénteseket, akik ma Rómában vannak jubileumi zarándoklatukon. Köszönöm szépen, kedves testvéreim, mert Jézus példája után úgy szolgáljátok felebarátaitokat, hogy nem vártok viszontszolgálatot felebarátaiktól. Az utcákon és az otthonaitok közt, a betegek, a szenved艖k, a bebörtönzöttek mellett, a fiatalokkal és az id艖sekkel együtt, a ti odaadásotok reményt ébreszt az egész társadalomban. A szegénység és a magány pusztáiban az önzetlen szolgálat sok apró gesztusa egy új emberség csíráit virágoztatja ki: azt a kertet, amelyet Isten megálmodott és továbbra is megálmodik mindannyiunk számára 鈥� zárult Ferenc pápa homíliája az önkéntesek világának vasárnapi jubileumi szentmiséjén, melyet Michael Czerny bíboros, az Átfogó Emberi Fejl艖dés dikasztériumának prefektusa olvasott fel.