MAP

Ferenc pápa gyermekek körében a vatikáni VI. Pál teremben Ferenc pápa gyermekek körében a vatikáni VI. Pál teremben  (ANSA)

á貹i üzenet a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó á貹i Bizottság közgyűléséhez

Március 24-től 28-ig, hétfőtől péntekig tartják e héten a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó á貹i Bizottság közgyűlését, melynek résztvevőihez Ferenc pápa üzenettel fordult: „A visszaélések megelőzése nem egy takaró, amelyet a vészhelyzetekre kell teríteni, hanem az egy olyan alap, amelyre az evangéliumhoz hűséges közösségeket lehet építeni”.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikáni Rádió

Kedves testvéreim, szívélyes üdvözletemet küldöm és néhány útmutatást szeretnék adni értékes szolgálatotokhoz. Valóban, ez olyan, mint az „oxigén” a helyi egyházak és a szerzetes közösségek számára, mert ahol egy gyermek vagy sérülékeny személy biztonságban van, ott Krisztust szolgálják és tisztelik. A Ti munkátok mindennapi szövetében - különösen a leghátrányosabb helyzetű területeken - egy prófétai igazság ölt testet: a visszaélések megelőzése nem egy takaró, amelyet a vészhelyzetekre kell teríteni, hanem az egy olyan alap, amelyre az evangéliumhoz hűséges közösségeket lehet építeni. Ezért hálámat fejezem ki irántatok - szól a Szentatya üzenete.

A Ti munkátok nem korlátozódik az alkalmazásra szánt protokollokra, hanem biztosítékot nyújt a védekezés intézményeinek: segíti a képzést, amely oktat, az ellenőrzést, amely megelőz, a meghallgatást, amely helyreállítja a méltóságot. Amikor a megelőzési gyakorlatokat beültetitek, még a legtávolabbi közösségekben is, valójában egy olyan ígéretet írtok, hogy minden gyermek, minden kiszolgáltatott személy biztonságos környezetre talál az egyházi közösségekben. Ez a motorja annak, aminek számunkra átfogó megtérésnek kell lennie.

Ferenc pápa üzenete ezután három kötelezettséget kér a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó Pápai Bizottságtól:

1. Növekedjenek a Római Kúria dikasztériumaival való együttműködésben.

2. Az áldozatok és túlélők számára vendégszeretetet és a lélek sebeinek ápolását ajánlják fel az irgalmas szamaritánus mintájára. A szív fülével hallgassák meg, hogy az egyes tanúvallomások ne kartotékokba kerüljenek, amelyeket össze lehet gyűjteni, hanem az irgalmas szívvel találkozzanak, ami által újjá lehet születni.

3. Építsenek szövetségeket a nem egyházi valósággal - civil hatóságokkal, szakértőkkel, egyesületekkel -, hogy a gondoskodás egyetemes nyelvvé váljon.

Ti, a Kiskorúak Védelmével Foglalkozó Pápai Bizottság ez alatt a tíz év alatt egy biztonsági hálót építettetek ki az egyházban. Csak így tovább! Legyetek továbbra is őrszemek, akik vigyáznak, míg a világ alszik. A Szentlélek, az élő emlékezet Mestere őrizzen meg minket attól a kísértéstől, hogy a fájdalmat elraktározzuk, ahelyett, hogy gyógyítanánk.

Imádságban köszönöm nektek a megemlékezéseteket. Én is elkísérlek benneteket, és kérem az Urat és a Boldogságos Szüzet, hogy támogasson benneteket, hogy odaadással és reménnyel folytathassátok utatokat!

Kelt Rómában, a Gemelli-klinikán, 2025. március 20-án csütörtökön, Ferenc pápa

 

 

27 március 2025, 13:56