A pápa imádkozik a délkelet-ázsiai földrengés áldozataiért
Francesca Merlo / Somogyi Viktória – Vatikán
Ferenc pápa kifejezte lelki közelségét a pénteken 7,7-es erősségű földrengés által sújtott Mianmar és Thaiföld lakosságához. Pénteken küldött táviratában a pápa fájdalmának adott hangot az emberéletek elvesztése és a nagymértékű pusztítás miatt. A pápa szívből jövő imákat mondott az elhunytak lelki üdvéért, és lelki közelségéről biztosította mindazokat, akiket ez a tragédia érintett. Megemlékezett a mentésben résztvevő minden személyről is, és azért imádkozik, hogy „a lelkierő és a kitartás isteni ajándéka támogassa őket a sérültek és a kitelepítettek ellátásában”.
Súlyos humanitárius szükségletek
A segélyszervezetek küzdenek a súlyos humanitárius szükségletek felmérésével. A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű rengés helyi idő szerint dél körül (06:00 GMT) történt, négy kisebb, egymást követő utórengéssel, amelyek 4,5 és 6,6 közötti erősségűek voltak. A helyzet továbbra is súlyos, a károk teljes mértéke továbbra sem ismert. A katonai junta irányítása alatt álló Mianmar régóta szenved a kommunikációs kihívásoktól és az információhoz való hozzáférés nehézségeitől. Bár a halálos áldozatok számát még nem erősítették meg, az országban működő mentőszolgálatok „óriásinak” minősítették a károkat, arra utalva, hogy az áldozatok száma valószínűleg több százra tehető. Naypyidaw egyik jelentős kórházát „tömeges áldozatok sújtotta területté” nyilvánították, és több száz sebesültet kezelnek az épületen kívül. A mianmari kormány hangsúlyozta, hogy a legsúlyosabban érintett területeken nagy szükség van véradásra.
A katasztrófa következtében hat régióban rendkívüli állapotot hirdettek ki. A területről felkavaró képek töltik meg az internetet, amelyeken az épületekben és az infrastruktúrában súlyos károk láthatók, köztük egy videó, amely egy nagy híd összeomlását rögzíti. A földrengés hatásának pontos kiterjedése továbbra is bizonytalan, de egyértelmű, hogy a humanitárius áldozatok száma jelentős.
Következmények Thaiföldön
A rengések a szomszédos Thaiföldön is érezhetőek voltak. Bangkokban három építőmunkás meghalt, és több tucatnyian megsérültek, amikor egy befejezetlen sokemeletes épület összeomlott. Thaiföld miniszterelnök-helyettese bejelentette, hogy 81 ember rekedt a romok alatt. Bangkokot is katasztrófa sújtotta területté nyilvánították.
A már amúgy is instabil helyzet
Ez a válsághelyzet egy olyan időszakban érkezett, amikor Mianmar már amúgy is széleskörű kitelepítéssel küszködik, több mint hárommillió ember kényszerült lakóhelyük elhagyására az országon belül, és a lakosság több mint egyharmada szorul sürgős humanitárius segítségre. A földrengés epicentruma Mianmar középső részén található, egy olyan régióban, amely mélyen érintett a folyamatban levő konfliktusban. Az ehhez hozzáadódó földrengés még bonyolultabbá teszi a segélyszállítást. Kínai sajtóértesülések szerint a földrengések Jünnan és Szecsuán tartományokban is érezhetőek voltak, ahol sérüléseket eredményezett és károkat okozott lakóépületekben az észak-mianmari határon fekvő Ruili városában. Kambodzsa, Banglades és India is rengésekről számolt be.
Imádságok
Miközben Ferenc pápa és a hívek részéről a világ minden tájáról érkeznek az imák, a nemzetközi közösség közelről figyeli a hírek alakulását. A helyi és humanitárius erőfeszítések a lehető legjobban igyekeznek minimalizálni a tragédia mértékét és a lehető legtöbb életet megmenteni.