A p¨¢pa szerdai katek¨¦zise: M¨¦g ha ¨²gy t?nik is, hogy t?rt¨¦net¨¹nk ?t?nkrement¡±, Istennel ¨²jrakezdhetj¨¹k
Somogyi Viktória ¨C Vatikán
A Szentszéki Sajtóiroda közzétette Ferenc pápa katekézisét, amelyet március 26-án tartott volna a hívek számára a szerdai általános kihallgatáson. A pápa lábadozása miatt törölték, aki visszatért a Szent Márta-házba, miután több mint egy hónapig kórházban volt a Gemelli-kórházban polimikrobiális fert?zés és kétoldali tüd?gyulladás miatt. Közzétesszük a pápa elmélkedését, amely Jézus és a szamáriai asszony párbeszédér?l szól, akik a Jákob kútjánál találkoztak. Ez a második, a ?Jézus Krisztus, a mi reménységünk¡± jubileumi katekézis-sorozaton belül, amelyet a ?Jézus élete. A találkozások¡± témának szentelt a pápa.
Miután elgondolkodtunk Jézus találkozásán Nikodémussal, aki elment megkeresni Jézust, ma azokról a pillanatokról elmélkedünk, amelyekben úgy t?nik, hogy Jézus vár ránk éppen ott, életünk válaszútján. Olyan találkozások ezek, amelyek meglepnek minket, és eleinte talán még hitetlenkedünk is: igyekszünk óvatosak lenni és megérteni, mi történik ¨C kezdte szerdai katekézisét Ferenc pápa.
Valószín?leg ez volt a szamáriai asszony tapasztalata is, amelyr?l János evangéliumának negyedik fejezete beszél (vö. Jn 4:5-26). Nem számított arra, hogy délben egy férfit talál a kútnál; s?t éppen azt remélte, hogy egyáltalán nem talál ott senkit. Valójában szokatlan id?ben megy vizet venni a kútból, amikor nagyon meleg van. Lehet, hogy ez a n? szégyelli az életét, talán úgy érezte, hogy ítélkeznek felette, elítélik, félreértik, és emiatt elszigetel?dött, megszakította a kapcsolatot mindenkivel.
Ha Júdeából Galileába akart menni, Jézus más utat is választhatott volna, és nem kellett volna áthaladnia Szamárián. Még biztonságosabb is lett volna, tekintettel a zsidók és a szamaritánusok feszült viszonyára. De ? ott akar elhaladni, és pont abban az id?ben áll meg annál a kútnál! Jézus vár ránk, és akkor jelenik meg, amikor azt gondoljuk, hogy nincs többé remény számunkra. A kút az ókori Közel-Keleten a találkozás helye, ahol olykor házasságok köttetnek, az eljegyzés helye. Jézus segíteni akar ennek az asszonynak abban, hogy megértse, hol keresse az igazi választ arra a vágyra, hogy szeressék ¨C mutatott rá a pápa.
A vágy témája alapvet? fontosságú ennek a találkozásnak a megértéséhez. Jézus az els?, aki kifejezi vágyát: ?Adj innom!¡± (Jn 4:10). A párbeszéd elindítása érdekében Jézus gyengének mutatja magát, ezzel megnyugtatja a másikat és biztosítja, hogy ne féljen. A szomjúság gyakran még a Bibliában is a vágy képe. De itt Jézus mindenekel?tt ennek az asszonynak az üdvösségére szomjazik. ?Aki inni kért ¨C mondja Szent Ágoston ¨C, szomjazott ennek az asszonynak a hitére.¡± [1]
Nikodémus éjjel ment el Jézushoz, itt viszont Jézus találkozik a szamáriai asszonnyal délben, amikor a legnagyobb a világosság. Ez valójában a kinyilatkoztatás pillanata. Jézus Messiásként mutatkozik be az asszonynak, és rávilágít az életére is. Segít neki, hogy új módon olvassa újra a saját történetét, ami bonyolult és fájdalmas: öt férje volt, most pedig egy hatodikkal van, aki nem a férje. A hatos szám nem véletlen, hanem általában a tökéletlenséget jelzi. Talán csak utalás a hetedik férjre, arra, aki végre képes lesz kielégíteni ennek a n?nek a vágyát, hogy igazán szeressék. Az a v?legény pedig csakis Jézus lehet ¨C jelentette ki a pápa.
Amikor rájön, hogy Jézus ismeri az életét, a n? vallási kérdésre tereli a beszélgetést, amely megosztotta a zsidókat és a szamaritánusokat. Ez néha velünk is megtörténik imádkozás közben: abban a pillanatban, amikor Isten megérinti az életünket annak a problémáival, néha elveszünk az elmélkedésekben, amelyek a sikeres ima illúzióját keltik. Valójában azonban véd?korlátokat emeltünk. De az Úr mindig nagyobb, és annak a szamaritánus asszonynak, akihez a kulturális normák szerint nem is szólhatott volna, a legmagasabb kinyilatkoztatást adja: az Atyáról beszél neki, akit lélekben és igazságban kell imádni. És amikor az asszony ismét meglepetten megjegyzi, hogy jobb ezekben a dolgokban várni a Messiásra, azt mondja neki: ?Én vagyok az, aki veled beszélek¡± (Jn 4:26). Ez olyan, mint egy szerelmi vallomás: Akire vársz, az én vagyok; Az, aki végre meg tud felelni vágyadnak, hogy szeressenek. Ekkor az asszony szalad, hogy hívja a falu népét, mert éppen a szeretet megtapasztalásából fakad a küldetés. És milyen üzenetet hozhatott volna, ha nem azt a tapasztalatát, hogy megértették, elfogadták és megbocsátottak neki? Ez egy olyan kép, amely arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk az evangelizálás új módjainak a keresésér?l ¨C hangsúlyozta Ferenc pápa szerdai katekézisében.
Akárcsak a szerelmes ember, a szamáriai asszony is Jézus lábainál felejti a korsóját. Annak a korsónak a súlya a fején, valahányszor haza felé ment, a helyzetére, zaklatott életére emlékeztette. De most a korsó Jézus lába elé került. A múlt már nem teher; kiengesztel?dött. És ez velünk is így van: ahhoz, hogy elinduljunk és hirdessük az evangéliumot, el?ször arra van szükségünk, hogy letegyük történetünk súlyát az Úr lábai elé és átadjuk Neki múltunk súlyát. Csak a kiengesztel?dött emberek hordozhatják az evangéliumot.
Kedves testvéreim, ne veszítsük el a reményt! ¨C kérte szerdai katekézise végén a pápa. Még ha történetünk nehéznek, bonyolultnak, esetleg tönkrementnek is t?nik, mindig megvan a lehet?ségünk, hogy átadjuk Istennek, és újrakezdjük az utunkat. Isten irgalmas és mindig vár ránk! ¨C buzdított Ferenc pápa.
[1] Homília 15,11.