A p¨¢pa a Szent M¨¢rta-h¨¢zban l¨¢badozik, a k¨¢poln¨¢ban mis¨¦zik ¨¦s folytatja a ter¨¢pi¨¢kat
Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória ¨C Vatikán
A pápa lábadozása - amely Sergio Alfieri és Luigi Carbone orvosok múlt szombati, a Gemelli-kórházban tartott sajtókonferenciáján kifejtett álláspontja szerint ?két hónapig¡± eltarthat - folytatódik a gyógyszerterápiával, a mozgásos és légúti fizioterápiával (ez utóbbira különösen hangja visszanyeréséhez van szükség), a személyes imádság pillanataival és a Szent Márta-házban a második emeleti magánkápolnájában koncelebrált szentmisével.
A Szentszék Sajtóterme az akkreditált újságíróknak tartott tájékoztatón friss híreket és részleteket közölt a pápa egészségi állapotáról, akit múlt vasárnap hazaengedtek a római Gemelli-kórházból azt követ?en, hogy kétoldali tüd?gyulladás miatt 38 napig kórházi kezelésben részesült. Ferenc pápa, miután megjelent a kórház kis erkélyén, hogy üdvözölje a téren összegy?lt háromezer embert, és egy rövid látogatás után a Santa Maria Maggiore-bazilikában, visszatért vatikáni otthonába, a Szent Márta-házba, ahol megkezd?dött a lábadozás és a pihenés id?szaka.
Kezelések, fizioterápiák, oxigénellátás
?Az orvosok által szombaton leírt feltételek szerint folytatja a lábadozását¡± ¨C magyarázta a Szentszék Sajtóirodája. Alfieri és Carbone (a pápát a kórházi ápolása idején követ? csapat igazgatója, illetve a Szentatya beutaló orvosa) arról számolt be, hogy a pápának részben ?még hosszú ideig és orálisan¡± kell folytatnia a gyógyszeres terápiát, valamint teljes mértékben a mozgási és légúti fizioterápiát (ugyanazt, amelyet a Gemelli-kórházbeli kezelésének minden napján végzett), valamint azt ajánlják, hogy kerülje egyel?re az egyéni és csoportos találkozásokat. Az orvosok 24 órás segítségnyújtást biztosítottak a ?szükségletek¡± ellátásához, kezdve az oxigénnel, és sürg?s esetekben azonnali beavatkozással. Ezt a szolgáltatást Vatikán Városállam Egészségügyi és Higiéniai Igazgatósága garantálja. Egy orvoscsoport mindig jelen van a pápával. Az oxigénadagolás a kórházi kezelés utolsó napjaiban ismertetett módon folytatódik: ezért éjszaka nagy áramlású oxigén terápiát kap orron keresztül, amely nappal folytatódik, de fokozatosan csökken.
Szentmisék és munka
Ahogy a Gemelli-kórházban már megtette, amikor a tizedik emeleti kápolnában koncelebrált, a Szent Márta-házban is lehet?sége van a pápának a második emeleti kápolnában szentmisét koncelebrálni. Az elmúlt napokban leírt módon a pápa folytatja munkatevékenységét. A Szentszéki Sajtóiroda kedd déli közleménye jelentette be a fehéroroszországi apostoli nuncius, Ignazio Ceffalia érsek és a Rota Romana Törvényszék köteléki véd?je, Francesco Ibba prelátus kinevezését.
A következ? napok programjáról és még kevésbé a különböz? szentévi események és a nagyhét rítusainak jöv?beni programjáról még nincs pontos iránymutatás. Természetesen várják a felépülés haladását és a ?várt klinikai javulást¡±, ahogy az orvosok mondták. ?Néhány dologról folyamatban van a döntés, amelyeket a jöv? heti javulások alapján értékelnek majd¡± ¨C közölte a Sajtóiroda.
Közzéteszik a szerdai általános kihallgatás katekézisének szövegét
Március 26-án, szerdán nem tartják meg az általános kihallgatást, a katekézis el?készített szövegét, ahogyan február 14. óta az elmúlt négy szerdán is történt, írásos formában közzéteszik. Valószín?leg ugyanez történik a vasárnapi Úrangyala szövegével is, de ezzel kapcsolatban majd friss információkat közölnek. Egyel?re az el?z? vasárnapokhoz hasonló módszerre lehet számítani, vagyis, hogy közzéteszik az Úrangyala szövegét. Ferenc pápa jelenleg nem fogad látogatókat. Ebben a két napban csak a legközelebbi munkatársaival találkozott. Az állam- és kormányf?k tervezett látogatásairól nincsenek el?rejelzések. Kedden a Buckingham-palota bejelentette, hogy Anglia királya és királyn?je, Károly és Kamilla nem találkozik Ferenc pápával az április 7-t?l 10-ig meghirdetett hivatalos olaszországi látogatásuk során. Jelezték, hogy közösen döntöttek a találkozó elhalasztásról a pápa gyógyulásával kapcsolatos szükségletek miatt, akinek a brit királyi család miel?bbi és teljes gyógyulást kíván.
Doktor Alfieri szavai
Értesülések szerint Ferenc pápa boldog, hogy hazatérhetett. Alfieri és Carbone orvosok is meger?sítették ezt, hangsúlyozva azt a ?jó hangulatot¡±, amelyet a pápa visszanyert, miután tényleges javulást tapasztalt. A betegség legveszélyesebb szakasza minden bizonnyal elmúlt, és a legfontosabb fert?zéseket legy?zték ¨C hangzott el a szombati sajtótájékoztatón a Gemelli-kórházban. Alfieri doktor hangsúlyozta, hogy a két válság miatt a pápa az életét kockáztatta. Kedden is a Corriere della Sera olasz napilapnak adott interjújában azt nyilatkozta, hogy a legrosszabb pillanat február 28-án délután volt, amikor Ferenc pápa állapota romlott a hörg?görcsös-rohama miatt. ?El?ször láttam könnyeket néhány körülötte lév? ember szemében. Azokéban, akik ¨C ahogy megértettem a kórházi kezelés idején ¨C ?szintén szeretik ?t, akár egy édesapát. Mindannyian tisztában voltunk azzal, hogy a helyzet tovább romlott, és fennáll a veszélye, hogy esetleg nem éli túl¡± ¨C mondta az orvos.
?Választanunk kellett, hogy abbahagyjuk és elengedjük, vagy er?ltetjük és megpróbáljuk az összes lehetséges gyógyszerrel és terápiával kezelni, nagyon nagy kockázatot vállalva, hogy más szerveket károsítunk ezzel. És végül ezt az utat választottuk¡± ¨C folytatta Alfieri doktor az interjúban, kiemelve, hogy a döntés a pápáé volt. Mint sok más alkalommal is: ?Az els? naptól fogva azt kérte, mondjuk el neki az igazat, és azt akarta, hogy mondjunk igazat az állapotáról.¡± A kommunikációról is beszámolt az orvos: ?mi az orvosi részt közöltük a titkárokkal, és ?k hozzátették a többi információt, amit a pápa jóváhagyott, soha nem változtattak vagy hagytak ki semmit. Vannak olyan emberek körülötte, akik már olyanok, mint a családtagok, mindig vele vannak¡±.