A pápa köszöntötte a gyulafehérvári híveket és felhívást intézett a békéért
Joseph Tulloch / Somogyi Viktória – Vatikán
Ferenc pápa a zarándokok köszöntése során üdvözölte a gyulafehérvári főegyházmegye zarándoklatának tagjait: „Szeretettel köszöntöm a gyulafehérvári híveket, akiket elkísért érsekük”.
A pápa szerdai általános audienciájának végén félretette az olasz híveknek szóló, előre elkészített üdvözletét, és felhívást intézett a béke érdekében. „Azokra az országokra gondolok, amelyek háborúban állnak” – mondta a pápa. „Nővérek, testvérek, imádkozzunk a békéért! Mindannyian vegyük ki a saját részünket!” „Nem arra születtünk, hogy gyilkoljunk, hanem arra, hogy segítsünk az embereknek növekedni. Találjuk meg a béke ösvényeit!” – kérte a pápa. Arra is felszólította a jelenlévőket, hogy kérjék a békét napi imáikban.
Ezt követően a „meggyötört Ukrajnát” említette, ahogyan azt szinte minden általános audiencián teszi az orosz-ukrán háború kitörése óta. „Mennyit szenved!” – hangsúlyozta a pápa. Felhívásának végén kiemelte a világ legrosszabb háborús övezeteit: „Palesztina, Izrael, Mianmar, Észak-Kivu, Dél-Szudán”. „Kérlek, imádkozzatok a békéért” – sürgette a pápa. „Vezekeljetek a békéért.”