ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Ferenc p¨¢pa katek¨¦zise: H¨ªvjuk seg¨ªts¨¦g¨¹l a Szentlelket a h¨¢zass¨¢gban is!

A szerdai ¨¢ltal¨¢nos audienci¨¢n a p¨¢pa folytatta a Szentl¨¦lekr?l sz¨®l¨® katek¨¦zis-sorozat¨¢t. Ez¨²ttal a L¨¦lekr?l, mint Isten aj¨¢nd¨¦k¨¢r¨®l, valamint a h¨¢zass¨¢g szents¨¦g¨¦hez val¨® kapcsol¨®d¨¢s¨¢r¨®l elm¨¦lkedett. A gyermekek nagyon szenvednek, ha sz¨¹leik elv¨¢lnak, vagy hi¨¢nyzik a szeretet a kapcsolatukb¨®l. A jegyesoktat¨¢sban el kellene m¨¦ly¨ªteni a spiritu¨¢lis felk¨¦sz¨ªt¨¦st is ¨C javasolta a Szentatya.

Ged? Ágnes - Vatikán

Múlt szerdán arról beszéltünk, hogy miként valljuk meg a Szentlelket a Credóban. Az egyház azonban nem állt meg ennél a rövid hitvallásnál, hanem a nagy egyházatyák és egyházdoktorok jóvoltából mind keleten, mind nyugaton tovább folytatta a gondolkodást.

Isten szeretet

Ferenc pápa a latin hagyományhoz köt?d? tanítás néhány morzsáját osztotta meg a Szent Péter-téren összegy?lt hívekkel, hogy lássák, miként világította meg a Szentlélek az egész keresztény életet, és azon belül is a házasság szentségét. Ennek a tanításnak f? szerz?je Szent Ágoston volt, aki kidolgozta a Szentlélekr?l szóló tanítást. ? abból a kinyilatkoztatásból indult ki, hogy ?Isten szeretet¡± (1Jn 4,8). A szeretet feltételez valakit, aki szeret, valakit, akit szeretnek, illetve magát a szeretetet, mely egyesíti ?ket. A Szentháromságban az Atya az, aki szeret, ? a forrása és eredete mindennek; a Fiú az, akit szeretnek, és a Szentlélek a szeretet, ami összeköti ?ket. A keresztények Istene tehát egy, de nem magányos Isten; ? a közösség és a szeretet egysége. Ezt a gondolatmenetet követve javasolta valaki, hogy a Szentlelket ne a Szentháromság harmadik személyének hívjuk, hanem inkább többes szám els? személynek. Más szóval tehát ? az Atya és a Fiú isteni Mi-je, az egység köteléke a különböz? személyek között, az egyház egységének alapelve, vagyis, hogy több személyb?l egyetlen testet alkot.

Ferenc pápa megsimogat egy kisgyermeket
Ferenc pápa megsimogat egy kisgyermeket   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Házasság és Szentlélek

A szerdai audiencián a pápa arra mutatott rá, mit üzen a Szentlélek a családnak. Mi köze lehet a Szentléleknek a házassághoz? ¨C tette fel a kérdést a Szentatya, majd így válaszolt: Nagyon sok, talán a leglényegesebb, és most megpróbálom elmagyarázni, miért! A keresztény házasság az önajándékozás szentsége, melyet férfi és n? egymásnak ad.  A Teremt? is így gondolta, amikor ?megteremtette az embert, saját képmására, (...) férfinak és n?nek teremtette ?ket¡± (Ter 1,27). Az emberpár ezért az els? és legelemibb megvalósulása a szeretetközösségnek, ami a Szentháromság.

Te és én összetartozunk

A házasfeleknek is többesszám els? személyt kellene alkotniuk, a ?mi¡±-t. Egymással szemben mint ?én¡± és ?te¡± állni; a világgal szemben pedig - beleértve a gyermekeiket - mint ?mi¡±. Milyen szép hallani, ahogy egy anya azt mondja a gyerekeinek: ?Apád és én...¡±, ahogy Mária mondta Jézusnak, amikor tizenkét évesen megtalálták a templomban (vö. Lk 2,48), és hallani, ahogy egy apa így szól: ?Anyád és én¡±, mintha egyetlen alany lennének. Milyen nagy szükségük van a gyerekeknek a szül?knek erre az egységére, és mennyire szenvednek, ha ez hiányzik! Mekkora szenvedést okoz nekik, ha a szüleik elválnak! ¨C mondta fájdalommal a pápa.

A Szentatya a szerdai audiencián
A Szentatya a szerdai audiencián   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Önajándékozás a kapcsolatban

Ahhoz, hogy megfeleljen ennek a hivatásnak, a házasságnak szüksége van annak a támogatására, aki maga az Ajándék, az önajándékozás mintaképe. Ahol belép a Szentlélek, ott az önajándékozás képessége újjászületik. Senki nem állítja, hogy nagyon könny? ezt az egységet elérni, f?leg a mai világban; de ez felel meg a Teremt? elképzeléseinek, ezért természetében rejlik. Persze könnyebbnek és gyorsabbnak t?nhet, ha homokra és nem sziklára építünk; de Jézus megmondja nekünk, milyen eredménnyel jár ez. A homokra épített házasságok következményét sajnos saját szemünkkel látjuk, az árát pedig els?sorban a gyerekek fizetik meg. A gyerekek szenvednek a válás vagy a szeretet hiánya miatt.

Sok házasra elmondhatjuk, amit Mária mondott Jézusnak a galileai Kánában: ?Nincs több boruk¡± (Jn 2,3). A Szentlélek azonban tovább folytatja lelki szinten a csodát, amit Jézus tett a menyegz?n, vagyis a megszokás vizét az együttlét új örömévé változtatja. Ez nem kegyes illúzió, hanem az, amit a Szentlélek tett sok házasságban, amikor a házasfelek úgy döntöttek, hogy hozzá fohászkodnak.


Spirituális felkészítés a házasságra

Nem volna rossz tehát, ha a jogi, pszichológiai és erkölcsi természet? információk átadása mellett a jegyesoktatás során ezt a lelki felkészítést is elmélyítenék, a Szentlelket, mely egységet teremt ¨C állapította meg a pápa. Egy olasz közmondás úgy tartja: Ne avatkozz férj és feleség dolgába! ¨C szó szerint ne tedd közéjük az ujjad (Tra moglie e marito non mettere il dito). Isten ujját azonban közéjük kell tenni, a Szentlelket! ¨C zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.

A Szentatya köszönti a híveket
A Szentatya köszönti a híveket   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)
23 okt¨®ber 2024, 10:15