ÐÓMAPµ¼º½

A belga királyi pár fogadta Ferenc pápát csütörtök este a repülÅ‘téren A belga királyi pár fogadta Ferenc pápát csütörtök este a repülÅ‘téren  (ANSA)

Ferenc pápa csütörtök este megkezdte belgiumi látogatását

Csütörtök este vette kezdetét a pápa háromnapos, eseményekben és találkozásokban gazdag apostoli látogatása. Egynapos luxemburgi útját követően érkezett a belga fővárosba.

Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa 55 perces repülÅ‘utat követÅ‘en érkezett Luxemburgból a brüsszeli melsbroeki légitámaszpontra csütörtök este, ezzel megkezdÅ‘dött 46. nemzetközi apostoli útjának második szakasza. ElsÅ‘ként a belgiumi apostoli nuncius, Franco Coppola érsek és Belgium szentszéki nagykövete, Patrick Renault, valamint Luc Terlinden, Mechelen-Brüsszel érseke, illetve a királzi pár, valamint a vallási és polgári hatóságok képviselÅ‘inek küldöttsége fogadta a Benelux államban. Az utolsó pápa, aki Belgiumba látogatott, Szent II. János Pál pápa volt 1995-ben. Ferenc pápa egy rövid üdvözlÅ‘ ceremónia után az apostoli nunciatúrára, belgiumi szálláshelyére hajtatott.

Pénteken délelÅ‘tt a belga királynál és királynÅ‘nél tett udvariassági látogatást a Laekeni kastélyban, majd találkozott a hatóságok és a civil társadalom képviselÅ‘ivel, és elmondta elsÅ‘ hivatalos beszédét az országban. Ezt követÅ‘en délután fél 5-kor a pápa Leuvenben a híres egyetem tanáraihoz intéz beszédet. A látogatás egyik fénypontja a Leuveni Katolikus Egyetem alapításának 600. évfordulója. Ez az intézmény ad otthont a világ egyik vezetÅ‘ teológiai karának.

Szeptember 28-án szombaton a pápa az egyház képviselÅ‘ivel találkozik, délután pedig a Leuveni Egyetem fiataljaihoz intéz beszédet, majd este a jezsuita közösség tagjaival találkozik zártkörben. Szeptember 29-én, vasárnap, a látogatás utolsó napján a pápa a brüsszeli stadionban celebrál szentmisét, amelyre több mint 35 000 hívÅ‘t várnak. Ezt követÅ‘en visszatér a Vatikánba.

 

27 szeptember 2024, 14:57