杏MAP导航

Ged? Ágnes - Vatikán

Ferenc pápa üzenetében arra szólít, hogy értékeljük az id?s embereket, segítsük a generációk közötti összefogást. A zsoltárok arról mesélnek nekünk, hogy Isten minden bajban gondoskodik rólunk. A magány sok öregkorban lév? személy életét szomorítja el, háborúk, társadalmi szokások, a leselejtezés kultúrája állhat a háttérben. Az emberi méltóságot tiszteletben kell tartani minden körülmények között, és nem szabad engedni az individualista kísértésnek, ami a ?mi” helyébe az ?én”-t teszi. Szükségünk van egymásra – figyelmeztet a Szentatya.

A pápa üzenete

Az alábbiakban közzétesszük Ferenc pápa üzenetét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fordításában:

Kedves Testvéreim!

Isten nem hagyja el gyermekeit, soha! Akkor sem, amikor életkorunk el?rehalad és er?nk megfogyatkozik, amikor hajunk meg?szül és társadalmi szerepünk csökken, amikor életünk kevésbé termékennyé válik s akár hasztalannak is t?nhet. ? nem a küls?t nézi (vö. 1Sám 16,7), és nem átall olyanokat választani, akik sokak szemében jelentéktelenek. Egyetlen követ sem vet el, s?t, a ?legrégebbiek” adják azt a biztos alapot, amelyre az ?új” kövek támaszkodhatnak, hogy együtt építsék a lelki házat (vö. 1Pét 2,5).

A zsoltárokban Isten gondoskodását látjuk

Az egész Szentírás az Úr h?séges szeretetének elbeszélése, amelyb?l egy vigasztaló bizonyosság válik nyilvánvalóvá: Isten folyton megmutatja nekünk irgalmát, mindig, az élet minden szakaszában, minden körülmények között, még árulásainkban is. A zsoltárok tele vannak az emberi szív ámulatával Istenen, aki elégtelenségünk ellenére is gondunkat viseli (vö. Zsolt 144,3–4). A zsoltárok biztosítanak bennünket arról, hogy Isten az anyaméht?l kezdve szövi életünket (vö. Zsolt 139,13), és hogy az alvilágban sem hagyja el (vö. Zsolt 16,10). Így biztosak lehetünk abban, hogy öregkorunkban is közel lesz hozzánk, annál is inkább, mert a Bibliában az öregkor elérése az áldás jele.

Az id?sek gyakori társa a magány

A zsoltárokban azonban ezt a fájdalmas könyörgést is megtaláljuk: ?Ne vess el öregkoromban” (Zsolt 71,9). Er?s, igen kemény megfogalmazás. Jézus rendkívüli szenvedését juttatja eszünkbe, aki így kiáltott fel a kereszten: ?Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). A Bibliában tehát ott találjuk annak bizonyosságát, hogy Isten közel van az élet minden szakaszában, ugyanakkor az elhagyatottságtól való félelmet is, különösen öregkorban és fájdalom idején. Ez nem ellentmondás. Ha körülnézünk, könnyen meggy?z?dhetünk arról, hogy ezek a kijelentések több mint nyilvánvaló valóságot tükröznek. A magány igen gyakran keser? társa életünknek, az id?sek és nagyszül?k életének. Buenos Aires-i püspökként sokszor ellátogattam az id?sek otthonába, és láthattam, milyen ritkán látogatják meg az ott lakó embereket: egyesek hosszú hónapok óta nem látták szeretteiket.

Háború, kiselejtezés

Ennek a magánynak számos oka van: sok országban, különösen a legszegényebbekben, az id?sek azért maradnak egyedül, mert gyermekeik kénytelenek kivándorolni. Vagy gondolhatunk a sok háborús konfliktusra: hány id?s ember marad egyedül, mert a férfiaknak – fiataloknak és feln?tteknek – harcolniuk kell, a n?k pedig, különösen a kisgyermekes édesanyák, elhagyják az országot, hogy biztonságot nyújtsanak gyermekeiknek. A háború által elpusztított városokban és falvakban sok id?s ember marad egyedül, az élet egyetlen jeleként olyan területeken, ahol az elhagyatottság és a halál uralkodik. Aztán a világ más tájain egyes helyi kultúrákban mélyen gyökerezik egy olyan tévhit, mely ellenséges érzelmeket ébreszt az id?sekkel szemben, akiket azzal gyanúsítanak, hogy boszorkánysághoz folyamodnak és elveszik a fiatalok életenergiáját; s ezért, ha egy fiatal id? el?tti meghal, megbetegszik, vagy ha balszerencse éri, valamelyik id?s embert teszik felel?ssé érte. Ez ellen az elképzelés ellen küzdeni kell, és ki kell ezt irtani. Ez az egyik olyan alaptalan el?ítélet, amelyt?l a keresztény hit megszabadított bennünket, és amely tartós generációs konfliktust táplál a fiatalok és az id?sek között.

Generációk közötti összefogás

Ha belegondolunk, ez az öregekkel szemben megfogalmazott vád, hogy tudniillik ?ellopják a jöv?t a fiataloktól”, ma mindenhol er?sen jelen van. Más formában a fejlettebb és modernebb társadalmakban is megtalálható. Például ma már széles körben elterjedt az a nézet, hogy az id?sek a fiatalokra terhelik az általuk igényelt gondozás költségeit, s ily módon forrásokat vonnak el az ország fejl?dését?l s így a fiataloktól. Ez a valóság torz felfogása. Mintha az id?sek életben maradása veszélyeztetné a fiatalok életét. Mintha a fiatalok segítése szükségszer?en azzal járna, hogy elhanyagoljuk, s?t, háttérbe szorítjuk az id?seket. A generációk közötti ellentét megtévesztés és a szembeállítás kultúrájának mérgezett gyümölcse. A fiatalok és az id?sek szembeállítása elfogadhatatlan manipuláció: ?Az életkorok egysége forog kockán, vagyis az a valódi viszonyítási pont, amely az emberi életnek a maga teljességében történ? megértéséhez és értékeléséhez szükséges” (Katekézis, 2022. február 23.).

Az emberi méltóság

A fentebb idézett zsoltár – melyben az ember azért könyörög, hogy Isten ne hagyja magára öregkorában – egy olyan összeesküvésr?l beszél, amely az id?sek élete köré szöv?dik. Túlzónak t?nhetnek ezek a szavak, de érthet?vé válnak, ha figyelembe vesszük, hogy az id?sek magánya és eltaszítása nem véletlen és nem elkerülhetetlen, hanem olyan – politikai, gazdasági, társadalmi és személyes – döntések eredménye, amelyek nem ismerik el minden egyes ember végtelen méltóságát ?a körülményekt?l függetlenül, bármilyen állapotban vagy helyzetben legyen is” (Dignitas infinita nyilatkozat, 1). Ez akkor történik meg, amikor mindenkinek elvész az értéke, és az emberek csak költséggé, egyes esetekben túlságosan magas költséggé válnak. Ami még rosszabb, hogy gyakran maguk az id?sek is alá vetik magukat ennek a mentalitásnak, tehernek tekintik magukat, és ?k maguk kívánnak félrehúzódni.

Szükségünk van egymásra

Ma már sok olyan n? és férfi van, aki saját személyes kibontakozását a lehet? legönállóbb és másoktól független létben keresi. A közösséghez tartozás válságban van, az egyéniségek kapnak egyre nagyobb súlyt; a ?mi”-r?l az ?én”-re váltás korunk egyik legnyilvánvalóbb jele. A család, mely az els? és legradikálisabb tiltakozás az ellen az elképzelés ellen, hogy egyedül is boldogulhatunk, ennek az individualista kultúrának az egyik áldozata. Ahogy azonban az ember megöregszik, ahogy ereje alábbhagy, az individualizmus délibábja, az az illúzió, hogy nincs szükségünk senkire, és hogy kapcsolatok nélkül is boldogulhatunk, annak bizonyul, ami; az ember ezzel szemben ráébred arra, hogy mindenre szüksége van, de most már egyedül van, segítség nélkül, anélkül, hogy lenne kire támaszkodnia. Erre a szomorú felfedezésre sokan akkor jutnak el, amikor már túl kés?.

Testvériség

A magány és a leselejtezés visszatér? elemeivé váltak annak a közegnek, amelyben élünk. Ezeknek többféle gyökere van: egyes esetekben programozott kirekesztésnek, egyfajta szomorú ?társadalmi összeesküvésnek” az eredménye; más esetekben sajnos az egyén saját döntésér?l van szó. Megint máskor úgy szenvedjük el ?ket, hogy úgy teszünk, mintha önálló döntésünkr?l lenne szó. Egyre inkább ?elvesztettük a testvériség ízét” (Fratelli tutti enciklika, 33), és már az is nehezünkre esik, hogy valami mást képzeljünk el.

Keveset ér az id?s ember?

Sok id?s embernél láthatjuk azt a lemondó csüggedést, amelyr?l Rut könyve szól, amikor elbeszéli az id?s Noémi történetét, aki férje és gyermekei halála után arra biztatja két menyét, Orpát és Rutot, hogy térjenek vissza saját hazájukba és otthonukba (vö. Rut 1,8). Noémi – mint sok mai id?s ember – fél attól, hogy egyedül marad, mégsem tud mást elképzelni. Özvegyként tisztában van azzal, hogy a társadalom szemében keveset ér, és meg van gy?z?dve arról, hogy teher a két fiatal számára, akik el?tt – vele ellentétben – még az egész élet ott áll. Ezért úgy gondolja, jobb, ha félreáll, és ? maga biztatja fiatal menyeit, hogy hagyják el, és máshol építsék jöv?jüket (vö. Rut 1,11–13). Szavai azokat a megváltoztathatatlannak t?n? társadalmi és vallási szokásokat tükrözik, amelyek meghatározzák a sorsát.

Ne hagyj el!

A bibliai elbeszélés ezen a ponton két különböz? választási lehet?séget mutat be Rut kérésével s így az öregséggel szemben. Az egyik meny, Orpa, aki szintén szereti Noémit, szeretettel megcsókolja, de elfogadja a számára is egyetlen lehetséges megoldásnak t?n? döntést, és elindul a maga útján. Rut viszont nem szakad el Noémit?l, és meglep? szavakkal fordul hozzá: ?Ne kényszeríts, hogy elhagyjalak” (Rut 1,16). Nem fél szembefordulni a szokásokkal és a közvélekedéssel, érzi, hogy annak az id?s asszonynak szüksége van rá, és bátran mellette marad, ami mindkettejük számára egy új út kezdete lesz. Rut arra tanít mindannyiunkat – akik hozzászoktunk ahhoz az elképzeléshez, hogy a magány elkerülhetetlen végzet –, hogy a ?Ne hagyj el!” kérésre lehet azt válaszolni, hogy ?Nem hagylak el!” Nem habozik felforgatni a megváltoztathatatlannak t?n? valóságot: az egyedüllét nem lehet az egyetlen alternatíva! Nem véletlen, hogy Rut – aki az id?s Noémi közelében marad – a Messiás ?se (vö. Mt 1,5), Jézusé, az Emmanuelé, aki a ?velünk lév? Isten”, aki minden embernek elhozza Isten közelségét, bármilyen körülmények között éljen és bármilyen életkorú legyen is. Rut szabadsága és bátorsága új útra hív bennünket: kövessük az ? nyomdokait, ezzel a fiatal külföldi n?vel és az id?s Noémivel induljunk útnak, ne féljünk megváltoztatni szokásainkat, és másfajta jöv?t elképzelni öregeink számára! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik oly sok áldozat árán is ténylegesen követik Rut példáját, és gondoskodnak egy id?s emberr?l, vagy egyszer?en csak nap mint nap kimutatják közelségüket azoknak a rokonoknak vagy ismer?söknek, akiknek már nincs senkijük. Rut úgy döntött, hogy közel marad Noémihez, és áldást nyert: boldog házasságot, utódot, földet. Ez mindig és mindenkire igaz: ha közel vagyunk az id?sekhez, és elismerjük a családban, a társadalomban és az Egyházban betöltött pótolhatatlan szerepüket, mi is sok ajándékot, sok kegyelmet, sok áldást kapunk!

Fejezzük ki szeretetünket

Ezen a nekik szentelt negyedik világnapon fejezzük ki gyengéd szeretetünket a nagyszül?k és az id?sek iránt családjainkban, látogassuk meg a csügged?ket, akik már nem reménykednek abban, hogy lehetséges másfajta jöv?! A leselejtezéshez és magányhoz vezet? önz? magatartással állítsuk szembe annak az embernek a nyitott szívét és örömteli arcát, akinek van bátorsága kimondani: ?Nem hagylak el!”, és elindulni egy másfajta úton!

Imáim kíséretében áldásomat adom mindnyájatokra, kedves nagyszül?k és id?sek, és mindazokra, akik közel vannak hozzátok. Kérlek benneteket, ti se feledkezzetek el imádkozni értem.

Kelt Rómában, a Lateráni Szent Jánosnál, 2024. április 25-én. FERENC

Ima a nagyszül?k és id?sek negyedik világnapjára

Urunk, h?séges Istenünk, te saját képmásodra teremtettél bennünket, sosem hagysz magunkra, és kísérsz életünk minden szakaszában, ne hagyj el bennünket, viseld gondunkat, s add újra felismernünk, hogy gyermekeid vagyunk! Újítsd meg szívünket igéddel, és ne engedd, hogy bárkit is elutasítsunk! Szeretet-Lelked alakítson bennünket gyengédségedhez, és tanítson meg minket is kimondani: ?Nem hagylak el” azoknak, akikkel utunkon találkozunk! Szeretett Fiad segítsen bennünket, hogy ne veszítsük el a testvériség ízét, és ne fogadjuk el a magányba való szomorú beletör?dést! Segíts, hogy megújult reménnyel tekintsünk a jöv?be, s add, hogy a nagyszül?k és id?sek világnapja magány nélküli nap, békéd els? gyümölcse legyen! Ámen. (Forrás: MKPK)