MAP

Ferenc pápa találkozója a fiatalokkal a Szent Péter-téren (archív) Ferenc pápa találkozója a fiatalokkal a Szent Péter-téren (archív)  (Vatican Media)

Together: Közeledik a szinódust megelőző ökumenikus virrasztás

Ferenc pápa szeptember 30-án délután a Szent Péter-téren együtt imádkozik I. Bertalan ökumenikus pátriárkával, Justin Welby canterburyi érsekkel és más egyház méltóságokkal az október 4-én kezdődő szinódus sikeréért. Az eseményt a Taizéi Közösség szervezi a vatikáni dikasztériumokkal és a római vikariátussal közösen. Több ezer fiatalt várnak Európából az USA-ból, Afrikából és Ázsiából.

Gedő Ágnes – Vatikán

Október 4-29-e között zajlik a Vatikánban a szinodalitásról szóló összejövetel, amely előtt Ferenc pápa egy ökumenikus imával, fiatalok részvételével kívánja hívni a Szentlelket. A „Together – Isten népének összejövetele” – elnevezésű programra mintegy 3000 embert várnak Rómába, illetve jelen lesznek a főváros mintegy 80 plébániájának tagjai és szerzetesközösségei is.

Ferenc pápa délután hat óra körül érkezik majd a Szent Péter-térre, ahol együtt imádkozik Bertalan pátriárkával és Welby érsekkel, más felekezetek vezetőivel és a sok fiatallal. 17 és 18 óra között, a Szentatya érkezésére várva hálaadást tartanak az egység és a szinodális út ajándékáért, a másik ember, a béke és a teremtett világ adományaiért. Mindez a vatikáni média YouTube csatornáján keresztül követhető lesz élőben nyolc különböző nyelven.


Magyarok is nagy számban érkeznek

A Taizéi Közösség az egyik fő szervezője az imavirrasztásnak, a Püspöki Szinódus Titkársága, a Keresztény Egységtörekvés, a Világiak, Család és Élet Dikasztériumok, valamint a római vikariátus közreműködésével. A római helynökség becslése szerint 470-en érkeznek Lengyelországból, 400-an Franciaországból, 280-an Spanyolországból, 200-an Magyarországról. Emellett résztvevőket várnak Egyiptomból, Vietnámból, Koreából, az Amerikai Egyesült Államokból, és természetesen szerte Olaszországból. A Szent Péter-tér lesz a központja az egész világon megvalósuló hasonló kezdeményezéseknek, amelyeket a szeptember 30-i imavirrasztással egyidőben szerveznek. Eddig már több, mint 200 programról tudunk, melyeken a különböző felekezetű keresztény egyházak együtt imádkoznak a szinódusi munkálatokért, de ez a szám tovább emelkedhet.

Találkozók és kerekasztalbeszélgetések a fiataloknak

Miközben az egyházakban a teremtett világ idejét ünneplik, a Szent Péter-tér maga egy kertté változik, fákkal és virágokkal ékesítve, ahol Assisi Szent Ferenc keresztje magasodik majd. A több ezer, 18 és 35 év közötti fiatal számára műhelyfoglalkozásokat és találkozókat szerveznek szeptember 29-e és október elseje között. Szombaton délután a Lateráni Szent János székesegyházban dicséret és szentségimádás a program, míg a műhelyfoglalkozásokon többek között meghallgatják a menekülteket, más felekezetű társaik tapasztatalait, a városmissziós eredményeket, amelyeket a kirekesztett emberek körében elértek. A cél: felismerni Krisztust a hagyományok gazdagságában, részt venni ökumenikus kerekasztalbeszélgetéseken, és együtt gondolkodni a teremtett világ megóvásán.

Welby érsek: a találkozó változásra ösztönöz

„Nem szabad alábecsülni azt a hatást, amit keresztényekként a tehetünk világ többi részére, mert ez a hatás a Szentlélektől ered” – nyilatkozta Canterbury anglikán érseke a Together – rendezvényről. Az egység látható jeleként ez az ökumenikus imavirrasztás lehetőséget ad arra, hogy együtt legyünk és ösztönözzön minket a változásra” – mondta Justin Welby érsek. A Lutheránus Világszövetség főtitkára, Anne Burghardt lelkésznő egy interjúban elmondta: „Szeretném kifejezni őszinte örömömet e kezdeményezés miatt, mert ezek a találkozók, melyek a világ összes tájáról egybegyűjtik a fiatalokat, hogy párbeszédet folytassanak egymással, csodálatosan előmozdítják a keresztények egységét”.

28 szeptember 2023, 17:26