杏MAP导航

Az egyetemen az egyik jezsuita szerzetes tanáromnak érdekes vizsgáztatási módszere volt: ki kellett találni azt a szót vagy fogalmat, amire ? gondolt. Ez a vizsgáztatási módszer nem egy gondolatolvasási kurzus lezárása volt, mert ? igazából végig segített a szó megtalálásában. Ha jól figyeltünk rá, akkor néhány perc alatt sikerült is. Ha meg nem sikerült, akkor nem szidott meg, csak sajnálattal közölte, hogy tudhatod az anyagot, a tudástárad kétségtelenül jó, van elég információd, de a lényeg kimondása, a szó megnevezése elmaradt.

?Minden újszülöttnek születése pillanatában a fülébe súgnak egy szót, amely csak az övé. Életünk nem más, mint lázas kutatás, hogy feltárjuk e szó értelmét. Az örök Bíró is ezt a szót kéri majd számon t?lünk.” (Romano Guardini)

Az IGE, AKI egykor testet is öltött, közöttünk élt, sok jót tett és szavakkal is tanított, megmutatta egy földi életen át, hogyan kell keresni, megtalálni a szót és együttélni e szóval. Megmutatta a ?módszert” és azt is, hogy az élet értelmének keresésében senki sincs egyedül. ? is folyamatosan kapcsolatban volt az Atyával, dédelgette lényében az Atyától kapott hangot és továbbadta azt. Ez az él? Kapcsolat lényege.

Jézus azért volt nagy hatással az emberekre, mert ez a Kapcsolat átsugárzott rajta. ?rült szeretettel, szerelmes szeretettel szeretett. Az igazi szerelemben ugyanis minden tiszta, csak az emberek többsége által elképzelt és megélt szeretet önz?. Jézus ezzel a letisztult, igazi szerelemmel kapcsolódott az Atyához és megmutatta, hogy aki Hozzá kapcsolódik, visszakerül az Egységbe. Aki pedig elmenekül, nem néz szembe magával, a NAGY EGYSÉGB?L kiesik a Kétségbe – kétségbe esik – és nyugtalan marad egy életen át, mert nem ?szinte önmagához. Nem az a vallásos ember, aki gyakorolja felszínesen a vallásos szertartásokat, hanem az, aki ?szintén és szerelmesen kapcsolódik az Egy Igaz Istenhez, hittel és bizalommal. Ez az igazi ?religio” (vallás) szó értelme: összekapcsolást és nem szétválasztást jelent.

Jézus tehát azért jött el, hogy az Atyával való egységbe kapcsoljon vissza mindenkit. Ennek az életüzenetnek a továbbadására hívja meg választottait, s azokat, akiket ?k is megszólítanak nemcsak szavaikkal, hanem els?sorban életükkel másokat. Mindenki kiválasztott: els?sorban arra, hogy legyen, s csak azután tegyen! Amikor ez a sorrend megfordul, akkor rohanó és teljesítménykényszerrel él? emberek futkároznak maguk körül, amíg bele nem ?rülnek vagy ki nem józanodnak!

Akit a Mester arra választott ki, hogy szorosan kapcsolódjon Hozzá papként, az rádöbben arra, hogy mindenkit arra választott ki, hogy valamilyen módon szorosan kapcsolódjék Hozzá – valamelyik életállapotban. A kiválasztottak feladata, hogy másokat is ráébresszenek kiválasztottságukra. Ha ezt nem teszik meg, akkor elrejtik a fényt mások el?l (ez a legnagyobb felel?ssége a felszentelt papoknak!) – azt a fényt, amelyet azért kaptak, hogy továbbadják, s ne tartsák meg maguknak. Aki magának megtartja, az Lucifer. A fényhordozó, aki a fényt magának tulajdonítja és a maga módján adja tovább. Nem mindegy, hogy egy-én vagyok vagy egyénieskedem. Az igazi egyén attól egyén, hogy az Egy Igaz Istenhez kapcsolódik, ?t tükrözi és adja tovább életében ?szentjánosbogárként fényt visz a hátán, így mutatva utat” (Vad Fruttik: Lehetek én is c. dal).

Isten nem érdekkapcsolatokról álmodik velünk kapcsolatban, hanem szeretet-kapcsolatokról. Aki az érdek szót sokat használja, retteg a szeretett?l és ezért nem is tud kapcsolódni. Szegény Júdás is talán azért távozott el az utolsó vacsora terméb?l: közel került a Mester szeretetéhez, esélyt kapott, hogy visszakapcsolódjon az Egységbe, aztán megijedt s elhagyva a termet, az Isten szeretet-termét, elmenekült a kétségbe. S akkor növekszik a fél-elem, csökken a szerelem – az igazi isteni értelemben.

Aki mindenben keresi – és meg is találja Istent – az, mint egy ?rült, szerelmes. Nem nyavalyog túl sokat, mert hallja belülr?l azt a szót.

Az Úr Napjának ez a titka: az Úr nem ment, itt maradt. ?rült, isteni szerelemben adta át magát az Atyának a Szentlélekben, teljes önátadásban. Ez az önátadás a kiválasztottság lényege és tétje. Ha kiválasztottságom tudatában élek, akkor élek ?szintén és hitelesen. Akkor életemmel mutatom meg és mutatom fel az Urat. A szentmisében történ? Úrfelmutatás igazi résztvev?jévé válok. Nemcsak nézem a szentmise cselekményét, nemcsak hallom az alapító szavakat, hanem beleengedem magam e Nagy Titok történésébe, s engedem, hogy vigyen magával. Ez az átadás az úri cselekedet, amely Úri-Emberré tesz. Az Úr emberévé! S akkor az Úrnapját Úri-Emberként élem. Akkor már nem magamot adom, hanem az Urat. Az Egyetlen Urat. S akkor nemcsak egyszer viszem ki ?t az utcára körmenetben, hanem a hétköznapok egyszer?ségében is hordozom ?t. Pontosabban: engedem, hogy ? hordozzon engem. Egyszer? és nagyszer? Úri Életben élek. Együtt az Úrral. S akkor találkozom a másik emberrel is, hogy együtt legyünk az Úrban!