MAP

Naplemente (Fotó: Kulcsár Beáta) Naplemente (Fotó: Kulcsár Beáta) 

Ígéretek: Sajgó Balázs atya elmélkedése Húsvét 6. vasárnapjára

A Krisztus által adott békével kiengesztelődik bennem a „Fenti” és a „Lenti”. Sokszor érzem magamban a jót, de látom a bennem dúló rosszat is. Ez utóbbit nehezebb elfogadnom, sőt évekig harcolhatok ellene. Amikor a Krisztus által megígért béke belém költözik, akkor elfogadom a bennem lévő rosszat is és akkor sok minden átalakul bennem, amit addig elfogadni nem voltam képes. Ez a szívbeli béke.
Hallgassák meg Sajgó Balázs atya elmélkedését!

Egyszer valaki elment egy bölcs emberhez, s elmondta, hogy ő meg akar tanulni imádkozni. A bölcs ember megkérte őt, hogy másnap találkozzanak a közeli folyónál. Amikor másnap emberünk odaért, látta, hogy a bölcs ember derékig áll a vízben és integet feléje, hogy menjen ő is be a vízbe. Amikor emberünk beért, a bölcs ember hirtelen benyomta a fejét a vízbe, amíg az el nem kezdett hevesen kapálózni. Ekkor a bölcs levegőhöz juttatta és megkérdezte kapálózásának okát. Nem kaptam levegőt – mondta az ember. Ekkor a bölcs a következő kijelentést tette: - Amikor Isten után is így fogsz kapálózni, mint a levegő után, akkor imádkozol igazán. Nem lehet igazán szeretni Istent, ha nem annyira fontos számodra legalább, mint a levegővétel.

Az ima lélegzetvétel. Amíg nem ilyenképpen gyakorlom, nem tud beteljesedni Jézus négy ígérete sem, amelyet Húsvét hatodik vasárnapjának evangéliuma közvetít számunkra: bennünk lakik, elküldi a Szentlelket, szívbeli békét ad és visszajön. Szép ígéretek, de csak akkor tudnak beteljesülni, csak akkor tudnak megérkezni, ha előkészítem lelkem és megszületik bennem a vágy mindarra, amit az ígéretek tartalmaznak. Röviden: elengedhetetlen a vízbelépés!

Az első ígéret: Jézus bennünk fog lakni.

Mintha apróhirdetést adna fel egy újságban: „Lakást keresek Mennyei Atyám és a magam számára. Küldöm majd a Szentlelket is”.

Az ígéret nagyon szépen hangzik, de csak akkor és csak úgy teljesül, ha teszek is érte: szeretnem kell Krisztust, közelednem kell Hozzá, Aki már közel van. Mindig ott áll az ajtónál. Mindennap megkérdezi: ma is Veled lakhatok? Ha minden napomat úgy kezdem, hogy döntést hozok és beengedem szívem ajtaján, akkor máris az Atyánál vagyunk, a Szentháromságos Isten bennem lakik.

Bennem lakása tehát sohasem erőszakos, hanem szelíd jelenlét, amely betölti „házamat”. Amikor bemegyek valaki házába, hajlékába, megérzem a hangulatot, a lelkületet – érzem a lelket. Ha Isten ott lakik, jó a hangulat, jó a lelkület…

Mit sugárzok én mások felé? Arcom és szemem a lélek tükre…

Második ígéret: elküldi nekünk a Szentlelket.

A Szentlélek által olyan tudásra tehetek szert, amely képzéseken nem szerezhető meg, könyvekből nem sajátítható el!

A Szentlélek ezen adományának birtokában volt képes Vianney Szent János, a gyenge szellemi képességű Ars-i plébános, a különvonatokon hozzá utazó gyónók tömegének csodálatos lelki tanácsokat adni. Akiket betölt a Szentlélek az „Értelem ajándékával”, azok alkalmasak lesznek mások irányítására is. Értelmességük saját tudásuk fölé emelheti őket. Sőt, a hitigazságok mélyebb felfogására is képesek lesznek.

Itt is fontos hangsúlyozni, hogy Ő megígéri a Szentlelket, de nekem is kell tennem érte, hogy megérkezzen: nyitottá kell válnom, mindennap döntést kell hoznom, hogy Vele akarok élni, létezni.

Harmadik ígéret: szívbeli béke.

„Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27). Olyat, amilyet a világ eddig még nem tudott senkinek megadni. A világ békéje ugyanis nem más, mint két háború közti fegyverszünet. A világ csak ennyire képes.

A Krisztus által adott békével kiengesztelődik bennem a „Fenti” és a „Lenti”. Sokszor érzem magamban a jót, de látom a bennem dúló rosszat is. Ez utóbbit nehezebb elfogadnom, sőt évekig harcolhatok ellene.

Amikor a Krisztus által megígért béke belém költözik, akkor elfogadom a bennem lévő rosszat is és akkor sok minden átalakul bennem, amit addig elfogadni nem voltam képes. Ez a szívbeli béke.

Negyedik ígéret: megígéri visszajövetelét.

A Nagy Visszatérés előtt Krisztus visszatér minden emberhez a földi élet utolsó pillanatában. Azt ígérte, hogy előre megy az Atyához. Helyet készít számunkra, majd a halál pillanatában visszatér hozzánk és magával visz minket.

Lisieux-i Kis Szent Teréz szerint: „Nem a halál jön értem, hanem az Isten”! Ezzel az ígérettel tudok értelmesebb életet élni, mert a szörnyűnek tűnő halálon keresztül jutok el végérvényesen az Atyához.

Ezek nem tovatűnt szép ígéretek, hanem Isten Fiának ígéretei. Ha elhiszem, igazán és őszintén fogok vágyni rá.

A vágy pedig közel visz Őhozzá, Aki belém ültette.

S Ő képes is beteljesíteni.

22 május 2025, 17:44