鈥濰itvit谩k鈥� 鈥� Sajg贸 Bal谩zs atya elm茅lked茅se az 茅vk枚zi 20. vas谩rnapra
P. Vértesaljai László SJ 鈥� Vatikán
1990 nyarán egy párizsi n艖i kolostor tagjainak érdekes módon maradt el a vasárnapi szentmisén való részvétel. Az történt ugyanis, hogy volt egy pap, aki minden vasárnap délután négykor járt a szerzetesn艖vérekhez szentmisét celebrálni. Azon a vasárnapon a pap nem érezte jól magát, s megkérte a nála vendégesked艖 nigériai paptársát, hogy menjen el misézni helyette. A nigériai pap négy el艖tt öt perccel ért a zárdához és megnyomta a cseng艖t. Az illet艖 férfi nem papi inget, hanem civil ruhát viselt. A csengetésre egy szerzetesn艖vér nyitott ajtót, gondolva, hogy a pap érkezett meg. Amikor meglátta az afrikai férfit 鈥� esélyt sem adva neki, hogy megszólaljon 鈥� így szólt: 鈥濻ajnálom, de most nem segíthetünk. Éppen szentmise lesz! Jöjjön vissza máskor!鈥� 鈥濳öszönöm, n艖vér!鈥� 鈥� mondta a pap, majd megfordult és eltávozott.
Néhány perccel kés艖bb megszólalt a plébánia telefonja. A n艖vérek szerették volna tudni, hogy mikor érkezik a miséz艖 pap. 鈥濵egérkezett 鈥� hangzott a válasz 鈥� de azt mondták neki, hogy távozzon és menjen vissza más napon!鈥�
Miért nem vettek részt ezek az 鈥� egyébként szent élet疟 鈥� n艖vérek azon a vasárnap szentmisén? Nem azért, mert rossz emberek voltak, hanem egyszer疟en csak azért, mert nem ismerték fel a papot.
A kafarnaumi beszédet olvastatja fel az Egyház részletekben több vasárnapon keresztül, amely az évközi huszadik vasárnap evangéliumi szövegrészével éri el tet艖pontját, ugyanis ez a rész mintegy összefoglalja és megkoronázza az eddig elhangzottakat, még jobban nyomatékosítva azt, hogy Jézus a mennyb艖l alászállott él艖 kenyér (vö. Jn 6. fejezete), amit a zsidók sem felismerni, sem elismerni nem akarnak. Inkább vitáznak, hit-vitáznak 鈥� egymás között!
Amikor valakik Jézusról hitvitáznak, és nem Vele beszélnek, ott gyakran van esély arra, hogy ne ismerjék fel 艕t, és ne ismerjék el 艕t Isten Fiának.
Amikor elkezdtem a hittudományi f艖iskolát, arra a kérdésemre, hogy annyi év tanulást hogyan lehet kibírni, egy akkori végz艖s a következ艖t mondta nekem: csak térden állva lehetséges! Én a tanulásra kérdeztem rá, de 艖 sokkal mélyebb dolgot mondott. Ha csendes imádságaimban sok kérdést teszek fel Mesteremnek, aztán meg figyelve hallgatom 艕t a csendben, akkor 鈥瀉 csend megszólal鈥�, és meghallom a válaszokat is. Ha nem hallom, akkor bennem van valami 鈥瀍lakadva鈥�!
János evangélista azért tartja fontosnak a mennyb艖l alászállott él艖 kenyérr艖l szóló tanítás ismételgetését, mert mindig van egy csoport, aki nem érti, vagy félreéri 艕t.
Az évközi huszadik vasárnap evangéliumában láthatom az 鈥�értetlenked艖鈥� zsidókat, akik vallásosak a fejükben, de nem ér el szívükig az Él艖 Tanítás a közöttük él艖 és körükben Jelenlév艖 Kenyérr艖l. Nem tudják elképzelni, hogy Isten ennyire emberivé, emberközelivé tud válni. A vallásos zsidók aztán azt is jól tudták, hogy az 鈥�Én Vagyok鈥� állítást csak Isten mondja ki magáról. Csak 艕 van, 艕 létezik igazán. Mindenki más csak annyiban van, amennyiben 艕benne van, 艕bel艖le él.
A benne való Élet változtat meg igazán. Az ÉL艕 VALÓSÁGGAL való találkozás megtérést szül, 鈥瀕efordít a lóról鈥�, ahogy Saullal is tette, aki aztán Szent Pállá vált, és az él艖 Krisztust hordozta szívében. Azel艖tt buzgó vallásos volt, irtotta Krisztus követ艖it, gy疟lölte 艖ket, mert szerettek.
A szeretet gy艖z, a gy疟lölet öl, éspedig azt öli meg, aki gy疟löl.
Nézzek tükörbe, a Tiszta Tükörbe, s ne féljek, mert van Orvosom, AKI lemossa lelkemr艖l a szennyet, aztán táplál Igéjével, és Önmagát adja az Oltáriszentségben.
Ennek pedig az a következménye, hogy én is adjam magamat, ne a megfelelési kényszer, hanem a Lélek bels艖 szabadsága vezessen önmagam, mások és Isten felé.
