ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

?n vagyok az ¨¦gb?l al¨¢sz¨¢llott keny¨¦r... ?n vagyok az ¨¦gb?l al¨¢sz¨¢llott keny¨¦r... 

?Hitvit¨¢k¡± ¨C Sajg¨® Bal¨¢zs atya elm¨¦lked¨¦se az ¨¦vk?zi 20. vas¨¢rnapra

?A kafarnaumi besz¨¦det olvastatja fel az ·¡²µ²â³ó¨¢³ú r¨¦szletekben t?bb vas¨¢rnapon kereszt¨¹l, amely az ¨¦vk?zi huszadik vas¨¢rnap evang¨¦liumi sz?vegr¨¦sz¨¦vel ¨¦ri el tet?pontj¨¢t, ugyanis ez a r¨¦sz mintegy ?sszefoglalja ¨¦s megkoron¨¢zza az eddig elhangzottakat, m¨¦g jobban nyomat¨¦kos¨ªtva azt, hogy J¨¦zus a mennyb?l al¨¢sz¨¢llott ¨¦l? keny¨¦r (v?. Jn 6. fejezete), amit a zsid¨®k sem felismerni, sem elismerni nem akarnak. Ink¨¢bb vit¨¢znak, hit-vit¨¢znak ¨C egym¨¢s k?z?tt!¡±

P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán

1990 nyarán egy párizsi n?i kolostor tagjainak érdekes módon maradt el a vasárnapi szentmisén való részvétel. Az történt ugyanis, hogy volt egy pap, aki minden vasárnap délután négykor járt a szerzetesn?vérekhez szentmisét celebrálni. Azon a vasárnapon a pap nem érezte jól magát, s megkérte a nála vendégesked? nigériai paptársát, hogy menjen el misézni helyette. A nigériai pap négy el?tt öt perccel ért a zárdához és megnyomta a cseng?t. Az illet? férfi nem papi inget, hanem civil ruhát viselt. A csengetésre egy szerzetesn?vér nyitott ajtót, gondolva, hogy a pap érkezett meg. Amikor meglátta az afrikai férfit ¨C esélyt sem adva neki, hogy megszólaljon ¨C így szólt: ?Sajnálom, de most nem segíthetünk. Éppen szentmise lesz! Jöjjön vissza máskor!¡± ?Köszönöm, n?vér!¡± ¨C mondta a pap, majd megfordult és eltávozott.

Néhány perccel kés?bb megszólalt a plébánia telefonja. A n?vérek szerették volna tudni, hogy mikor érkezik a miséz? pap. ?Megérkezett ¨C hangzott a válasz ¨C de azt mondták neki, hogy távozzon és menjen vissza más napon!¡±

Miért nem vettek részt ezek az ¨C egyébként szent élet? ¨C n?vérek azon a vasárnap szentmisén? Nem azért, mert rossz emberek voltak, hanem egyszer?en csak azért, mert nem ismerték fel a papot.

A kafarnaumi beszédet olvastatja fel az Egyház részletekben több vasárnapon keresztül, amely az évközi huszadik vasárnap evangéliumi szövegrészével éri el tet?pontját, ugyanis ez a rész mintegy összefoglalja és megkoronázza az eddig elhangzottakat, még jobban nyomatékosítva azt, hogy Jézus a mennyb?l alászállott él? kenyér (vö. Jn 6. fejezete), amit a zsidók sem felismerni, sem elismerni nem akarnak. Inkább vitáznak, hit-vitáznak ¨C egymás között!

 

Amikor valakik Jézusról hitvitáznak, és nem Vele beszélnek, ott gyakran van esély arra, hogy ne ismerjék fel ?t, és ne ismerjék el ?t Isten Fiának.

Amikor elkezdtem a hittudományi f?iskolát, arra a kérdésemre, hogy annyi év tanulást hogyan lehet kibírni, egy akkori végz?s a következ?t mondta nekem: csak térden állva lehetséges! Én a tanulásra kérdeztem rá, de ? sokkal mélyebb dolgot mondott. Ha csendes imádságaimban sok kérdést teszek fel Mesteremnek, aztán meg figyelve hallgatom ?t a csendben, akkor ?a csend megszólal¡±, és meghallom a válaszokat is. Ha nem hallom, akkor bennem van valami ?elakadva¡±!

 

János evangélista azért tartja fontosnak a mennyb?l alászállott él? kenyérr?l szóló tanítás ismételgetését, mert mindig van egy csoport, aki nem érti, vagy félreéri ?t.

Az évközi huszadik vasárnap evangéliumában láthatom az ?értetlenked?¡± zsidókat, akik vallásosak a fejükben, de nem ér el szívükig az Él? Tanítás a közöttük él? és körükben Jelenlév? Kenyérr?l. Nem tudják elképzelni, hogy Isten ennyire emberivé, emberközelivé tud válni. A vallásos zsidók aztán azt is jól tudták, hogy az ?Én Vagyok¡± állítást csak Isten mondja ki magáról. Csak ? van, ? létezik igazán. Mindenki más csak annyiban van, amennyiben ?benne van, ?bel?le él.

A benne való Élet változtat meg igazán. Az ÉL? VALÓSÁGGAL való találkozás megtérést szül, ?lefordít a lóról¡±, ahogy Saullal is tette, aki aztán Szent Pállá vált, és az él? Krisztust hordozta szívében. Azel?tt buzgó vallásos volt, irtotta Krisztus követ?it, gy?lölte ?ket, mert szerettek.

A szeretet gy?z, a gy?lölet öl, éspedig azt öli meg, aki gy?löl.

Nézzek tükörbe, a Tiszta Tükörbe, s ne féljek, mert van Orvosom, AKI lemossa lelkemr?l a szennyet, aztán táplál Igéjével, és Önmagát adja az Oltáriszentségben.

Ennek pedig az a következménye, hogy én is adjam magamat, ne a megfelelési kényszer, hanem a Lélek bels? szabadsága vezessen önmagam, mások és Isten felé.

Sajgó Balázs atya elmélkedése az évközi 20. vasárnapra
15 augusztus 2024, 15:49