杏MAP导航

Ged? Ágnes - Vatikán

Alberto Bottari de Castello Montebellunában született, a trevisói egyházmegyében 1942. július 5-én. 1966. szeptember 11-én szentelték pappá, majd elvégezte a Pápai Egyházi Akadémiát és különböz? pápai képviseleteken szolgált: 1973-1978-ig Ecuadorban, 1979-1982-ig Szíriában, 1982-1983-ig Zairében (ma Kongói Demokratikus Köztársaság), illetve 1983-1987-ig az Amerikai Egyesült Államokban. Ugyanabban az évben a diplomáciai szolgálatot missziós szolgálatra cserélte, és Kamerunba ment, ahol tizenkét évig fidei donum papként többek között a XXIII. János Kisszeminárium rektora volt az Ebolowa-Kribi egyházmegyében.  

1999. december 18-án Foraziana címzetes érsekévé nevezték ki, apostoli nunciusnak Gambia, Guinea, Libéria és Sierra Leone területére, miután Szent II. János Pál 2000. január 6-án püspökké szentelte. 2005. április elsején Japánba került pápai képvisel?ként, majd 2007. december 8-án címzetes érseki székhelyét áttették Oderzóba. Ezután Magyarországra nevezték ki apostoli nunciusnak, ahol 2011. június 6-tól 2017-ig szolgált, amíg betöltötte 75. életévét.

Visszatért a trevisói egyházmegyébe, szül?helyére, Montebellunába, élete utolsó hónapjait papi otthonban töltötte. Temetési gyászszertartását Michele Tomasi püspök végzi majd július 17-én délel?tt 10.30-kor a montebellunai dómban. Alberto Bottari de Castello érseket a venetói település temet?jének papi kápolnájában helyezik örök nyugalomra.

Egy évvel visszavonulása el?tt ünnepelte aranymiséjét, ez alkalomból adott a Magyar Kurír katolikus hírportálnak.

– Ötven év az egyház szolgálatában: mi jut el?ször az eszébe, ha erre a hosszú id?szakra gondol?

– Öröm és hála. Minél hosszabb ideje gyakorolja az ember a papi szolgálatot, annál jobban feltárul el?tte a szépsége, gazdagsága, és akkor természetesen tör fel bel?le a köszönet hangja: ?Köszönöm, Uram, nem az én érdemem ez, hanem a tiéd. Te döntöttél így, és én igyekszem válaszolni a hívásodra”.

– Hogyan emlékszik vissza, mikor érezte el?ször a meghívást?

– Az els?áldozás pillanatában született meg bennem valami. Montebellunában laktam, a családban és a plébánián is megtapasztaltam az él? hitet. Treviso környékén akkoriban mindenütt nagy papi közösségek m?ködtek, láttam változatos, tevékeny életüket. A családban is volt már el?ttem hivatás: az egyik nagynéném szerzetesn?vér lett, kés?bb Argentínába ment misszióba. A szüleim nagy figyelemmel és szeretettel kísérték formálódásomat, köszönettel tartozom nekik ezért. Emlékszem anyám ölelésére a repül?téren, amikor el?ször utaztam Európán kívülre. ?Alberto, elég, ha boldog vagy, és azt teszed, amit tenned kell” – mondta. Az ? er?s hite támasz volt az életemben. Treviso egyházmegye korábban nagyon gazdag volt papi hivatásokban, és ma is az, bár a csökkenés itt is jellemz?.

A papok mifelénk mindig szoros kapcsolatban álltak az emberekkel, a családokkal, a fiatalokkal. Gyerekkoromban a nyári szünid?ben minden reggel elmentünk misére, és minden este benéztünk a plébánoshoz. Élettel teli volt az Egyház.

Ilyen környezetben n?ttem fel. Fiatalon jelentkeztem a kisszemináriumba, vagyis az általános iskola fels? tagozatától kezdve a gimnáziumon át szemináriumi iskolába jártam, majd a teológiára – összesen tizenhárom évig. A kisszeminárium növendékei közül nem mindenki lesz pap: mi kilencvenen indultunk, nyolcan lettünk egyházmegyés papok, ketten pedig misszióba mentek. Ma hatan vagyunk a nyolcból, kett?t közülünk már magához hívott az Úr. Szeptember 13-án a Szent Márta-házban együtt ünnepelünk majd a Szentatyával. Tovább is maradok, mert Ferenc pápa az irgalmasság szentévében ünnepelni hívott minden nunciust, két-három napot együtt töltünk majd a Szent Márta-házban. Ezt követ?en ünnepelünk a családban is, a szentelésem helyén, a trevisói katedrálisban. Meghatódva emlékszem vissza a szentelésre: ott áll az ember az Úr szeretetteljes tekintete el?tt, azzal a küldetéssel és azzal a képességgel, hogy terjessze Isten szavát és bocsánatát” – mondta még 2016-ban a Magyar Kurírnak adott interjújában Alberto Bottari de Castello érsek, apostoli nuncius.