?j gyalogos jubileumi ¨²tvonal a Szent P¨¦ter vas¨²ti p¨¢lyaudvart¨®l a ³Õ²¹³Ù¾±°ì¨¢²Ôi bazilik¨¢ig
P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán
Az új ?Jázmin sétány¡± egy kilométer hosszúságú, amelyet új burkolattal, új ül?helyekkel és zöld területek kialakításával láttak el. A beruházás költsége 2,6 millió euró, ami nagyjából egymilliárd forintnak felel meg. Április 5-én pénteken Roberto Gualtieri, Róma f?polgármestere avatta fel a Szent Péter vasútállomást a Szent Péter-bazilikával összeköt? gyalogos utat, közvetlenül a Vatikán egyik oldalsó bejárata mellett. A mintegy 1 km hosszú útvonal a fest?i szépség? ?Jázmin sétány¡± útvonalon halad át, majd a Via della Stazione Vaticana és a Via di Porta Cavalleggeri útvonalon folytatódik egészen a Sant¡¯Uffizio el?tti térig, ami pedig már a Szent Péter tér kolonnádjainak tövében áll.
A zarándokok fogadásának méltóbbá tételére irányuló projekt
?Ennek a beruházásnak egyedülálló jellemz?je van ¨C nyilatkozta az avatási ünnepség során a római f?polgármester. Nekünk itt egy meglehet?sen fontos Szomszédunk van, Ferenc pápa a Vatikánban és természetesen szerettünk volna kifejezni neki üdvözletünket és örömünket, hogy egy nehéz megpróbáltatás után végre hazatért¡±. A munkálatok azt a célt szolgálták, hogy az állomástól a Vatikánig az utas zarándokok jobban meg tudják közelíteni a Szent Péter teret és a bazilikát. Szerettük volna nagyobb élményben részesíteni ?ket, ezért kiszélesítettük a Vatikáni Vasútállomás útjának, a Jázmin sétánynak a gyalogos járdáját és összekapcsoltuk a Vatikáni Falak útja mentén lév? járdával, melyet aszfaltborítással láttunk el. Az út mentén kényelmes padokat helyeztünk el, hogy a zarándokok biztonságosabb és barátságosabb úton jussanak el a Kereszténység Szívéhez¡±.
Egy városnegyed, mely megújul új utakkal, zöld parkokkal, fákkal és virágokkal
A ?Jázmin sétány¡± felavatása egy újabb darabja annak a nagyon fontos munkának, amelyet ebben a Vatikánt körülvev? Borgo városnegyedben végeztünk. Ennek els? része volt az Ottaviano utca felújítása, mely a hasonló nev? metró megállót köti össze a Vatikánnal, a Szent Péter térrel és a Vatikáni Múzeumokkal. Elkezd?dött és hamarosan végéhez ér a Monte Ciocci kerékpárút kiépítése ¨C nyilatkozta Roberto Gualtieri, Róma f?polgármestere az avatási ünnepségen.
A Sant¡¯Uffizio, mai nevén a Hittani dikasztérium el?tti téren a munkálatok lehet?vé tették, hogy az utca szintjét alacsonyabbra vegyék a környez? falak károsítása nélkül, és így a gyalogos zarándokok könnyebben tudják a Porta Cavalleggierin keresztül megközelíteni a Szent Péter teret és a bazilikát. A munkálatok eredménye egy parkosított nagyobb gyalogos tér, ahol nagyon sok mediterrán cserje, fák, borostyánok adnak üdít? hangulat. A terek, utak kialakítása a pihen? padokkal együtt a Vatikán környékén összehangoltan egységes terv szerint történt.