?prilis 6-¨¢n vas¨¢rnap a Szent P¨¦ter bazilik¨¢ban este k?zszeml¨¦re teszik Veronika kend?j¨¦t
P. Vértesaljai László SJ ¨C Vatikán
Április 6-án, Nagyböjt ötödik napján a Szent Péter-bazilika Róma nagyböjti stációs temploma lesz. Ez a római egyház nagyon régi hagyománya a nagyböjti id?szakban, amikor a római hívek és a zarándokok negyven napon át Róma más és más templomaiban gy?lnek össze, ahol a vértanú szentek ereklyéit ?rzik. Ezt az ?srégi hagyományt elevenítik fel most a jubileumi évben, amikor nagyböjt ötödik vasárnapjának estéjén a zarándokok a Szent Kapun belépve a bazilikába a f?oltár felé haladnak imádság és ének közben. A bazilika f?oltárától balra elöl áll a kupolát tartó négy hatalmas pillér egyike, melyet Szent Veronika tiszteletére rendeltek. Ennek loggiáján teszik közszemlére a templom egyik ?si relikviáját, a Szent Arcot, mely Krisztusnak a keresztény ikonográfiából jól ismert vonásait hordozza. A vértanúk sírjai mellett ez a Szent Arc, olaszul Volto Santo vonzotta a középkor keresztényeit Rómába, hogy azt megszemlélve Pál apostollal együtt elmondhassák: Láttam az Urat.
Az ostensio-nak, a Szent Arc felmutatásának nevezett szertartás után Mauro Gambetti bíboros, a bazilika f?papja szentmisét mutat be a templom kanonokjainak a jelenlétében, melyen a papság koncelebrálhat, a hívek pedig szabadon részt vehetnek rajta.