ÐÓMAPµ¼º½

°­±ð°ù±ð²õ¨¦²õ

Szavaz¨®joguk van a 120 f? feletti b¨ªborosoknak is. Becciu b¨ªboros nem vesz r¨¦szt a konkl¨¢v¨¦n

A szerda d¨¦lel?tti, hetedik kongreg¨¢ci¨®s ¨¹l¨¦sr?l kiadott szentsz¨¦ki k?zlem¨¦ny arr¨®l t¨¢j¨¦koztat, hogy a kor¨¢bban 120 f?ben maxim¨¢lt r¨¦szv¨¦teli sz¨¢m f?l?tti b¨ªborosok is szavazhatnak majd a konkl¨¢v¨¦n. Az ¨¹l¨¦s r¨¦sztvev?i elismer¨¦ssel fogadt¨¢k Angelo Becciu b¨ªboros d?nt¨¦s¨¦t, aki t¨¢vol marad a konkl¨¢v¨¦t¨®l.

Ged? Ágnes - Vatikán

Az elmúlt napokban megvitatott két kérdésr?l született döntés a szerda délel?tti kongregáción. A választó bíborosokra vonatkozóan aláhúzták, hogy Ferenc pápa annyi bíborost kreált, hogy számuk összességében átlépte a 120-at, amit a Szent II. János Pál 1996. február 22-én közzé tett Universi Dominici Gregis ¨C k. konstitúció maximum létszámként meghatározott, ezért pápai hatalmánál fogva ez alól felmentést adott. Így a létszámot meghaladó bíborosok a konstitúció 36. pontja alapján kreálásuk pillanatában jogot szereztek a római pápa megválasztására.

Becciu bíboros nem vesz részt a pápaválasztáson

A másik kérdés Giovanni Angelo Becciu döntésére vonatkozott, aki az egyház javát szívén viselve úgy határozott, hogy nem vonul be a konklávéra, és ezáltal hozzájárul a szeretetközösség és a nyugodt légkör megteremtéséhez az új pápát megválasztó bíborosi ülésen. Becciu bíboros elhatározta, hogy engedelmeskedik az elhunyt Ferenc pápa akaratának, bár továbbra is fenntartja ártatlanságát. ?Az egyház javát a szívemen viselve ¨C amelyet mindig is és a jöv?ben is h?séggel és szeretettel szolgálok ¨C, valamint azért, hogy hozzájáruljak a konklávé egységéhez és nyugalmához elhatároztam, hogy engedelmeskedem ¨C ahogy mindig is tettem ¨C Ferenc pápa akaratának, és nem veszek részt a konklávén, miközben továbbra is meg vagyok gy?z?dve az ártatlanságomról¡± ¨C nyilatkozta Becciu bíboros.

A kongregáció testülete értékeli ezt a gesztust, és annak a kívánságának ad hangot, hogy az illetékes igazságszolgáltató szervek végérvényesen megállapítsák a tényállást.

30 ¨¢prilis 2025, 12:13