杏MAP导航

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

Meghívásunk jegyében tekintsünk Krisztusra, mint biztos és szilárd horgonyra

Pasolini atya az elmélkedés kezdetén így imádkozott: ?Szeretettel köszöntjük a Szentatyát, aki még nem lehet itt velünk - reméljük, hamarosan itt lesz - és továbbra is biztosítjuk ?t imáinkról”. A jubileumi év kezdetén a Szentatyának a ?Remény nem csal meg” kezdet? bullája azt kéri t?lünk, hogy meghívásunk jegyében tekintsünk Krisztusra, mint biztos és szilárd horgonyra, ami arra ösztönöz, hogy útközben ne veszítsük szem el?l a cél nagyságát, a Mennyek Országát, melyre meghívást kaptunk. Ez a reménységgel teli kép arra emlékeztet minket, hogy a keresztség által Krisztusban horgonyozunk – kezdte beszédét Pasolini atya.

Jézust hosszú názáreti életének évei készítették el? a megkeresztelkedésére

Ám ahhoz, hogy az Úrral bens?séges egységben maradjunk, tettekben és igazságban is, örömmel kell fogadnunk az evangéliumhoz való megtérésünket, megengedve, hogy a Szentlélek újra átírja emberségünk körvonalait és határait. A Krisztusban való meggyökerezés, a Lélek mozgása iránti engedelmességben egy olyan folyamat, amelynek végkifejlete még el?ttünk áll, ezért sem szabad elveszítenünk a képességünket, hogy állhatatosak maradjunk az evangéliumi reménységben. Pál apostol meg nem sz?n?en buzdít erre: ?Csak álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reményt?l, amelyr?l hallottatok” (Kol 1,22). Az egyházon belül is állandó a kísértés, hogy eltávolodjunk az egyetlen alaptól, Krisztustól. Ezért  kell a tanítványai közé helyezni magunkat, hogy tanuljunk az ? életmódjából, hogy aztán együtt haladjunk vele az örök élet felé. Módszerként a szónok azt ajánlotta, hogy Krisztus életének els? nagy eseményére, keresztségére tekintsünk, mely küldetésének kezdete, és amelyben feltárul annak mély értelme. Jézus nyilvános m?ködését hosszú názáreti életének évei el?zik meg, melyek el?készítették ?t megkeresztelkedésére.

Fedezzük fel a rejtett id? értékét

Az evangéliumok err?l azt sugallják, hogy megváltói m?ve megkezdése el?tt Krisztus tudatosan hagyta, hogy környezetének és korának történelmi valósága formálja ?t. Nekünk is vele együtt fel kell fedeznünk a rejtett id? értékét, mely a mindennapi élet csendjében búvik meg. Isten Fia egyszer?en azzal kezdte a világ megváltását, hogy osztozott a mi tapasztalatainkban, mert hagyta, hogy megérintsék az emberi történelem eseményei. Márk így írja le a kezdetet: ?Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretb?l, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban” (Mk 1,9). Keresztségét az El?futár er?teljes prédikációja el?zi meg. Félelmetes képekkel beszél, olthatatlan t?zr?l szól, és épp ezek után meglep? Jézus fellépésének a módja, hiszen az els? gesztusát valójában ?elszenvedi”: megkereszteltetett János által. Hogy ez mennyire furcsa, azt legjobban a próféta tudja: ?Nekem van szükségem a te keresztségedre, s te jössz hozzám?” (Mt 3,14). A mi számításainkkal szemben azonban Isten megengedi, hogy a mi cselekedeteink határozzák meg ?t, mert ? maga akar elmerülni a mi vizünkben, hogy azt az üdvösség forrásává változtassa, ezért mondja: ?Hagyd ezt most! Ill?, hogy mindent megtegyünk, ami el? van írva.” (Mt 3,15).

Jézus ahelyett, hogy tenne velünk valamit, inkább hagyja, hogy a mi kezünk tegyen vele 

Az els? képünk az Istenr?l valóban lefegyverz? erej?, mert ahelyett, hogy tenne velünk valamit, inkább hagyja, hogy a mi kezünk tegyen vele valamit. Ez a döntés nagy bizalomról tanúskodik, mely a szenvedés pillanatában válik teljesen nyilvánvalóvá, amikor Krisztus csendben, teljes készséggel adja át magát nekünk, hogy szeretetb?l szenvedjen, egészen a kereszthalálig. Ám éppen az igazságtalan és ártatlan fájdalom eseményében válik teljesen láthatóvá az ok, amiért Isten Fia oly szelíden hagyta, hogy mindez megtörténjék vele. Ha a b?n félelembe taszította az emberiséget, akkor az üdvösség csak olyasvalaki által jöhetett el, aki félelem nélkül közeledik hozzánk. A megváltás els? nagy mozzanata tehát nem abban áll, hogy megváltozunk, hanem, hogy az Isten elér minket.

Jézus engedi a történést, és így nem az ? erejét helyezi el?térbe

A kapucinus atya szerint Krisztusnak ebben a látszólagos passzivitásában egy különleges vonás rejlik. Általában úgy gondoljuk, hogy szeretni azt jelenti, hogy a másiknak a javát akarjuk, míg Jézus úgy szeret, hogy a másik javából akar neki jót. Ez a szeretet nem a mi nagylelk?ségünket hangsúlyozza, hanem a másikat segíti hozzá, hogy többé ne érezze magát alkalmatlannak és kirekesztettnek. Jézusnak ez az ?engedd, hogy így történjen” gesztusa nem az ? erejét helyezi el?térbe, hanem a szeretet a mi gyengeségünkön keresztül valósul meg. Jézus Krisztus egész életét a szeretetnek ez a logikája jellemzi, mely a másik arcát tekinti és így az életre való odafigyelést a törvény gyakorlata fölé helyezi. Azzal, hogy Jézus alulról, a mi törékeny emberségünk vizein kezdte meg gyógyító és megváltó szolgálatát, az együttérzést akarta egy radikálisan új emberiség sarokkövévé tenni. Amikor a Tizenkett? visszatér az els? nagy missziójából és lelkesen beszámolnának az ? nagy m?veikr?l, az Úr egy magányos helyre viszi ?ket, hogy pihenjék ki magukat. A tanítványok és Jézus számára a pihenés szükségszer?, s?t szent és sérthetetlen volt. Mert ekkor fedezték fel, hogy félre tudják tenni magukat, és így osztozni tudnak abban a  kicsiben, ami az övék és amik ?k maguk, s ekkor nagy boldogságban lehetett részük – zárta Pasolini atya els? nagyböjti beszédének els? részét.